Debrecenben 130 km/h-s széllökést mértek, délután a Balaton környékére is megérkezett az újabb hullám – élő közvetítés
Miközben még zajlik a hétfői időjárás okozta károk elhárítása, megérkezett a második felvonás.
Az anyagi kár pedig jelentős.
Hétfőn jelentős károkat okozott az orkánerejű szél, többek között fákat csavart ki, tetőket tépett le, vezetékeket rongált meg. A Hajdú-Bihar megyében található Sápon a templomtornyot döntötte le – számolt be a Tiszántúli Református Egyházkerület a Facebookon. Közlésük szerint a torony sisakját tőből tépte ki a szél, és egy része az utcára, a többi pedig a templom tetejére esett, amely ennek hatására beszakadt.
Miközben még zajlik a hétfői időjárás okozta károk elhárítása, megérkezett a második felvonás.
Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban jelentős. A templom pedig – a tetőbe süllyedő toronyóraszámlappal – úgy néz ki, mint ez a Salvador Dalí-festmény:
