Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A gyakran milliós nagyságrendű összegekről van szó.
A 24.hu azonban most arról ír, hogy a korábban a Booking által bemondott határidő (augusztus 4.) letelte után sem fizetettek a magyar szállásadóknak. Van, ahol milliós tétellel tartozik a cég, amely továbbra is az előre tervezett karbantartással és technikai nehézségekkel indokolja a csúszást.
Ugyanakkor a Booking elkezdte a kifizetések feldolgozását, erre utal, hogy több szállásadó kapott kifizetési bizonylatot. Ez azonban csak részben jó hír. A 24.hu ugyanis azt állítja hazai szállásadók beszámolója alapján, hogy a szállásadói extranet rendszerben a kifizetés ígért dátuma gyakran napról napra változik, van olyan szállásadó, akinél július 24-e után július 27-e, azután augusztus 3-a, ezt követően augusztus 10-e, most pedig már szeptember 1-je szerepel.
Az, hogy nem érkeznek meg időben a szállásadók felé a pénzek, azért komoly probléma, mert a lefoglalt szálláshelyeket már nem mondhatják vissza, tehát mindenképpen fogadniuk kell a vendégeket, ami rezsi- és takarítási költséggel jár. A szállásadóknak most ezt saját forrásból kell megoldaniuk, ahogyan az idegenforgalmi hozzájárulást és egyéb adóbefizetéseket is.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Forma–1 egykori ura felidézte, hogy annak idején még a KGB-vel kellett tárgyalnia a Magyar Nagydíj megrendezéséről.