szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Androméda-galaxist körülvevő gigantikus gázbuborék, az úgynevezett halo átmérője hatszor nagyobb és ezerszer masszívabb, mint korábban feltételezték - derítették ki amerikai csillagászok a Hubble-űrteleszkóp segítségével.

"A halókat a galaxisok 'légkörének' is nevezhetjük, e 'gázbuborékok' tulajdonságai határozzák meg például a csillagképződési ráta sebességét" - magyarázta Nicholas Lehner, a tanulmány első szerzője.

A képződmény méretének megállapításakor háttérfényeket, csillagszerű ultrafényes rádióforrásokat, kvazárokat alkalmaztak. Amikor fényük áthatol a sötét "gázbuborékon", kissé megváltozik, ebből következtetni lehet az anyag eloszlására.

A Notre Dame Egyetem kutatói összességében 18 kvazárt figyeltek meg, hogy feltérképezzék az Androméda-galaxist - olvasható a ScienceDaily hírportálnak a tanulmányt ismertető összefoglalójában.

Korábban 44 távoli galaxist vizsgáltak a Hubble segítségével, ám ilyen nagy kiterjedésű halót egyik csillagváros esetében sem fedeztek fel. Az Andromédát körülvevő gázbuborék hatszor nagyobb és ezerszer nagyobb tömegű, mint korábban feltételezték, határai körülbelül 1 millió fényévnyire vannak a galaxis centrumától.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a gigantikus struktúra akkor jött létre, amikor maga a galaxis. Az asztronómusok azt is megállapították, hogy a halo nagyon sok a hidrogénnél és a héliumnál nehezebb anyagot tartalmaz, utóbbiakat viszont kizárólag az ellobbanó hatalmas csillagokból, a szupernóvákból szerezhette be.

Amikor a galaxis centrumában egy-egy csillag kileheli a lelkét, a robbanás ereje távolra sodorja a nehezebb elemeket. Az Androméda születése óta a nehéz elemeknek körülbelül a fele lökődött ki ily módon a galaxis 200 ezer fényév átmérőjű korongjából.

A 2,5 millió fényévnyire található Androméda-galaxist a Tejútrendszer ikertestvérének tartják. Ebből kiindulva a tanulmány szerzői rámutatnak, hogy a galaxisunkat is egy hasonló kiterjedésű halo veheti körül. A két képződmény már jelenleg is csaknem összeérhet, a későbbiek folyamán pedig fokozatosan egybefolyhat még jóval azelőtt, hogy 4 milliárd év múlva a két masszív csillagváros összeütközne egymással.

Visszavonulót fújt az OpenAI, egyelőre marad nonprofit a ChatGPT fejlesztője

Visszavonulót fújt az OpenAI, egyelőre marad nonprofit a ChatGPT fejlesztője

Fél méterrel a föld felett: bemutatkozott a brutális Brabus XL800

Fél méterrel a föld felett: bemutatkozott a brutális Brabus XL800

Milyen színű lesz az első bolygó, ahol Földön kívüli életet találhat az emberiség? Úgy tűnik, lila

Milyen színű lesz az első bolygó, ahol Földön kívüli életet találhat az emberiség? Úgy tűnik, lila

A német autósok többsége nagyon figyel az olajcserére, és ez a magyar piacnak is jó hír

A német autósok többsége nagyon figyel az olajcserére, és ez a magyar piacnak is jó hír