Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Stagnálnak az árak a piacon, a kiadó lakások száma pedig nőtt. A fővárosban az átlagos bérleti díj 200 ezer forinton állt meg.
Szeptemberben megállt a drágulás az országos albérletpiacon, havi szinten stagnáltak az árak – áll a KSH-ingatlan.com lakbérindexéhez készült elemzésben.
Az Ingatlan.com közleménye szerint a múlt hónapban az átlagos lakbérek 0,1 százalékkal haladták meg az augusztusit, a budapestiek pedig 0,1 százalékkal lettek olcsóbb, ami stagnálásnak felel meg mindkét mutató esetében. Ez az elemzés szerint több tényezővel is magyarázható: a megélhetési kiadások növekedésével és a rezsiszabályok változásával.
Éves viszonylatban még mindig jelentős, 20 százalék feletti drágulás látható az albérletpiacon. Országosan 22 százalékkal, Budapesten 24 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak tavaly szeptemberhez képest. Az inflációt is figyelembe véve azonban az albérletárak bőven elmaradnak a korábbi csúcsoktól.
A portál legfrissebb adatai szerint október közepén majdnem 13 ezer kiadó lakóingatlan várt bérlőre, ami 3,1 százalékos bővülésnek felel meg az előző hónaphoz képest. Budapesten 2 százalékkal, a megyeszékhelyeken 1 százalékkal több kiadó ingatlanhirdetésből válogathatnak a bérlők.
A közlemény szerint a fővárosban az átlagos bérleti díj 200 ezer forint, és továbbra is az V. kerület a legdrágább városrész közel 300 ezer forintos átlagos bérleti díjjal. A legalacsonyabb – 140 ezer forintos – átlagos bérleti díjjal pedig a XXIII. kerület rendelkezik. A megyeszékhelyeken az átlag 120 ezer forint. Békéscsaba 90 ezer forintos összeggel a legolcsóbb, Veszprém és Debrecen 150-150 ezer forinttal pedig a legdrágább.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.