Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nemcsak a kiadó, hanem az eladó lakások piaca is megélénkült.
A felvételi ponthatárok kihirdetése óta országosan 13 százalékkal nőtt az albérletek iránti heti kereslet, az eladó lakásokra pedig 30 százalékkal többen kerestek ugyanebben az időszakban – derült ki az ingatlan.com elemzéséből.
Ez Balogh László, az ingatlankereső portál vezető gazdasági szakértője szerint azzal magyarázható, hogy az egyetemisták szüleinek egy része megnézte, a magas bérleti árak miatt érdemesebb-e lakást vásárolni. Mint mondta, a többség végül mégis a bérlés mellett döntött, mert az eladó lakások iránti érdeklődés egy héttel később alábbhagyott.
Az ingatlan.com adataiból az is látható, hogy a kiadó lakások iránti kereslet a ponthatárhirdetés után Budapesten 12 százalékkal, az egyetemvárosokban 19 százalékkal erősödött, országosan pedig 9 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi ponthatárhúzás utáni időszakban. A megnövekedett kereslet szinte rögtön fel is szívja a bővülő kínálatot, ugyanis a legjobb albérletek jellemzően néhány óra alatt bérlőre találnak.
Balogh László elmondta, az albérletszezon következő hulláma augusztus 15. után várható, amikor az egyetemek kihirdetik, hogy kinek jutott kollégiumi férőhely, és kinek kell albérletet keresnie.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.