Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Közel ötödével kevesebb új lakást adtak át az idei első félévben, mint 2022 elején, a most épülő lakások száma pedig ennél is nagyobbat zuhant.
Az idei első félévben 7353 új lakást adtak át, 19 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. A legnagyobb visszaesést Budapesten mérték, a fővárosban 2022 első félévéhez képest 36 százalékkal kevesebb lakást építettek most. A megyeszékhelyeken 28, a többi városban 6,9 százalékos volt a visszaesés, egyedül a községekben mértek növekedést, 9,2 százalékosat. A falusi építkezések kétharmada a nagyvárosok agglomerációjában történt.
A cégek 24, a magánszemélyek csak 5,3 százalékkal kevesebb lakást építtettek, mint egy éve. Az újonnan átadott lakásoknak így is csak a 37 százaléka készült saját használatra, de már ez is növekvő arányt jelent.
Ráadásul még ennél is sokkal kevesebb lakás építését tervezik. Az új építési engedélyek és bejelentések alapján 10 880 lakás készül, 39 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi első félévben. Budapesten 17, a megyeszékhelyeken 38, a kisebb városokban 47, a falvakban pedig 53 százalékos a visszaesés.,
A korábbi évekre jellemző két számjegyű drágulással szemben a fővárosi piacon az új építésű lakások átlagos négyzetméterára 7 százalékkal közel 1,3 millió forintra, a megyeszékhelyeken lévő új ingatlanoké pedig 11 százalékkal 843 ezer forintra nőtt – tette mindehhez hozzá Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Ez az általános inflációhoz képest szerény emelkedés, hát még ha hozzátesszük, hogy az infláció leggyorsabban mindig az új lakásárakba gyűrűzik be. Ugyanakkor ezek a négyzetméterárak sok vevő számára már egyre nehezebben megfizethetőek, részben a magas lakáshitelkamatok miatt – emelte ki a szakértő.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.