Szülei Latabár Árpád színész és Deutsch Ilona színésznő voltak. Miután elvégezte Rákosi Szidi színiiskoláját, 1922-ben a Várszínházban lépett először közönség elé, mint táncos komikus.

1927–33 között Árpád öccsével együtt zenés artistaszámokkal turnézott külföldön. Felléptek a világhírű rendező, Max Reinhardt színházában is, Reinhardt a testvérpárt az európai fiatal színésznemzedék legjobbjának tartotta. A kritikusok pedig Buster Keatonhoz és Chaplinhez hasonlították őket.

Latabár Kálmán 1945-től mindvégig a Fővárosi Operettszínházban játszott. A film is gyorsan megtalálta, 1936-tól több tucat filmben feltűnt, emlékezeteset alakított többek között az Egy bolond százat csinál, az Egy szoknya, egy nadrág, a Mágnás Miska, a Dalolva szép az élet, a Civil a pályán a Fel a fejjel! vagy az Állami Áruház című filmekben.

Kiváló tánctudású komikus volt, akinek rögtönöző és karikírozó készsége féktelen komédiázó kedvvel párosult. Méltatlankodó hanghordozása, félszeg mozgása, virtuóz „ügyetlensége”, egyéni humora óriási népszerűséget szerzett számára. Árpád testvérével gyakran lépett fel groteszk duettszámokban. Minden szerepére hallatlan gonddal készült; színpadi „rögtönzései” sikerének titka a sokszoros próba, a pontos begyakorlás volt. Játékával senkit sem állított pellengérre, szerette az embereket, felszabadult kacagásukat. Munkásságát 1950-ben Kossuth-díjjal ismerték el, ugyanabban az évben érdemes művész lett, 1953-ban pedig megkapta a kiváló művész kitüntetést.

Egyre súlyosbodó cukorbetegségben szenvedett, melynek kezelését nehezítette a színészi mesterséggel járó állandó stressz és a rendszertelen életmód. Utolsó hónapjai a lakás és a kórház között zajlottak, utolsó hetei már csak a kórházban. Állapota 1970 elején válságosra fordult, s a nagy nevettető január 11-én örökre lehunyta szemét. „A pálya lezárult” – jelentette a halálhírt aznap este a televízió.