Hatalmas tűz ütött ki szerdán késő este a Fertő tó nyugati partjánál, a ruszti öbölben eddig ismeretlen okból lángra kaptak a cölöpökön álló hajóállások. A tűzoltóság 240 fővel és mintegy 40 járművel vonult ki a helyszínre, munkájukat a rendőrség is segítette, illetve az oltás során egy tűzoltóhajót is bevetettek.
A Kurir beszámolója szerint a cél az volt, hogy megakadályozzák a tűz átterjedését más épületekre és a nádasra. Hozzátették: az állandóan változó szélirány különösen megnehezítette az oltási munkálatokat, ezek egészen a kora reggeli órákig tartottak, de a mentőalakulatok egy része ezt követően elhagyhatta a helyszínt.
Bár a tűz nem terjedt át a nádasra, illetve személyi sérülés nem történt, egyes források szerint az anyagi kár hatalmas: körülbelül 220 hajógarázs égett le, és közel ugyanennyi elektromos hajó lett a lángok martaléka. „Idén újítottuk fel a hajónkat, két hónapnyi munkát fektettünk bele. Most körülbelül 10 ezer euró veszett kárba” – idézi a Telex az egyik hajótulajdonost, aki a ORF Burgenlandnak nyilatkozott.
Nyitókép: Facebook / Eisenstadti Önkéntes Tűzoltóság