Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Ismét drágulás, ismét az egész országban.
Áprilisban országosan 0,9 százalékos, a fővárosban pedig 1,3 százalékos emelkedés volt tapasztalható az albérletpiacon az előző hónaphoz képest – derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindexéből.
Amennyiben az éves adatokat nézzük, azt látjuk, hogy országosan 7,6, Budapesten pedig 8,6 százalékos volt a drágulás. A legnagyobb mértékben a Dél-Alföldön (majdnem 12 százalék), de Pest megyében és Észak-Magyarországon is közel 10 százalékos volt az éves bérletidíj-emelkedés. Ezzel szemben a Nyugat-Dunántúlon 5,6, a közép-dunántúli térségben pedig alig több mint 3 százalékkal lettek magasabbak a bérleti díjak tavaly áprilishoz képest.
„A fővárosban idén márciusban visszafogottabb, 6,8 százalékos volt az éves drágulás, ehhez képest az áprilisi emelkedés gyorsulást jelent, ám ez nem számottevő mértékű. Budapesten a havi bérleti díjak középértéke továbbra is 250 ezer forint a tulajdonosok kínálatában. Ez leginkább annak köszönhető, hogy az albérletek kínálata bőségesnek mondható, a széles választék pedig fékezi a drágulást” – kommentálta az adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Jelenleg országszerte több mint 17 ezer kiadó lakóingatlanból válogathatnak a bérlők, Budapesten pedig több mint 10 ezerből. Hasonlóan jelentős kínálatra legutóbb több mint három évvel ezelőtt, 2022 legelején volt példa.
„Budapesten és Debrecenben a viszonylag magas albérletárak középértéke lényegében nem változott az előző évhez képest. A fővárosban 250 ezer, Debrecenben pedig 225 ezer forintos havi átlagos bérleti díj jellemzi a piacot. Ugyanakkor Szegeden, Pécsen és Győrben 10-30 ezer forinttal feljebb mentek a bérleti díjak, így ezekben az egyetemvárosokban 160-190 ezer forint az átlag. Miskolcon is drágulás következett be, így 120 ezer forintért kínálják a kiadó lakóingatlanokat, szemben a tavalyi 100 ezer forintos összeggel” – mondta a szakember.
A kiadó szobák ára is lélektani határhoz ért: Budapesten kereken 100 ezer, Debrecenben, Szegeden, Pécsen és Székesfehérváron pedig havi 70 ezer forintos szobaárakkal számolhatnak a felsőoktatásba induló diákok, de a többi egyetemvárosban is 50-60 ezer forintos átlagos szobaárra kell készülniük.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.