Eladó Latabár Kálmán pasaréti villája

Bő egymilliárd forintért hirdetik, már több érdeklődő is van rá.

  • HVG

1,099 milliárd forintért eladó Latabár Kálmán, néhai színművész, komikus pasaréti villája – írja a Blikk.  A 430 négyzetméteres, romantikus épület 2019-ben teljes körű felújításon esett át.

„A villa Budapest azon kevés építészeti értékei közé tartozik, amelyek nemcsak megőrizték eredeti karakterüket, hanem az elmúlt években olyan gondossággal és tisztelettel újultak meg, amely ma már rendkívül ritka” – mondta a lapnak Szlifka Balázs, az értékesítéssel megbízott Hillside Home referense.

Hozzátette, az épület két hónapja került a piacra, de már számos érdeklődő van rá, külföldről és itthonról egyaránt. A külföldiek nagy részének is van kötődése Magyarországhoz, ez alól egyetlen amerikai kivétel volt, akit befektetésként érdekelne az épület.

Szlifka elmondása szerint egy magyar műgyűjtő már vételi ajánlatot is adott, neki a szülei rajongtak Latabár Kálmánért. Egyelőre azonban a tulajdonossal együtt úgy döntöttek, hogy még nem hoznak végleges döntést.

Egy érdekes történetet is megosztott a referns, elmondása szerint a jelenlegi tulajdonos nem tudott a ház egykori híres lakójáról, amikor megvásárolta azt, csak a szomszéd árulta el neki később, hogy volt egy neves lakója a villának, igaz, azt nem tudta megmondani kicsoda. Később egy családfakutatás során döntött úgy a tulaj, hogy utánajár a ház múltjának – ha már úgyis bújta az archívumokat, levéltárakat – akkor derült ki számára is, hogy Latabár Kálmán egykori házát birtokolja.

https://hvg.hu/kultura/20200111_Otven_eve_halt_meg_a_20_szazad_egyik_legnepszerubb_magyar_komikusa

Nyitóképükön Latabár Kálmán színművész 1966-ban az otthonában, fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Hozzászólások