Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A lényeg, hogy idén elkészüljön az adásvételi szerződés.
A június 22-i kormányinfón jelentette be a kormány a babaváró átalakítása mellett, hogy megszűnik a városi csok, az állami támogatások mostantól a falusi csok körét bővítik, erősítik. A Világgazdaság cikke felhívja a figyelmet, a támogatások valójában 2025 végéig használhatók fel.
Az akkori bejelentés szerint 2023 végéig lehet igényelni a támogatást az 5 ezer főnél nagyobb településeken, a Világgazdaság szerint azonban, a támogatások nemcsak az elkészült, még az idén használatbavételi engedélyt szerzett lakásokra igényelhetők, hanem azokra az ingatlanokra is, amelyek átadása csak később esedékes. Ebben az esetben szükséges a végleges adásvételi szerződés, amit az idén kötnek rá, és a hivatalos csok-igénylés leadása az adott banknál.
Ebben az esetben a csokot és a csok-hitelt is lehet igényelni azokban a városokban is, ahol egyébként idén év végével megszűnne a jelenlegi otthonteremtési támogatás.
Nem feltétel, hogy az ingatlan elkészüljön év végéig, és a használatbavételi engedély sem szükséges hozzá, csak a bankok által adott hitel rendelkezésre tartási idejének igazolása kell. Ez általában egy-két év, ez szolgáltatja az időlimitet 2025-ig.
A Világgazdaság tehát felhívja a figyelmet arra, hogy 2025 decemberéig lehet felhasználni a csokot és a csok-hitelt együttesen az addig átadott, használatbavételi engedélyt szerző épületben lévő lakásokra. A vásárlást kell idén elintézni, fizetni lehet később is.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.