szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A hvg.hu korábban közölte a Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnöksége 1989-es központi állományában dolgozó tisztek és főtisztek névsorát, valamint a megyei rendőrfőkapitányok helyetteseként szolgáló III/III. Osztályok vezetőinek nevét és rendfokozatát. A mostani névsor 1000 nevet sorol fel, rendfokozattal és a tevékenység rövid leírásával, ők 1956 és 1989 között szolgáltak a szerveknél. Nevük már korábban megjelent történészi publikációkban.

© Az ügynök élete c. dokumentumfilm

A hvg.hu egy hónapja közölte a Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnöksége központi állományában dolgozó tisztek és főtisztek névsorát, valamint a megyei rendőrfőkapitányok helyetteseként szolgáló III/III. Osztályok vezetőinek nevét és rendfokozatát. Az akkori publikáció az 1989-es állapotot tükrözte, és összesen 225 nevet tartalmazott. A mostani névsor 1000 nevet sorol fel, rendfokozattal és a tevékenység rövid leírásával. A nevek már szerepeltek korábbi történeti publikációkban, azok feltárása a témával foglalkozó történészek érdeme. 


Az alább közölt lista olyan személyek nevét tartalmazza, akik a Belügyminisztérium III. Főcsoportfőnökségen, illetve jogelődjeinél szolgáltak, s 1956 és 1989 között belső elhárítással kapcsolatos állambiztonsági ügyekben jártak el. A nevek túlnyomó többségét a III/III. (belső elhárítás) Csoportfőnökségen szolgáló személyek adják. Kisebb mértékben ugyan, de a másik két csoportfőnökség, a III/I (hírszerzés) és a III/II (kémelhárítás) is érintett volt a „belső reakció elleni ügyekben”. Előbbi a magyar emigráció és a katolikus, valamint a református egyházak megfigyelését is koordinálta, utóbbi pedig a Magyarországra beutazó és ellenségesnek tekintett személyeket figyelte meg. Csak olyan adatokat vettünk fel a listára, amelyek a Kádár-rendszer állambiztonsági elnyomó tevékenységére vonatkoznak. Tényleges kémelhárító vagy hírszerző tevékenységre vonatkozó adatokat az összeállítás nem tartalmaz.

Egyelőre a belügyi állomány életrajzi adatai nem publikusak, levéltárban sem kutathatók, annak ellenére sem, hogy az egykori rendőrök közfeladatot láttak el. A listán szereplő nevek csak egy részét teszik ki az összes állambiztonsági tisztnek. Minden bizonnyal a tízezret is meghaladhatja azok száma, akik 1956 ás 1990 között az állambiztonság hivatásos tiszti állományában megfordultak. A számokra csak következtethetünk. A Kenedi János által közölt kimutatás szerint 1971. január 1-én a Belügyminisztérium (BM) III. Főcsoport-főnökség központi szerveinél 3975-en voltak állományban, közülük 242-en szolgáltak a III/III. Csoportfőnökség központjában. Nagyjából hasonló létszámmal működtek a szervek közvetlenül a rendszerváltást megelőzően is. Ha 5 százalékos fluktuációval számolunk, akkor ez majd 11 ezer állambiztonsági tisztet jelent, ha pedig 10 százalékossal, akkor meghaladhatja a 17 ezret is. A megyei állománnyal kiegészülve a korszakban szolgálók létszáma akár 20 ezret is meghaladhatja.

A kutatások elősegítése érdekében a továbbiakban a már publikált szakirodalmi adatokat az egyes tisztek személyéhez rendelve ismertetjük. A táblázat első sorában megadott rendfokozat a személy legutolsó ismert rendfokozatára utal, a második sorban ismertetett adatok pedig mindig a megadott évre.

Annak érdekében, hogy az egyes személyek szerepét és felelősségét megítélhessük, megadjuk az ismertté vált beosztást, funkciót, és azokat az ügyeket, amelyekben az érintett tiszt eljárt. A jobb beazonosíthatóság érdekében megadjuk azon ügynökök fedőnevét is, amelyeket az adott tiszt „tartott”, és ha ismert, a valódi nevet is közöljük. Még élő személyek esetében, ha az illető ügynökmúltját nem ismerte el, csak monogramot közlünk.

A III. Főcsoportfőnökség szervezeti felépítése (Oldaltörés)

Az egyes alosztályok feladatkörének meghatározásához az alábbiakban mellékeljük a III. Főcsoportfőnökség 1963 utáni felépítését. A könnyebb megértés érdekében a III. Főcsoportfőnökség osztályait aláhúzással jelöltük.

A BM III/III főcsoportfőnökség sematikus vázlata 1963 után
(az alosztályokat illetően 1972-1989)

III/I. Hírszerző Csoportfőnökség

III/I-1. osztály: hírszerzés az USA és nemzetközi szervezetek ellen
III/I-2. osztály: külföldi elhárítás
III/I-3. osztály: hírszerzés az NSZK ellen
III/I-4. osztály: hírszerzés a Vatikán, Izrael, az egyházi emigráció ellen
III/I-5. osztály: tudományos-műszaki hírszerzés
III/I-6. osztály: tájékoztatás, értékelés, elemzés
III/I-7. osztály: hírszerzés és bomlasztás az emigráns szervezetekben
III/I-8. osztály: illegális rezidentúrák és hírszerzők foglalkoztatása
III/I-9. osztály: dokumentációk és okmányok készítése
III/I-10. osztály: személyi ügyek, kiképzés, módszertan
III/I-11. osztály: hírszerzés harmadik országokban és hazai bázison
III/I-12. osztály: összeköttetési, nyilvántartási, pénzügyi, stb. feladatok
III/I-13. osztály: rejtjelfejtés, rejtjelezés, Országos Rejtjelközpont

III/I-X önálló Osztály: operatív összeköttetés szervezése
III/I-Y önálló Osztály: külképviseletek, hírszerző rezidentúrák biztonságtechnikai védelme


III/II. Kémelhárító Csoportfőnökség

III/II-1. osztály: elhárítás az USA és egyes latin-amerikai országok hírszerzésével szemben
III/II-2. osztály: elhárítás az NSZK és Ausztria hírszerzésével szemben
III/II-3. osztály: elhárítás a többi európai NATO-ország és semleges államok hírszerzésével szemben
III/II-4. osztály: elhárítás a közel- és távol-keleti országok hírszerzésével szemben, magyarországi ösztöndíjasok között
III/II-5. osztály: határon túli operatív intézkedések
III/II-6. osztály: hadiipar, közlekedés, hírközlés, hatóságok és minisztériumok preventív védelme
III/II-7. osztály: elhárítás a nemzetközi együttműködés területeken
III/II-8. osztály: elhárítás az idegenforgalom területén és az amnesztiával hazatértek között
III/II-9. osztály: elemzés, értékelés, tájékoztatás
III/II-10. osztály: nemzetközi együttműködés, elhárítás harmadik országban
III/II-11. osztály: hírösszeköttetés, operatív nyilvántartás, ellátmány


III/III. Belső Reakció (és Szabotázselhárító) Csoportfőnökség

III/III-1. osztály: elhárítás az egyházakban, szektákban, volt szerzetesek között, emigráns szervezetekben (a III/I. Csoportfőnökséggel együtt)
III/III-1-a elhárítás a római katolikus egyházzal szemben
III/III-1-b elhárítás a római katolikus egyház vezetésével és intézményeivel szemben
III/III-1-c elhárítás a protestáns és egyéb vallási mozgalmakkal szemben

III/III-2. osztály: elhárítás az ifjúság körében (egyetemek, főiskolák, ifjúsági klubok, galerik, stb.)
III/III-2-a elhárítás felsőfokú intézményekben
III/III-2-b ifjúságellenes reakciós erők elhárítása

III/III-3. osztály: a társadalomra veszélyesnek tekintett személyek tevékenységét ellenőrző Osztály
III/III-3-a „F” (Figyelő) dossziés személyek, volt politikai foglyok ellenőrzése
III/III-3-b írásos elkövetők, röpcédulázók, falfirkálók, stb. ellenőrzése

III/III-4. osztály: Ellenséges ellenzék fő erőit elhárító Osztály
III/III-4-a radikális ellenzékiekkel szembeni eljárások
III/III-4-b szektásnak tekintett párttagok, trockisták és álbaloldaliak megfigyelése és ellenőrzése
III/III-4-c elhárítás a „nemzeti” ellenzékkel szemben

III/III-5. osztály: kulturális terület védelme
III/III-5-a Elhárítás a Magyar Rádió és Televízió, az MTI, a MUOSZ és az Írószövetség területén
III/III-5-b Elhárítás a képzőművészet, zene, múzeumok, színházak, cirkuszok, Magyar Tudományos Akadémia, film, egyetemek, főiskolák, homoszexuálisok, Bős-Nagymarosi vízlépcső ellen tüntetők ellen.

III/III-6. osztály: ellenséges propagandaanyagok készítésének és terjesztésének elhárítása

III/III-7. osztály: Jelentőszolgálat, belső elhárítás, adattár, nyilvántartás vezetése

III/III-A önálló alosztály, a Párt és a Kormány vezetőinek operatív védelme
III/III-B önálló alosztály, elemzés, értékelés, tájékoztatás


III/IV. Katonai Elhárító Csoportfőnökség

III/IV-1. osztály: elhárítás a Magyar Néphadsereg (MN) Vezérkara központi szervei és alárendelt alakulatai, valamint a minisztériumok katonai vonatkozású területein
III/IV-2. osztály: elhárítás a Honvédelmi Minisztérium központi szerveinek, fegyvernemi főnökségeinek és az ezeknek alárendelt intézmények és csapatok területein
III/IV-3. osztály: elhárítás az 5. hadsereg területén
III/IV-4. osztály: elhárítás a légvédelem területén
III/IV-5. osztály: elhárítás a 3. hadtest területén
III/IV-6. osztály: elhárítás a hátországi parancsnokságok területén
III/IV-7. osztály: elhárítás a Határőrség területén

III/IV. – Önálló koordinációs alosztály, szökött katonák és polgári alkalmazottak körözése, központi ellenőrzések tervezése és végrehajtása
III/IV. – Értékelő, elemző, adatfeldolgozó és propagandaosztály
III/IV. – Önálló hadszíntérelőkészítő alosztály – hírszerzés a Magyar Néphadsereg várható alkalmazási területein (Olaszország, Ausztria)
III/IV. – Önálló szervezési, mozgósítási és híradó alosztály


III/V. Operatív Technikai Csoportfőnökség

III/V-1. osztály, „K” ellenőrzés
III/V-2. osztály, vegyészet, nyomdatechnika, okmánykészítés
III/V-3. osztály, operatív-technikai eszközök karbantartása és üzemeltetése
III/V. önálló értékelő, ellenőrző, írásszakértői és gazdasági alosztályok


III/1. Vizsgálati Osztály

III/1-A alosztály: kémelhárítási ügyek
III/1-B alosztály: belső reakció elhárítása
III/1-C alosztály: katonai ügyek
III/1-D alosztály: értékelés, elemzés, nyilvántartás
III/1-E alosztály: jogi véleményadás, állásfoglalás
III/1-F alosztály: börtönelhárítás, fogdaügynöki hálózat működtetése
III/1-G alosztály: őrszolgálat


III/2. Operatív Figyelő és Környezettanulmányozó Osztály (10 alosztállyal)
III/3. „K” ellenőrzési osztály (postai küldemények, 6 alosztállyal)
III/4. „X” Tájékoztató, Értékelő, Nemzetközi Kapcsolatok Osztály (lehallgatások, 5 alosztállyal)
III/5. Rádió-elhárítási osztály (5 alosztállyal)
III/6. Személyzeti Osztály
(itt működött az ún. Kutató Csoport az állambiztonsági állomány utánpótlásának megszervezésére)

Forrás: Cseh Gergő Bendegúz: A magyarországi állambiztonsági szervek intézménytörténeti vázlata, 1945–1990. Trezor 1. Történeti Hivatal, Bp., 1999. 73–90.

Abonyi-Bodnár (Oldaltörés)
Név, beosztás Megjegyzés
Abonyi János őrnagy  
Ács Ferenc ezredes ÁVH karrier, 1958-ban III/2 osztályvezető
Ács Péter alezredes ÁVH-karrier, 1989-ben alezredes és a III/III-1-b alosztály vezetője
Ács Tibor hadnagy 1989-ben a III/III-3-b alosztály beosztottja
Ádám György dr., őrnagy  
Agócs István alezredes 1966-ban alezredes és a III/III-3-a alosztály vezetője, 1968-ban a III/III-3. osztály vezetője, "Róka", azaz dr. Balogh György tartótisztje, 1984-ben a III/III-D osztály vezetője
Ambrus Sándor vezérőrnagy 1978-ban ezredes, a BRFK állambiztonsági helyettese
Andó József alhadnagy  
Andrási József őrnagy  
Anhalt Róbert főhadnagy 1973-ban Galántai elleni eljárás, "Olasz" fn. tmb. tartótisztje
Antal József alezredes 1973-ban osztályvezető, Galántai György elleni eljárás egyik vezetője, "Kárpáti" és "Győri Anna" fn. tmb tartótisztje, 1982-ben a BM III/III-4-c osztály vezetője, eljár a "Subások" fedőnevű ügyben
Antal József dr., hadnagy  
Antal Pálné II.o.ir.ti. 1989-ben a III/III-3-b alosztály beosztottja
Antal Sándor százados ÁVH-karrier
Antal Zoltán főhadnagy  
Appel György őrnagy  
Augusztini Tamás főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-4-c alosztály beosztottja
Babarczi István hadnagy  
Bácskai Mihály százados 1989-ben százados és a III/III-1-c alosztály beosztottja
Bagi Mihály alezredes ÁVH-karrier
Bagó Ottó hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-1-b alosztály beosztottja
Bajcsi István 1989-ben a demokratikus ellenzékkel felvette a kapcsolatot az iratmegsemmisítések megakadályozása érdekében
Baji László százados 1957-ben százados és a II/5-c alosztály beosztottja, "Veres" tartótisztje
Bajnai Gyula hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-6-a alosztály beosztottja
Bakó József őrnagy  
Bakonyi Lajos őrnagy 1966-ban a III/III-1-b alosztályon
Bakonyi László százados 1979-ben százados és a szegedi III/II. kirendeltség beosztottja, eljárt Ilia Mihály ügyében
Balás Jánosné százados  
Balás Márton hadnagy  
Balaska József százados  
Balázs János százados  
Balázs Jánosné százados  
Balázs József százados ÁVH-karrier, 1964-ben a III/III-1-c osztály beosztottja, "Ecsedi István" és más ügynökök tartótisztje
Balázs Tibor ezredes 1989-ben a III/III csoportfőnökség titkárságának beosztottja
Balázsi Béla ezredes ÁVH-karrier
Balázsi Tibor főhadnagy  
Bálint Balázs főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-1-a alosztály beosztottja
Bálint Ferenc százados 1989-ben százados és a III/III-2-a alosztály beosztottja
Bálint István százados  
Balogh Bertalan őrnagy  
Balogh György dr., ezredes  
Balogh Gyula százados  
Balogh János dr. őrnagy a Somogy megyei III/III kirendeltség vezetője 1973-ban, részt vett a Galántai György elleni eljárásban
Balogh Péter hadnagy Esterházy Mátyás ("Csanádi" fn. hálózati személy) tartótisztje
Balogh Viktor százados 1988-ban a szegedi III/III kirendeltség osztályvezetője, Ilia Mihály megfigyelésének felelőse
Balogh Zoltán kecskeméti III/III kirendeltség tagja, "Erika", "Victor" és "Firkász" tartótisztje
Baloghné Farkas Ilona 1989-ben a III/III csoportfőnökséghez beosztott összekötő, Berecz Károly PB-titkár beosztottja
Bán István őrnagy 1973-ban a Csongrád megyei rendőrkapitányság III/III kirendeltségének vezetője
Bana Géza őrnagy 1989-ben őrnagy és a III/III-1-b alosztály beosztottja
Bándi Ferenc alezredes 1989-ben alezredes és a III/III-1-c alosztály beosztottja
Bányai Gábor őrnagy  
Baranyai György ezredes 1968-ban a III. főcsoport helyettese
Baranyi István főhadnagy  
Baráth Jenő százados  
Baráth Tibor őrnagy  
Bárdos Gusztáv főhadnagy  
Bárdos Gusztáv főhadnagy  
Bárdos József alezredes 1962-ben százados, "Borisz", azaz Nagy Péter, valamint "Nagy Lajos", azaz Bácskai Tamás tartótisztje
Barkóczi Pál százados  
Barna János őrnagy 1989-ben őrnagy és a III/III-5-a alosztály beosztottja
Barna Józsefné II.o.sti. 1989-ben a III/III-2-a alosztály beosztottja
Barta Gyula százados  
Bartik János főhadnagy  
Baticz Viktor százados  
Beck Ernő őrnagy  
Becker István alhadnagy 1973 III/III-A, osztály, "Kárpáti" fn. tmb. tartótisztje
Bedö Eszter őrmester  
Bedő Lászlóné I.o.ir.ti. 1989-ben a III/III-3 osztály beosztottja
Békési András dr., alezredes 1973 III/III-5-b majd III/III-4-c alosztály vezetője, a Galántai György elleni eljárások egyik tagja, 1981-ben a III/III-4-c alosztály vezetője mint alezredes eljár a hétfői szabadegyetem ügyben; 1989-ben nyugállományú alezredes és a III/III csoportfőnökség titkárságának beosztottja
Bekő István százados  
Bencs László főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/II-3-a alosztály beosztottja
Béndek János főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/II-3-b alosztály beosztottja
Benedek Endre dr., őrnagy  
Benke Gábor alezredes  
Benkő Ferenc ezredes 1989-ben a III/II. csoport vezetője
Benkovics Sándor a szegedi III/III kirendeltség beosztottja
Beofsics György hadnagy  
Berecz Károly párttitkár, 1989-ben a III/III csoportfőnökség beosztottja
Berényi Ferenc százados  
Berényi István őrnagy ÁVH-karrier, 1960-ban a BM II/5-c alosztályon lehallgatásokkal foglalkozik, 1964-ben a III/III-1-a osztályvezető, Timkó Imre,azaz "Kiss János" tartótisztje
Berényi Mátyás százados 1989-ben százados és a III/III-6-b osztály beosztottja
Béres Andor őrnagy ÁVH-karrier
Béres István százados 1910-ben született. 1933 óta volt tagja a Magyar Kommunista Pártnak. 1932-től a Komintern megbízásából Belgiumban tevékenykedik. 1944 újpesten partizán. 1956. október 24-től fegyveresen harcol a forradalmárok ellen. November 4. után a munkásőrség szervezője és egyik parancsnoka. 1957-ben Vörös Csillag Érdemrendet kapott, még ebben az évben a tököli internálótábor parancsnokává nevezték ki őrnagyi rendfokozatban.
Berki Béla százados ÁVH-karrier
Berta Sándor főhadnagy  
Beszédes Károly őrnagy  
Bezzeg László alezredes  
Bicskei Miklósné dr., főhadnfigy.  
Bihari János alezredes  
Bikádi János dr., százados  
Bíró György őrnagy 1989-ben alezredes és a III/III-3-b alosztály beosztottja
Bíró Gyula őrnagy 1973-ban százados és a Galántai György elleni eljárás egyik tagja, 1981-ben "Költő" tartótisztje a Krassó-elleni ügyekben.
Bíró Sándor alezredes 1961 őrnagy, "Tóth Péter" tartótisztje, 1969 őrnagy, Esterházy Mátyás "Csanádi" és "Péter" tk. tartótisztje, 1989-ben alezredes és a III/III-5-b alosztály beosztottja
Bíró Sándor II. alezredes 1970-ben alezredes és a III/III-1-c alosztály beosztottja, "Fekete" tartótisztje
Blaskó György százados  
Blaskó Imre főhadnagy 1989-ben a III/III-2-b alosztály beosztottja
Blaskó Lajos alezredes  
Bocsor István főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-6-a alosztály beosztottja
Bódi Sándor hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-A alosztály beosztottja
Bodnár Béla százados 1989-ben százados és a III/III csoportfőnökség titkárságának beosztottja

 

Bodnár-Dragovecz (Oldaltörés)
Név, beosztás Megjegyzés
Bodnár Géza hadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-A alosztály beosztottja
Bodnár József őrnagy  
Bodor Ernő őrnagy 1963 után "Hutter Antal" tartótisztje, 1970-ben őrnagy, III/III-1-c alosztály, "Baráth" tartótisztje
Bodorics István főhadnagy 1989-ben a III/III-2-b alosztály beosztottja
Bodrogi József őrnagy  
Bodrogi Károly százados 1968-ban százados a Borsod-Abaúj-Zermplén megyei III/III alosztály 1. alosztályán, "Horváth Sándor" tartótisztje
Bodrogi László őrnagy 1965-ban III/III-3-b alosztály vezetője, Antall József elleni vizsgálatok egyik irányítója
Bogdán László hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-6-a alosztály beosztottja
Bogye János alezredes  
Bóka István alezredes 1957-ben főhadnagy, a szegedi III/III kirendeltség tagja, papok elleni ügyekben jár el, "Hajós" tartótisztje, 1961-ben "Dobó Szilveszter" tartótisztje; 1959-től főhadnagy, 1963-tól százados; a rendszerváltozáskor alezredes. Fő szerepe volt a szegedi papok és a Bálint Sándor elleni hajszában. Jelenleg a szegedi Munkáspárt vezetője.
Bokor Kálmán főhadnagy  
Bondár József őrnagy  
Bóné Gyula főhadnagy  
Booye János vezérőrnagy  
Borbély Mihály alezredes  
Borgos Gyula ezredes  
Boróka Kálmán főhadnagy  
Boros Antal százados 1965-ben a BRFK III/A osztályán
Boros József főhadnagy  
Boros László főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-1-c alosztály beosztottja
Boros Pál főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-3-b alosztály beosztottja
Borsos Gábor őrnagy 1989-ben százados és a III/III-5-b alosztály beosztottja
Both Ferenc százados  
Bozsik Gábor főhadnagy  
Bozsikné B. Krisztina főhadnagy BRFK III/A alosztály , Ábrahám Dezsővel foglalkozott
Bődi Ferdinánd dr., ezredes  
Bődi Lajos hadnagy  
Bőhm László alezredes  
Bölcsházi Ottó dr., őrnagy 1976-ban Szelényi-Konrád ügyről jelentést ír
Böszörményi György százados 1973-ban a Galántai György elleni eljárás egyik tagja, "Gál" fn. tmb. Tartótisztje, 1989-ben százados és a III/III-5-a alosztály beosztottja
Bradács György alezredes  
Brancsik Ferenc alezredes 1968-ban hadnagy
Branstetter Gyula százados 1989-ben százados és a III/III-2-a alosztály beosztottja
Bruzsa Gábor alezredes 1958-ban százados, Péntek-ügy
Buczkó Imre őrnagy  
Budai András őrnagy  
Budai János dr., alezredes Galántai György elleni eljárás résztvevője, osztályvezető 1974-ben
Budai Lászlóné I.o.ir.sgti. 1989-ben a III/III-3-a alosztály beosztottja
Budai Miklós százados 1989-ben százados és a III/III-1-a alosztály beosztottja
Bujdosó Sándor százados  
Bulla József őrnagy  
Bundity István a szegedi III/III kirendeltség beosztottja
Burka Ignác alezredes  
Butykai János alezredes  
Búzás János főhadnagy  
Buzási Imre százados 1978-ban a pécsi III/III kirendeltség beosztottja
Chászár László százados 1989-ben százados és a III/III-1-a alosztály beosztottja
Cirkos Tibor alezredes 1970-ben hadnagy és a III/III-3.a. osztály beosztottja
Csáki Ernő alezredes 1966-ban őrnagy és a III/III-3.a alosztály vezetője
Csáki Sándor alezredes  
Csallóközi Csaba százados 1989-ben a III/III-7 osztály beosztottja
Csapó Károly százados 1989-ben százados és a III/III-3-b alosztály beosztottja
Csarnai Sándor őrnagy  
Cseh Géza százados  
Csépke Béla őrnagy Nevezett nem azonos a ma is élő honvédőrnaggyal!
Csere Laj os százados  
Cseresznyés Antal dr., alezredes  
Cserfán László főhadnagy  
Cseszregi József dr., ezredes  
Csete József alezredes  
Csiba István százados  
Csiba Márton főhadnagy  
Csibra Ferenc százados  
Csiki István őrnagy  
Csikós Imre dr., alezredes  
Csillag József hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-6-a alosztály beosztottja
Csizmadia Antalné hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-3 osztály beosztottja
Csongrádi Károly alezredes  
Csonka István ezredes  
Csőnk Ferenc főhadnagy  
Csőnyi Ferenc főhadnagy  
Csuka László alhadnagy 1978 a pécsi III/III kirendeltség beosztottja
Csüllög Sándor százados 1989-ben százados és a III/III-4-c alosztály beosztottja
Czéh Károly alezredes 1989-ben a III/III-5-b alosztály beosztottja
Czene Mihály alezredes 1958-tól a csongrád megyei kapitányság III/III-1. alosztályának vezetője,1961-től százados, 1965-től őrnagy
Czirkos Tibor hadnagy "Molnár József" tartótisztje 1982-ben, III/III-4-a osztály, repülő egyetem elleni vizsgálat
Czvetkovics László őrnagy  
Dabróka János alezredes  
Dán István alezredes 1958-ban hadnagy, 1963-ban százados, a szegedi III/III-1. alosztályon „Ágoston”, „Körmendi”, „László”, "Laurence Olivier" "Debreceni", azaz Kováts Zoltán, "Diós", azaz Polner Zoltán, "Velencei Vilmos", "Keresztes", "Bánsági" , "Zentai" ügynökök tartótisztje, később a szegedi III/III kirendeltség vezetője, eljárt a "Loyolások" feldőnevű, papok ellehetetlenítését célzó ügyben
Dáni János alezredes  
Dankó László 1989-ben a III/II. osztály helyettes vezetője
Deák József dr., alezredes 1974-ben III/I osztályvezetője
Deák Mihály százados  
Dejcső Károly dr. alezredes Esterházy Mátyás "Csanádi" tartótisztje
Dejező Károly alezredes  
Dénes István őrnagy  
Dénes Miklós őrnagy  
Desk Mihály főhadnagy  
Diószegi Mihályné alhadnagy  
Dobos József őrnagy  
Dobosi Imre főhadnagy 1961-ben százados a szegedi III/IIII kirendeltségen és a "Mauser" fn. ügynök tartótisztje, nemrégiben meghalt
Dobróka János alezredes  
Dolrnány László alezredes 1988-ban Baranya megyei III/III kirendeltség tagja és a rendőrfőkapitány állambiztonsági helyettese, Galántai-ügy
Dominek Ferenc őrnagy 1989-ben a III/III-2-b alosztály beosztottja
Domján Lajos százados 1989-ben százados és a III/III-3-a alosztály beosztottja
Donkó Zoltán főihadnagy  
Dömény János őrnagy  
Dörnény József őrnagy  
Dragovecz Jánosné százados  

 

Dudás-Háder (Oldaltörés)
Név, beosztás Megjegyzés
Dudás János százados  
Egyed József alezredes  
Eigner György ezredes 1986-ban a Zala megyei rendőrfőkapitány állambiztonsági helyettese
Emperger Judit I.o.sgti. 1989-ben a III/III-1-b alosztály beosztottja
Endre Dezső hadfnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-A alosztály beosztottja
Engelhardt János főhadnagy "Bajza Sándor" tartótisztje, részt vett a Péntek István és társai elleni koncepciós eljárásban
Eperjesi László alezredes Született 1928-ban, 1963-ban a Csongrád megyei III/III kirendeltség vezetője mint alezredes, 1964-ben a III/III-1-a osztály beosztottja, Timkó Imre, azaz "Kiss János" és Brezanóczi Pál azaz "Kékes" tartótisztje
Erdei Tibor százados 1964 "Ecsedi István" és "Aloma" tartótisztje, 1966 "Szántó Géza" tartótisztje és őrnagy, református egyházzal szembeni elhárítás
Ernber József százados  
Erős Lajos őrnagy 1989-ben őrnagy és a III/III-1-a alosztály beosztottja
Érsek József százados 1989-ben százados és a III/III-5-b alosztály beosztottja
Esvégh Miklós alezredes 1984 III/III-4. o. beosztott, majd osztályvezető, 1979-1988 között a demokratikus ellenzék (Demszky, Gadó, Katalizátor Iroda, stb.) zaklatásával foglalkozott, 1989-ben a III/III csoportfőnökség beosztottja
Évinger István őrnagy 1989-ben őrnagy és a III/III-1-a alosztály beosztottja
F. Papp Béla őrnagy cionista ügyek 1973
Fábián Józsefné dr., alezredes  
Falticaka Pál százados  
Falusi István hadnagy  
Falvi István főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-6-a alosztály beosztottja
Farkas Antal százados 1981 III/III-3-a beosztott tisztje, Krassó György elleni operatív terv javaslattevője 1984-ben, 1989-ben százados és a III/III-3-a alosztály beosztottja
Farkas Ervinné törzsőrmester 1989-ben a III/III-7 osztály beosztottja
Farkas Ferenc őrnagy  
Farkas Gyuláné főtörzsőrmester 1989-ben a III/III csoportfőnökség beosztottja
Farkas Gyuláné százados  
Farkas Imre százados  
Farkas József százados  
Farkas Sándor százados  
Farkas Szilárd százados  
Fazekas Ferenc főhadnagy  
Fazekas László százados  
Fazekas István százados 1989-ben százados és a III/III-3-b alosztály beosztottja
Fehér Géza főhadnagy  
Fehér Gyula dr., alezredes  
Fehér István alezredes 1989-ben a III/III-3-b alosztály vezetője alezredesi rangban
Fehér László hadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-A alosztály beosztottja
Fejes István százados  
Fenesi Lajos alezredes 1981-ben Somogy megyei III/II. kirendeltségen főhadnagy, "Krakus" tartótisztje
Fenyvesi István főhadnagy  
Fenyvesi Mihály ezredes  
Ferenc József hadnagy 1957-ben a szegedi III/III kirendeltség tagja, papok ellen jár el.
Ferenc Lajos százados  
Ferencz Laj os százados  
Ferenczi Béla őrnagy  
Ferenesik József ezredes  
Ferkó András hadnagy  
Filó Imre százados  
Finszter Géza, dr. 1968 és 1984 között a BM (állambiztonsági) Vizsgálati Osztályának (III/1.) beosztottja volt, azt követően nem dolgozott az állambiztonság területén, 1990-ben tagja volt az ún. Diczig-bizottságnak, amely feltárta a III/III. törvénysértő működését, 1993 és 1997 között a Rendőrtiszti Főiskola főigazgató-helyettese volt, 1996 óta vezeti a Rendészeti Kutatóintézetet. A rendőrségi reform élharcosa.
Fodor Árturné őrnagy  
Fodor Miklós őrnagy  
Fogarasi Ferenc százados III/III-1-b alosztályon százados és "Rónai" tartótisztje 1966-ban, "Bihari" és "Anita" tartótisztje 1980-ban
Forgács Lajos alezredes  
Forgács Lajos őrnagy 1982-ben III/III-4-c osztályvezető helyettese, eljár a "Subások" fn. ügyben, 1984-ben III/III-4.osztályvezetője, Krassó elleni eljárásról jelentést kapott, 1988-ban a demokratikus ellenzék (Demszky, Gadó, Katalizátor Iroda, stb.) zaklatásával foglalkozott, "Mészáros Tibor tartótisztje 1981-ben a szabadegyetem és szamizdat-ügyekben, 1989-ben őrnagy és a III/III-4 osztály vezetője
Forgács László főhadnagy  
Földes György százados  
Földesi Jenő altábornagy, miniszterhelyettes (1983)  
Földesi Jenő ezredes  
Földi Géza alezredes 1989-ben a III/III-7 osztály beosztottja
Földi László százados  
Földvári László dr., ezredes (1944–2002) magyar-történelem szakos hallgatóként került az államvédelem látókörébe, és ügynöknek akarták beszervezni. Egy ügynöki jelentés 1965. ápr. 15-én még őt is Bálint Sándor környezetéhez tartozónak minősítette. Oklevelének megszerzése után a rendőrség szolgálatába állott. 1979-ben százados és a szegedi III/II. kirendeltség osztályvezetője. 1989-ben a III/III. csoportfőnökség beosztottja, mint alezredes. Ezredesként ment nyugállományba, "Debreceni", azaz Kováts Zoltán, "Diós" azaz Polner Zoltán tartótisztje Szegeden.
Frigyes János százados  
Fülöp József őrnagy 1964-ben őrnagy a III/III-1-a alosztályon és Vitányi György azaz "Vadász" tartója
Füzi Gáspár őrnagy  
Gaál Dezső alezredes Esterházy Mátyás "Csanádi" tartótisztje
Gaál Ferenc főhadnagy (1961)  
Gábor Ernő főhadnagy  
Gábor László őrnagy 1989-ben őrnagy és a III/III-4-c alosztály beosztottja
Gadányi István őrnagy 1989-ben őrnagy és a III/III-3-b alosztály beosztottja
Gajdos András főhadnagy  
Gál Ferenc százados "Juhász" és "Borisz" tartótisztje, 1958-ban alezredes, III/III-4 o.v.
Gál István őrnagy 1986-ban a Zala megyei III/III kirendeltségen "Havasi" fn. tmb. tartótisztje
Gál Miklós főhadnagy  
Galambos József dr., vezérőrnagy  
Galambos József ezredes  
Galambos László őrnagy  
Gáli István őrnagy  
Garai András százados  
Garzó Ferenc főhadnagy 1957-ben a szegedi III/III kireldeltségen "Rózsa" tartótisztje, papok elleni ügyekben jár el
Gáspár Gellért százados 1989-ben százados és a III/III-5-a alosztály beosztottja
Gáspár Gyula alezredes  
Gazda István százados 1961-ben a szegedi III/III kirendeltségen dolgozik, részt vesz Kovács Imre lakásának átkutatásában
Gelencsér József vezérőrnagy 1989-ben a Zala megyei RFK vezetője, korábban a főkapitány állambiztonsági helyettese
Gellér József őrnagy  
Gera Gyula alezredes  
Geréb Sándor őrnagy 1964-ben százados a III/III-1-a osztályon és Timkó Imre, azaz "Kiss János", valamint Brezanóczi Pál, azaz "Kékes" tartótisztje, 1966 őrnagy, és a III/III-2 osztályvezető, 1978-ban alez. és a III/III csop.f. helyettes
Gergely Attila százados  
Gerő Tamás őrnagy 1958 őrnagy, Péntek-ügy, II/8-b alosztályvezető
Gertner András százados 1981 Krassó György zaklatása, "Vitéz" (Virág János) és B-161 tartótisztje, 1989-ben százados és a III/III-3-a alosztály beosztottja
Gervai Tibor őrnagy  
Gidáli Gábor dr., alezredes  
Göncz Ernő őrnagy 1989-ben őrnagy és a III/III-2-b alosztály beosztottja
Göndör Miklós százados 1972-ben százados a III/III-3-c alosztályon, eljárt az 1972. évi március 15-i tüntetés résztvevőivel szemben
Gressa István százados  
Gruber Lajos alezredes  
Gyarmati Pál dr., főhadnagy  
Gyimesi Lajos őrnagy  
Gyöngyösi Nándorné hadnagy  
György János hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-5-b osztály beosztottja
Gyulavári Sándor alezredes III/II-10.b.osztály, Ábrahám Dezsővel foglalkozott
Gyuris András őrnagy  
Háder Károly őrnagy  

 

Haibach-Kállai (Oldaltörés)
Név, beosztás Megjegyzés
Haibach Ádám százados 1989-ben százados és a III/III-1-b alosztály beosztottja
Hajdú Pál ezredes  
Hajnal Jánosné I.o.ti. 1989-ben a III/III-4 osztály beosztottja
Hajnal Zoltán őrnagy 1989-ben őrnagy és a III/III-6-a alosztály beosztottja
Hajós Sándor százados 1989-ben a III/III-6-b alosztály beosztottja
Halek Jenő százados  
Hamar Albertné III.o. fti (1989) 1989-ben a III/III-5-b alosztály beosztottja
Halustyik Mihály őrnagy  
Hanusz Gyula ezredes 1981 Krassó György elleni eljárás, 1989-ben ezredes és a III/III-3 osztály vezetője
Haragos György főhadnagy  
Harangozó Szilveszter altábornagy 1952-ben százados és az ÁVH titkárságának vezetője, 1965-ben alezredes, 1974-ben vezérőrnagy és a III/III. csoportfőnökség vezetőjének helyettese
Hargitai József százados 1957-ben a szegedi III/III kireldeltségen "Debreceni Gyula" tartótisztje, papok elleni ügyekben jár el
Harmados György főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-5-a alosztály beosztottja
Harmati Imre alezredes  
Hárs Ferenc százados 1963-ban őrnagy III/III-1-c
Harsányt Jenő alezredes  
Havas Imre százados  
Havasi István százados  
Havasi János százados  
Havasi László vezérőrnagy  
Havlicsek József dr. százados 1981-ben Krassó György elleni eljárás
Hazai Jenő ezredes Budapest (1921- ), géplakatos, illegális kommunista, fegyveres ellenálló, honvéd vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, rendőrezredes, gyárigazgató.1956. november és 1957. március között a Szovjetunióban átképzésen tartózkodott, áprilistól 1962. augusztus 1-ig a BM II/2. osztályának vezetője.
Hegedűs János százados  
Hegedűs Kálmán alezredes  
Hegedüs Mihály főhadnagy (1958) 1958-ban a II/5-a alosztály beosztottja, részt vett a Péntek István és társai elleni koncepciós nyomozásban
Helebrand László százados 1960-ban "Kerekes" tartótisztje Szegeden a III/III kirendeltségnél, a "Loyolások" ügyben papok ellen jár el
Henczi Sándor tóhadnagy  
Herbán Tibor őrnagy 1989-ben őrnagy és a III/III-2-b alosztály beosztottja
Herczeg János főhadnagy  
Hermann István őrnagy  
Hermann Jnosné II.o.fti. 1989-ben a III/III-A alosztály beosztottja
Hermann Miklósné II. oti. 1989-ben a III/III-6 osztály beosztottja
Hevesi István dr., őrnagy  
Hevesi Károly főhadnagy 1968-ban "Deák" tartótisztje, egyházi elhárítás
Hidegkuti Károly őrnagy  
Hliva István hadnagy  
Hoffmann János őrnagy  
Holczmann Gusztáv százados  
Holló Aladár főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-3-b alosztály beosztottja
Hollós Ervin alezredes (1923- ) szűcssegéd, pártfunkcionárius, alezredes. 1938-tól az SZDP ifjúsági csoportjának titkára, 1939-től az Országos Ifjúsági Bizottság tagja. 1942-1944 között illegális kommunista tevékenysége miatt kapott büntetését töltötte. 1945-ben a MADISZ budapesti titkára lett, 1949-ig az MKP majd MDP ifjúsági titkárságán dolgozott, 1950-1952 pártiskolát végzett, 1952-1956 a DISZ központi vezetőségének titkára. 1956-1962 a BM állományában teljesített szolgálatot, először a Gyorskocsi utcai vizsgálati osztályon, majd a Nagy Imre-per előkészítésén. 1957 áprilisától a II/5 osztály (belső reakció elhárítás) helyettes vezetője, 1961-től a III/III osztály vezetője. 1962 augusztusában leszerelték és a Művelődésügyi Minisztérium Marxizmus-Leninizmus Oktatási Osztályának helyettes vezetőjévé nevezték ki. Másodállásban a Műszaki Egyetemen a tudományos szocializmus nevű "tantárgyat" oktatta. Feleségével, Lajtai Verával több könyvet jelentetett meg az 1956-os "ellenforradalomról".
Hora Gyula főhadnagy  
Horváth Attila alezredes 1989-ben a III/III-1-b alosztály beosztottja
Horváth Béla százados 1963-ban a Győr-Sopron megyei RFK III/III-1 alosztályán dolgozott mint "Lakatos" fn. ügynök tartótisztje
Horváth Ferenc főhadnagy  
Horváth György százados 1989-ben százados és a III/III-2-a alosztály beosztottja
Horváth Gyula ezredes  
Horváth Gyula százados 1989-ben százados és a III/III-1-c alosztály beosztottja
Horváth István dr., alezredes  
Horváth István hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-1-c alosztály beosztottja
Horváth János főhadnagy  
Horváth József alhadnagy 1989-ben alhadnagy és a III/III-4-b alosztály beosztottja
Horváth József dr., vezérőrnagy 1973-ban alezredes és a III/III-4. osztály vezetője, a Galántai György elleni eljárásokról jelentéseket kap és utasításokat ad, 1989-ben III/III csoportfőnök
Horváth Lajos őrnagy  
Horváth Sándor hadnagy  
Horváth Tibor főhadnagy 1973-tól III/III-4-b.o. beosztottja, a Galántai György elleni eljárások egyik vezetője, "Baka", "Kalocsai", "Pécsi Zoltán", azaz Habermann M. Gusztáv, és "Szerkesztő" fedőnevű ügynökök tartótisztje, 1989-ben őrnagy a III/III-6-b alosztályon
Horváth Tibor II. főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-2-b alosztály beosztottja
Horváth Tibor őrnagy  
Hugyák István dr. főhadnagy 1989-ben a Csongrád megyei III/III kirendeltség beosztottja
Huszár Istvánné zászlós 1989-ben a III/III-7 osztály beosztottja
Huszti Sándor hadnagy  
Igaz Andor ezredes  
Iglói Pál százados  
Ilcsik Sándor ezredes 1961-1966 ELTE ÁJTK, 1975-1978 politikai főiskola, 1978-1981 ZMKA, 1980-1986 Pest megyei főkapitány, 1986-1990 a belügyminiszter helyettese, 2003-ban Bácskai János, a szervezett bűnözés elleni koordinációs központ vezetőjének védője, ügyvéd, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták szervezetének tagja.
Ilia József alezredes 1962-ben a szegedi III/III kirendeltésg tisztje mint százados, Katona Nándornál házkutatást vezet
Illés Sándor őrnagy  
Imre András ezredes  
Itajki András hadnagy  
Itehány Pál hadnagy  
Ivánfi János főhadnagy 1963-ban "Bácskai", azaz Jancsucskó Gábor tartótisztje
Izsó Attila dr., százados 1981-ben a III/III-4-a osztályon hadnagy és a hétfői szabadegyetemmel kapcsolatos eljárások egyik résztvevője. 1989-ben százados a III/III-5-b alosztályon
Jáhni László alezredes  
Jámbor Árpád alezredes  
Jámbor Gábor hadnagy 1973-ben III/III-B munkatársa, "Zuglói" jelölt tartója, Galántai elleni eljárás
Jámbor Imre százados "Sziklai Barna" tartótisztje, Rajk László elleni vizsgálat 1983-ban, 1989-ben a III/III-4-c alosztály beosztottja
Jámbor József őrnagy  
Jambrik István főhadnagy  
Jancsó István alezredes  
Jankovics Pál őrnagy  
Jászberényi Zoltán főhadnagy 1962-ben "Csorvási Pál" tartótisztje, egyházi elhárítás
Jávor Miklós alezredes 1973-ban őrnagy és a III/III-4-b alosztály vezetője, a Galántai György elleni eljárásban vett részt, 1988-ban a demokratikus ellenzék (Demszky, Gadó, Katalizátor Iroda, stb.) zaklatásával foglalkozott. "Gál Béla" tartótisztje. 1989-ben alezredes és a III/III-6 osztály vezetője
Jenei Sándor alezredes  
Jenovai Lajos alezredes  
Jójárt István dr. százados 1970-ben a szegedi III/III kirendeltség beosztotja, eljárt a szabadkőművesekkel szemben, "Segítő" társadalmi kapcsolat tartója.
Jozefik Béla főhadnagy  
Józsa Ferenc főhadnagy  
Juhász István főhadnagy  
Juhász László százados  
Juhász Pál főhadnagy  
Juhász Sándor százados  
Juhász Zoltán főhadnagy  
Julinszky Rezső őrnagy 1968-ban a III/III-3-a alosztályvezető helyettese
K. Kovács Lajos százados  
Kádár János főhadnagy  
Kaizinger Zoltán dr., hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-2-a alosztály beosztottja
Kajdi János hadnagy  
Kalauz Lajos hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-3-a alosztály beosztottja
Kalcsó Istvánné II.osztályú segédtiszt  
Kállai Béla őrnagy 1965-ben BRFK III/A Esterházy Mátyás "Csanádi" tartótisztje
Kállai Lilli százados 1913-ban született, anyja Rózsa Rózsa. 1927-től tagja a kommunista ifjúsági mozgalomnak. 1930-tól Moszkvában tanult. 1947-ben tért vissza Magyarországra. 1956. október végén fegyveres harcra jelentkezett a MÖHOSZ székházban, október 29-től összekötő a szovjet csapatok mellett. November 4. után karhatalmista, később a III/III csoportfőnökségen kisgazda vonalon foglakoztatták, pl. Antall József ügyében. 1957-ben Vörös Csillag Érdemrendet kapott.
Kállai Róbertné alezredes  

 

Kántor-Krizsik (Oldaltörés)
Név, beosztás Megjegyzés
Kántor Lajos főhadnagy  
Kapinya József százados  
Kapitány István őrnagy.  
Karasz Lajos vezérőrnagy 1978-ban a belügyminiszter állambiztonsági helyettese
Karaszi Márton őrnagy  
Karczagi Tamás őrnagy  
Kardos László főhadnagy  
Karmos Gábor hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-2-a alosztály beosztottja
Kárpáti István főhadnagy  
Kása Tibor százados  
Kassai József alezredes 1989-ben alezredes és a III/III-5-b alosztály vezetője
Kassai László főhadnagy 1972-ben BRFK, március 15-tel kapcsolatos megtorló intézkedések, 1969 őrnagy, Szirmay Tamás és tsa. elleni nyomozás
Katona Barna főhadnagy  
Katona László alezredes 1973-ban III/II-4. osztály vezetője, cionista ügyek
Kazai Zoltán alezredes 1973-ban hadnagy,"Pesti", azaz Bódy Gábor tartótisztje, Galántai elleni eljárások, 1989-ben őrnagy a III/III-5-a alosztály vezetője
Kazinczy Gusztáv százados Morvay Péter tartótisztje, 1989-ben a III/III-2-a alosztály beosztottja századosi rangban, a rendszerváltás után az ifjúságvédelmi alosztályon dogozott alezredesi rangban.
Kecskés Gyuláné II.o. fti. 1989-ben a III/III-5 osztály beosztottja
Kecskés Imre százados  
Kékesdi L. Gyula százados eredetileg a III/III-4-c alosztályon (népi ellenzék elhárítása) dolgozott, 1989-ben itt százados, az év végén őrnagy és osztályvezető, a Napi Operatív Információs Jelentések kiadója, 1998 után a Fidesz-kormány kinevezte az NBH állományába. A Magyar Nemzet információi szerint jelenleg a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodájának (NI) főosztályvezető-helyetteseként dolgozik.
Kelemen József százados  
Kelemen Miklós dr., vezérőrnagy 1978-ban Csongrád megyei főkapitány, az Ilia Mihály és társai elleni akciók egyik felelőse
Kérdő István alezredes 1981-ben őrnagy, III/III-3-a alosztály beo.ti.; "Festő" tartótisztje, 1989-ben alezredes ugyanott
Kerecseny László őrnagy  
Kerék József főhadnagy  
Kerekes Pál alezredes  
Keresztes Mihály százados 1989-ben százados és a III/III-1-a alosztály beosztottja
Kereszturi György főhadnagy  
Kerezsi Sándor százados  
Kertész László százados 1989-ben százados és a III/III-3-b alosztály beosztottja
Keszthelyi József százados  
Kicska Imre főhadnagy  
Kincses György főhadnagy  
Kira József főhadnagy  
Király István százados 1989-ben százados és a III/III-1-c alosztály beosztottja
Kis Józsefné főhadnagy III/I.o. Ábrahám Dezsővel foglalkozott
Kiss Ferenc százados  
Kiss Gyula főhadnagy  
Kiss István százados 1989-ben alezredes és a III/3 osztály vezetője (levélcenzúra)
Kiss Istvánné III.o. fti. 1989-ben a III/III-1-a alosztály beosztottja
Kiss József őrnagy 1968-ban alezredes és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei III/III-1. alosztály vezetője
Kiss Oszkár őrnagy 1964-ben összekötő a római követségen
Kiss Pál őrnagy 1968-ban őrnagy és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei III/III kirendeltség 1. alosztályának beosztotja
Kiss Sándor főhadnagy  
Kiss Zoltán főhadnagy 1973-ban a Somogy megyei III/III kirendeltség beosztottja
Kistamás Benő főhadnagy  
Kisstoldi Ferenc főhadnagy  
Knéz András alezredes  
Kócsag József főhadnagy  
Kocsis András százados 1989-ben a III/III-A alosztály beosztottja
Kocsis István főhadnagy  
Kohut Gyula főhadnagy  
Kolok Péter ezredes  
Kolozsi Imre százados  
Koltai László százados 1989-ben százados és a III/III-7 osztály beosztottja
Komornik Vilmos alezredes 1963-ban III/III-1-c csop.f., később III/I Csop.f. munkatársa
Komornyik Zoltán őrnagy  
Koncz András dr., alezredes  
Konfai Jenő hadnagy  
Kopetty Lajos főhadnagy  
Korom Mihály dr., alezredes 1927-ben született, napszámos, libapásztor, rendőrtiszt, pártfunkcionárius. Apját nem ismerte, anyja mezőgazdasági cseléd. 1945-től rendőrnyomozó, 1954-től a KB függetlenített titkára, 1958 decemberétől az MSZMP KB funkcionáriusa, majd a BM vizsgálati osztályának vezetője, 1960 júniusától a Határőrség parancsnoka, 1962-től KB-tag, 1963-tól adminisztratív titkárként a fegyveres testületek felügyelője, 1966 decemberétől igazságügyminiszter, 1980-1985 között PB-tag, 1986-1989 között országgyűlési képviselő
Korondi György főhadnagy  
Korpás Lajos hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-6-b osztály beosztottja
Korpás Lajos alezredes  
Kórusz Gyula őrnagy  
Kossuth Istvánné 1989-ben a III/III csoportfőnökség titkárságának beosztottja
Kovács Endréné főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-1 osztály beosztottja
Kovács Ferenc alezredes 1989-ben alezredes és a III/III-3-a alosztály vezetője
Kovács Ferenc százados  
Kovács György ezredes  
Kovács Lajos főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-A alosztály beosztottja
Kovács László I. hadnagy 1989-ben a III/III-2-b alosztály beosztottja
Kovács László II. hadnagy 1989-ben a III/III-5-a alosztály beosztottja
Kovács István hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-4-b alosztály beosztottja
Kovács István őrnagy 1958-ban alezredes, III/III-4-a alo.v.
Kovács János dr., őrnagy 1989-ben a III/III-3-a alosztály vezetője
Kovács János százados 1981-ben Krassó György zaklatása, 1989-ben százados és a III/III csoportfőnökség beosztottja
Kovács Jenő őrnagy  
Kovács József százados  
Kovács Károly hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-5-b osztály beosztottja
Kovács Lajos főhadnagy  
Kovács Lajos hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-3-b alosztály beosztottja
Kovács László hadnagy  
Kovács Lászlóné hadnagy  
Kovács Sándor százados  
Kovács Tibor 1962-ben Bácskai Tamás, azaz "Nagy Lajos" tartótisztje
Kozmér László főhadnagy  
Kőműves László őrnagy  
Könczöl István főhadnagy  
König Zoltán százados  
König Miklós százados  
Körmendi Ernő őrnagy 1989-ben őrnagy és a III/III-2-a alosztály beosztottja
Körtvélyesi Magdolna törzsőrmester 1989-ben a III/III csoportfőnökség beosztottja
Köteles István alezredes  
Kővágó József hadnagy  
Krám István százados 1989-ben százados és a III/III-1-a alosztály beosztottja
Kredits László főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-3-b alosztály beosztottja
Krekusa István  
Krenács Márton főhadnagy 1962-ben a szegedi III/III kirendeltség tisztje, "Mauser" tartója
Kristál Ervin hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-4-c alosztály beosztottja
Krizsik László százados III/I-g o. (külföldi hírszerzés) 1969-ben Pór Györgyről jelentést készít

 

Ksenicz-Molnár (Oldaltörés)
Név, beosztás Megjegyzés
Ksenicz Tibor őrnagy 1989-ben őrnagy és a III/III-2-a alosztály beosztottja
Kuburczik István őrnagy 1989-ben őrnagy és a III/III-1-a alosztály beosztottja
Kucsera László ezredes  
Kujalek János dr., alezredes  
Kummer György hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-6-b osztály beosztottja
Kun Sándor hadnagy  
Kunos László alezredes III/III-4-a munkatársa, 1984-ben Krassó elleni eljárások egyik vezetője
Kupper Róbert 1938-ban született. Szülei 1935 óta vettek részt a kommunista párt munkájában. Apját október végén mint fegyveres ellenforradalmárt lelőtték, "apja gyilkosát a harcok folyamán megsemmisítette" - áll az 1957-ben készült Vörös Csillag érdemrend felterjesztésében. 1956-tól a III. főcsoportfőnökségen dolgozott.
Kutasi László főhadnagy Krassó György ellenőrzéséről operatív értékelést készít 1985-ben
Kuti György százados 1961-ben a II/5. osztályon „Gábor Áron” ügynök tartótisztje
Laczik Imre főhadnagy 1961-ben a szegedi III/III kirendeltség tisztje, részt vett a Kovács Imtrénél történt házkutatásban, 1968-ban a szegedi szabadkőművesek eleni eljárásokban
Lád Károly főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-5-a alosztály beosztottja
Ladányi Iván őrnagy  
Ladányi Mihály százados  
Lakatos Emil dr., alezredes 1920-ban született. 1937 óta tagja a kommunista pártnak. Részt vett a belga illegális mozgalomban és az itteni magyar csoport vezetője volt. Az 1956-os forradalom alatt jelentkezett az újjászerveződő ÁVH fegyveres csoportoknál és a MÖHOSZ székházban tevékenykedett, és a II. kerületi pártház védelmében is részt vett. November 4-én jelentkezett a karhatalomba. Később a III. főcsoportfőnökségen szolgált.
Lakatos Géza százados  
Lakatos Imre alezredes  
Lakatos István törzszászlós 1989-ben a III/III-6-b alosztály beosztottja
Lakatos István alhadnagy  
Laki Miklós százados  
Lanos Ambrus hadnagy  
Lantos László százados 1989-ben a III/III-6-b alosztály beosztottja
Lantos Mihály főhadnagy  
László Gábor őrnagy 1989-ben a III/III-7 osztály beosztottja
László Géza főhadnagy  
László István alezredes  
László Zoltán hadnagy 1965-ben III/III-4-a munkatársa
Lázár Jenő főhadnagy  
Lázár Rezső hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-A alosztály beosztottja
Lehel Artur ezredes  
Lénán Ferenc alezredes  
Lénárt József százados 1961-ben "Mátray" ügynök tartótisztje
Lencsés János százados 1903-ban született. 1944 óta tagja a kommunista pártnak. 1943-tól partizán, a Vörös Hadsereg oldalán harcolt. 1944-ben Munkács és Ungvár környékén volt bevetéseken. 1956. október 24-én jelentkezett a MÖHOSZ székházban alakuló ávéhás csoportnál, november 4. után karhatalmista majd a III/III csoportfőnökségen dolgozott. 1956-os "érdemeiért" Vörös Csillag érdemrendet kapott.
Lencsés Miklós százados  
Lengyel Boldizsár főhadnagy Esterházy Mátyás "Csanádi" tartótisztje
Lengyel Rezsőné 1989-ben II.osztályú i.ti. és a III/III-7 osztály beosztottja
Leszkó Mihály őrnagy  
Lévai Ferenc főhadnagy 1932-ben született, szegedi III/III kirendeltség beosztott munkatársa
Lévai Imre dr., alezredes  
Lévai Sándor főhadnagy 1961-ben a szegedi III/III kirendeltségen dolgozik, részt vesz Katona Nándor letartóztatásában, "Debreceni" és "Szekeres Bálint" tartótisztje
Libor Sándor őrmester  
Ligeti Kornél  
Lichtenstein József főhadnagy 1979-ben alezredes és a szegedi III/II. osztály vezetője
Lindor József százados  
Lóránt Vilmos főhadnagy  
Lovász Dezső főhadnagy  
Lovász Imre őrnagy 1966 "Avasi" és "Cserhalmi József" tartótisztje, III/III-1-b osztály
Lőcsei József őrnagy  
Lőrincz Árpád hadnagy 1973 Galántai György elleni eljárások egyik vezetője, 1989-ben a III/III-6-b alosztály beosztottja
Lunczer Ferenc alezredes 1989-ben a III/III csoportfőnökség titkárságának beosztottja
Mácsai Elemér főhadnagy  
Madarász Gyula alezredes civilben szépíró
Mág Bertalan őrnagy  
Magyar József dr., alezredes ÁVH-tiszt, 1952-től a szegedi III/I. (kémelhárító), késõbb a III/III. kirendeltség tisztje, majd vezetõje, részt vett a Katona Nándor, Kovács Imre, "Loyolások", "Fekete hollók" vizsgálatokban, amelynek során nemtelen eszközöket is alkalmaz, számos ügynök tartótisztje. 2003-ban Lamperth Mónika belügyminiszter ezredessé lépteti elő.
Magyar Péter százados 1989-ben százados és a III/III-5-b alosztály beosztottja
Majda Péter százados 1989-ben százados és a III/III-5-a alosztály beosztottja
Major Ferenc őrnagy  
Majoros Vilmos főhadnagy  
Makai András hadnagy  
Makai Ferenc alezredes 1989-ben a III/III-2-b alosztály beosztottja
Makrisz Szavasz őrnagy  
Mályi Vilmos főhadnagy  
Markó Imre ezredes  
Markotán Gyula főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-4-b alosztály beosztottja
Markofán István alezredes  
Márkus Sándor alezredes  
Marócsík Mihály alezredes  
Maróti János őrnagy III/I-2-b alosztály vezetője, Ábrahám Dezsővel foglalkozott
Máté Sándor főhadnagy  
Mátraházi Elemérné őrnagy Vera (férje Mátraházi Elemér ezredes) III/III-4-b
Mátrai György százados 1989-ben százados és a III/III-2-a alosztály beosztottja
Mátrai Vilmos százados 1978-ban a III/IV.csop.f. helyettes
Matuska Béla százados  
Matuska Béla vezérőrnagy  
Mátyás József alezredes ÁVH-karrier
Mátyás László ezredes  
Mátyus Zoltán őrnagy  
Mayer Elemér főhadnagy  
Meggyesi Sándor százados  
Méri Sándor őrnagy  
Mérő Károly alezredes  
Mester József őrnagy  
Mészáros Béláné alezredes 1984-ben a III/III-B osztály vezetője, 1989-ben a III/III-7 osztály vezetője
Mészáros János őrnagy  
Mészáros József alezredes 1961-ben II/5-c, "Aspiráns" tartótisztje
Mészáros Miklós főhadnagy "Mészáros Tibor" tartótisztje III/III-4-b osztályon, Kenedi János és Poór elleni eljárások, Malgot István, Konrád György figyelése
Metelka István százados  
Mezei Károly százados  
Mihály Béla főhadnagy  
Miszlai László főhadnagy  
Mitró István főhadnagy  
Módos Dániel zászlós 1989-ben zászlós és a III/III-4-b alosztály beosztottja
Mohánszki János hadnagy  
Molnár Andrásné hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III csoportfőnökség titkárságának beosztottja
Molnár Ferenc hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-2-a alosztály beosztottja
Molnár István alezredes 1928-ban született, 1963-ban a szegedi III/III-1. alosztály vezetője, eljárt a "Loyolások" feldőnevű, papok ellehetetlenítését célzó ügyben, "Magyar Béla" tartótisztje. 1979-ben a Csongrád megyei főkapitány állambiztonsági helyettese. 2000 körül meghalt.
Molnár József hadnagy "Firkász" tartótisztje 1973-ban
Molnár József II. hadnagy 1989-ben a III/III-6-a alosztály beosztottja
Molnár Lajos százados  

 

Molnár-Posztós (Oldaltörés)
Név, beosztás Megjegyzés
Molnár Péterné II.o.sti. 1989-ben a III/III-4-a osztály beosztottja
Móri Lajosné I. o. sgti. 1989-ben a III/III csoportfőnökség beosztottja
Móricz János alezredes ÁVH-karrier, 1989-ben a III/III-1-c alosztály beosztottja
Móró István alezredes  
Murvai László főhadnagy  
Nádas Endréné hadnagy  
Nádasi Sándor őrnagy  
Nagy Béla százados  
Nagy Csaba főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-5-b alosztály beosztottja
Nagy Csaba százados  
Nagy Ernő főhadnagy 1974-ben főhadnagy a Csongrád megyei III/III kirendeltségen, "Kecskeméti Miklós" tartója.
Nagy Imre alezredes  
Nagy István alezredes 1989-ben alezredes és a III/III-4 osztály beosztottja
Nagy István százados 1989-ben százados és a III/III-4-b alosztály beosztottja
Nagy István II. százados 1989-ben százados és a III/III-1-c alosztály beosztottja
Nagy János százados 1989-ben százados és a III/III-4 osztály beosztottja
Nagy József főhadnagy  
Nagy Lajos 1983-ban New Yorkban a III/I-es rezidens helyettese, az 1990-ben felálló Nemzetbiztonsági Hivatal első vezetője, jelenleg ifj. Apró Antal üzlettársa
Nagy Lajos hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-A alosztály beosztottja
Nagy Lajos százados 1973-ban ezredes, a III/I-2 osztály vezetője, a Galántai György elleni eljárásról tájékoztatást kap
Nagy László alhadnagy  
Nagy László hadnagy 1962-ben a szegedi III/III kirendeltésg tisztje mint hadnagy, részt vesz Katona Nándor letartóztatásában
Nagy László I hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-4-b alosztály beosztottja
Nagy László II. alhadnagy 1989-ben alhadnagy és a III/III-2-a alosztály beosztottja
Nagy Magdolna I.o.sti. 1989-ben a III/III-2 osztály beosztottja
Nagy Mihály hadnagy  
Nagy Miklós őrnagy  
Nagy Tamásné őrnagy  
Náhlik Péter százados  
Nákic Gyuláné hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III csoportfőnökség titkárságának beosztottja
Németh Hugó őrnagy  
Németh Imre főhadnagy  
Németh Irén II.o.sti. 1989-ben a III/III-4-b alosztályon beosztott
Németh István őrnagy 1977-ben alezredes és a szolnoki III/III-1. osztály vezetője, 1981 alezredes, a szolnoki III/III kirendeltség vezetője, Forró Tamás, azaz "Szilágyi Ákos" tartótisztje
Németh János főhadnagy  
Németh Sándor őrnagy  
Németh Vincéné százados  
Németi József ezredes  
Nokta Jánosné I. o. ir. Ti 1989-ben a III/III-4-c alosztály beosztottja
Nótás István őrnagy  
Novák János hadnagy  
Novák László hadnagy 1984-ben az "Olimpia"-ügy és Molnár Tamás vizsgálótisztje
Novák Sándor százados  
Nyírfalvi Károly őrnagy  
Oláh Erzsébet őrnagy  
Oláh Éva hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-4 osztály beosztottja
Opitz Ferenc tóhadnagy  
Oravecz Ferenc százados  
Orbán István ezredes ÁVH-karrier, 1970-ben a baranya megyei RFK III/III osztályvezetője, eljárt dr. Bach László és más szabadkőművesek ügyében
Orbán Miklós ezredes  
Orbán Vilmos főhadnagy Szelényi-Konrád ügyről jelentést ír
Orosz Balázs százados  
Orosz István alezredes 1965-ben alezredes és a III/III-3-a alosztály beosztottja
Orosz Péter őrnagy  
Oskó Lajos ezredes 1961-ben a szegedi III/III kirendeltség tisztje századosi rendfokozatban, részt vett a Katona Nándor elleni eljárásban
Ördög László százados  
Pajcsics József őrnagy 1981-ben III/1 (vizsgálati) osztályvezető helyettes, Krassó Györggyel és a Szabadegyetemmel kapcsolatos eljárások jogi "véleményezője", 1995-ben ezredesi rangban az ORFK vizsgálati főosztályának helyettes vezetője
Paksy László dr., ezredes 1988-ban a Baranya megyei III/III kirendeltség vezetője és a fendőrfőkapitány állambiztonsági helyettese, Galántai-ügy
Pálfalvi György főhadnagy 1989-ben a III/III-7 osztály beosztottja
Pálfi Imre alezredes  
Pálfi József őrnagy 1963-ban a III/I-3-d alosztály tisztje, "Molnár Béla" tartója
Pálinkás Ferenc alezredes  
Pálinkás Pál főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-3-a alosztály beosztottja
Pallagi Ferenc vezérőrnagy 1978-ban ezredes III/V.cs.f., 1989-ben az irat-megsemmisítések egyik fő felelőse
Pallagi Péter hadnagy  
Pálmai Imre őrnagy  
Pánczél Károly alezredes  
Papócsi János őrnagy  
Papp Gábor őrnagy 1989-ben őrnagy és a III/III-3-b alosztály beosztottja
Papp Gábor őrnagy 1965 BRFK III/A.o.
Papp Imre őrnagy  
Papp József alezredes  
Papp Sándor dr., százados  
Pár Antal főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-A alosztály beosztottja
Pásztor Béla II. hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-4-c alosztály beosztottja
Pásztor Béla hadnagy 1958-ban II/8. osztály beosztottja, Péntek-ügy
Pataki János hadnagy 1989-ban a II/8 alosztály beosztottja, hadnagy, részt vett a Péntek István és társai elleni koncepciós eljárásban
Pataki Károlyné százados  
Pazsiczky Sándor őrnagy  
Pék József százados 1989-ben százados és a III/III-A alosztály beosztottja
Pék Márton alezredes  
Pekár József százados  
Pelikán István alhadnagy  
Pénzes Pál őrnagy 1989-ben a III/III-4-b alosztály beosztottja
Peredi György százados 1989-ben százados és a III/III-4-b alosztály beosztottja
Perényi Gyula őrnagy  
Perger Zoltánné I.o.sti. 1989-ben a III/III-2-b alosztály beosztottja
Permes Károly őrnagy  
Peták Pál alezredes  
Péter-Bartha Gábor hadnagy 1989-ben a III/III-1-a. osztályon (katolikus egyház elleni elhárítás) tevékenykedett mint hadnagy, jelenleg őrnagy és a Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, valamint a nemzetbiztonsági kabinet titkára, a Szolgálati Érdemjel Arany Fokozatának tulajdonosa (2004)
Petróczi Ferenc őrnagy  
Philipp Tibor alezredes  
Pintér Károly alezredes 1973-ban alosztályvezető, "Gál Béla" tmb. tartótisztje, a Galántai György elleni eljárás egyik vezetője
Pírnyik Róbert százados  
Plézer Viktor főhadnagy BRFK III/III.o. 1972. március 15-i megtorló akciók, 1989-ben főhadnagy és a III/III-3-a alosztály beosztottja
Pogácsás József főhadnagy  
Polgár Ferenc hadnagy  
Pollacsek százados Esterházy Mátyás, azaz "Csanádi" tartótisztje
Porteleki László százados 1963-ban "Pátkai" tartótisztje
Posztós Vince őrnagy 1963-ban a III/I-3-d alosztály vezetője, "Molnár Béla", azaz Mihelics Vid és "Pátkai", azaz Esty Miklós tartótisztje

 

Póta-Sütő (Oldaltörés)
Név, beosztás Megjegyzés
Póta Pál főhadnagy  
Primus Károly százados  
Prinyik Róbert alezredes  
Prókai Sándor százados Esterházy Mátyás "Csanádi" tartótisztje
Puskás Á. Judit I.o.sti. 1989-ben a III/III-5-a alosztály beosztottja
Puskás Lajos őrnagy  
Puskás Róbert őrnagy  
Püspöki József főhadnagy  
Rácz László alhadnagy  
Rácz Sándor alezredes  
Radványi Dezső Radványi (Reinitz) Dezső (1922-1998?): síkhurkoló segéd, hat középiskolai osztályt végzett. 1945. január 16-án kezdi szervezni Budapesten az MKP V. kerületi pártszervezetét, majd hamarosan politikai nyomozótiszt. 1946-tól a budapesti kerületek politikai rendészeti osztályának vezetője. 1950-től az ipari elhárítás vezetője. Nevéhez fűződik a STANDARD-ügy vizsgálatának irányítása, amelynek során a letartóztatottakat brutáisan kínozták. 1950 szeptemberében a katonai elhárítási osztályon dolgozott, amikor őt is letartóztatták főnökével, Péter Gáborral együtt. 1954-ben rehabilitálták és visszatért a testületbe. Részt vett az 1956-os forradalom leverésében. 1956-1959 között a BM tanulmányi és módszertani osztályának vezetője. 1959-ben a Magyar Televízióhoz helyezték át, ahol a dokumentumfilmgyártás felelőse volt.
Radványi Kálmán őrnagy  
Rágendorf György alhadnagy  
Rajnai Sándor vezérőrnagy (Budapest, 1922-1993) kötszövő, ÁVH-alezredes, rendőr vezérőrnagy, diplomata. 1945-től a politikai rendőrség tisztje, 1950-től a Belső Reakció Elleni Harc osztályán a II. alosztály vezetője, 1956 után a BM Politikai Nyomozó Főosztály parancsnokhelyettese, a Nagy Imre-per egyik előkészítője, 1962-től moszkvai követségi tanácsos, 1966 júliusától a BM III. főcsoportjának vezetőhelyettese, 1967-től a III/I-es csoport (hírszerzés) vezetője, 1976-tól nyugállományban, 1978-tól ismét diplomáciai szolgálatban, 1982-1989 között moszkvai nagykövet. 1992-ben Izraelbe, majd az USA-ba távozott.
Rajos Pál százados  
Rák Vilmos százados  
Rakovszky József főhadnagy  
Ratkó Sándor főhadnagy  
Rátz László hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-4-c alosztály beosztottja
Rátz Sándor ezredes  
Rátz Sándorné alezredes 1973-ban a Galántai György elleni eljárások egyik tagja
Récsei Róbert őrnagy BRFK III/III-A munkatársa
Rédei Miklós dr., vezérőrnagy 1978-ban a III. főcsoportfőnök-helyettes
Reményi Géza őrnagy 1989-ben őrnagy és a III/III-1-b alosztály beosztottja
Repnik József őrnagy  
Retter Ferenc 1962-ben a szegedi III/III kirendeltségen dolgozott mint hadnagy, részt vett Havas Géza letartóztatásában
Révész Ferenc főhadnagy  
Riedling Lőrinc dr., alezredes  
Roskó Béla százados  
Rosta Oszkár százados 1965-ben III/III-3-b beosztottja
Rostás Tivadar főhadnagy  
Rovó József hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-6-a alosztály beosztottja
Rózsa János főhadnagy  
Rózsa László őrnagy  
Rózsa Lászlóné százados  
Rozsnyai Laj os őrnagy  
Ruisz Ernő százados  
Rummel József alhadnagy  
Rusznák Mihály főhadnagy  
Saja Lajos alezredes  
Salamon Tibor őrnagy 1989-ben őrnagy és a III/III-1-a alosztály beosztottja
Salgó László vezérőrnagy 1989-ben előtt a Csongrád megyei III/I-II-III kirendeltség elemzőtisztje, 2002-2004 országos főkapitány
Samu Mihály hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-2-a alosztály beosztottja
Sándor Ferenc hadnagy  
Sándor György százados  
Sándor Imre hadnagy  
Sánta Józsefné őrnagy  
Sántha László százados 1972-ben a BRFK III/III.o. március 15-i megtorló akciók irányítója
Sárdi Kálmán alezredes  
Sári Ferenc hadnagy  
Sarkadi Mátyás százados  
Schneidhofer Gyula őrnagy 1965-ben a BRFK III/III.B35
Schukkert András alhadnagy 1989-ben alhadnagy és a III/III-5-a alosztály beosztottja
Schurmann István őrnagy  
Schwarz Imre főhadnagy  
Sebestyén Gábor hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-1-c alosztály beosztottja
Sebestyén Gábor II hadnagy 1973-ban kapcsolattartó a Galántai-ügyben
Sefcsik Judit II.o.sgti. 1989-ben a III/III csoportfőnökség titkárságának beosztottja
Seffer István őrnagy  
Selmecki József alezredes 1982-ben a Fejér megyei III/III kirendeltségen
Selmeczi György ezredes  
Sepsei György dr., őrnagy  
Seregi Éva II.o. sgti. 1989-ben a III/III-7 osztály beosztottja
Seres József őrnagy 1968-ban őrnagy és a III/III-3-a alosztály beosztottja, eljárt az "Öregfiúk" fedőnevű ügyben
Siklói Györgyné dr., őrnagy 1988-ban a BM ÁB miniszterhelyettesi titkárság vezetője, eljárt az október 23-i tüntetések, a Katalizátor Iroda és a 301-es parcella ügyében, 1989-ben a III/III-1 osztály beosztottja mint őrnagy
Sillai Árpád alezredes Inconnu csoport elleni eljárás
Simon Ferenc ezredes  
Simon Gusztáv  
Simon József hadnagy  
Simon Károly százados  
Simon Pál százados  
Sipos István alezredes  
Sipos Károly őrnagy  
Sipos Sándor százados  
Sípos Zoltán hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-1-a alosztály beosztottja
Sirkó Imre főhadnagy  
Soczó József ezredes  
Solcz Jenő százados  
Solti Elemér százados  
Solti László alezredes 1989-ben a III/III-A alosztály beosztottja
Solymosi István hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-6-a alosztály beosztottja
Solymosi József százados  
Somlai János alezredes  
Somló Sándor alezredes  
Somodi László alezredes  
Somogyvári Lajos százados  
Soós Károly százados  
Sóty Tibor őrnagy 1989-ben őrnagy és a III/III-3-b alosztály beosztottja
Söjtöri Géza ezredes 1971-ben alezredes és a III/III-3. osztályvezető helyettese
Srankó András százados  
Stefán Géza dr., ezredes  
Stengl Károly százados  
Sugár Sándor őrnagy 1989-ben őrnagy és a III/III-1-c alosztály beosztottja
Sulyok István őrnagy  
Surányi Ferenc alezredes  
Surányi József alezredes  
Susán Gáspár százados  
Sümegi László százados Esterházy Mátyás, azaz "Csanádi" tartótisztje
Sürü László százados 1977-ben "Viktor János" tartótisztje, a szolnoki III/III-1 alosztály beosztottja
Sütő János főhadnagy  

 

Szabó-Tóth (Oldaltörés)
Név, beosztás Megjegyzés
Szabó Balázs alezredes 1973-ban a Galántai György elleni eljárások egyik vezetője, "Victor" és "Hüvös András" fedőnevű tmb. tartótisztje, 1981-ben a repülő egyetem és a Szeta-elleni eljárásokban vett részt századosként, "Pécsi Gábor" tartótisztje. 1989-ben a III/III-6-b alosztály vezetője
Szabó Béla őrnagy 1978-ban őrnagy és a III/III-1-c alosztályon "Sárdy" tartótisztje
Szabó Éva dr., főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III csoportfőnökség titkárságának beosztottja
Szabó Gábor százados 1957-ben és 1961-ben a szegedi III/III kirendeltség tisztje, részt vett a Kovács Imrénél történt házkutatásban
Szabó Gyula százados "Asztalos" és "Balatoni" tartótisztje, református elhárítással foglalkozott 1966-ban, mint őrnagy
Szabó István alezredes  
Szabó János főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-1-a alosztály beosztottja
Szabó József főhadnagy  
Szabó József hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-6-b osztály beosztottja
Szabó József százados  
Szabó Károly főhadnagy 1989-ben a III/III-2-b alosztály beosztottja
Szabó Károly III. főhadnagy 1963-ben a III/III-1-c csop.f.
Szabó Károly őrnagy  
Szabó Lajos alhadnagy 1973-ban a Galántai-ügy III/III-4-b
Szabó Miklósné I.o.sgti. 1989-ben a III/III-1-b alosztály beosztottja
Szabó Pál hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-4-c alosztály beosztottja
Szabó Sándor dr., alezredes  
Szabó Zoltán főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-6 osztály beosztottja
Szalai Barna százados "Hüvös András" tartótisztje, 1983 Rajk-butik, repülőegyetem.
Szalma József őrnagy  
Számel Lajos őrnagy  
Szász Pál őrnagy  
Szegedi István zászlós  
Szegedi V. Tibor őrnagy  
Szegvári Ferenc dr., ezredes  
Szeifert József őrnagy 1961-ben "Cseh Lajos" tartótisztje, egyházi elhárítás
Szekeres Ferenc főhadnagy 1989-ben a III/III-1-c alosztály beosztottja
Szekeres Péter szárados 1989-ben százados és a III/III-2 osztály beosztottja
Szekulesz István főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-5-a alosztály beosztottja
Szelezsán Olga hadnagy 1989-ben a III/III-5 osztály beosztottja
Széli Károly őrnagy  
Széll István százados 1964-ben a Pest megyei RFK III/III-1 alosztály, "Erdélyi" tartótisztje
Szelőczey István őrnagy 1973-ban a III/III-5. osztály a Galántai György elleni eljárások egyik tagja, 1989-ben a III/III-5 osztály vezetője mint őrnagy
Szélpór Ottó őrnagy  
Szemenyec Pál főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-A alosztály beosztottja
Szemery Antal főhadnagy 1982-ben a szegedi III/III kirendeltségen, eljár a "szerkesztők" fn. ügyben
Szende Iván András Az 1970-es években a III/II. osztály beosztottja, "Ügynök voltam Magyarországon" címmel könyvet írt.
Szendrő Sándor dr., alezredes a III/II-B alosztályon Ábrahám Dezsővel foglalkozott
Szendrődi Rudolf őrnagy  
Szenes Géza százados 1989-ben a III/III-4-a alosztályon százados
Szép László őrnagy  
Széplaki András hadnagy  
Szigeti Ferencné alezredes  
Szigetvári Arpád százados 1973-ban a III/III-3. osztályvezető és alezredes, cionista ügyek
Szíjártó György főhadnagy 1989-ben a III/III-2-b alosztály beosztottja
Szilágyi György alhadnagy  
Szilágyi Imre főhadnagy  
Szilvás Lajos dr., százados  
Szing Pál hadnagy cionista ügyek
Szita János százados 1981-ben főhadnagy III/III-3.o., Erdélyi Tibor "Szilárd" tartótisztje, 56-osok megfigyelése, Rajk Lászlóné temetése, Bali Sándor temetése, Lezsák Sándor figyelése, 1989-ben az állambiztonsági miniszterhelyettes titkárságának helyettes vezetője
Szívós Péter alezredes  
Szloszjár György őrnagy  
Szokolai Géza százados  
Szolnoki József százados 1989-ben százados és a III/III-1-c alosztály beosztottja
Szombath Jenő alezredes  
Szombath József alezredes  
Szováti Pál százados  
Szögyéni Ferenc főhadnagy  
Sztaniszlán Mihály alezredes  
Sztanojev Miklós alezredes 1989-ben a III/4. osztály vezetője (telefonlehallgatás)
Sztaskó László őrnagy  
Szucsik István alezredes  
Szurkos Gábor őrmester  
Szücs Zoltán főhadnagy  
Tabi János főhadnagy  
Takács Gábor százados 1989-ben százados és a II/III-1-b alosztály beosztottja
Takács Imre alezredes  
Takács István őrnagy  
Takács János százados  
Takács Jenő főhadnagy  
Takács Tibor százados 1973-ban alosztályvezető helyettes, Galántai György elleni eljárás egyik résztvevője
Talabos Gábor főhadnagy  
Tamás György főhadnagy  
Tamás Zoltán hadnagy 1989-ben a III/III-4-a alosztályon hadnagy
Tamási Miklós őrnagy  
Tancsín Miklós hadnagy  
Tar Ferenc őrnagy  
Tatai József főhadnagy 1989-ben a III/III-2-b alosztály beosztottja
Tatár János őrnagy 1962 BRFK III/III.o.
Temesi Gábor százados  
Temesi Gáborné főtörzsőrmester 1989 főtörzsőrmester és a III/III-2 osztály beosztottja
Tengerdy József főhadnagy  
Tenkes Ferenc főhadnagy  
Terényi György százados 1989-ben százados és a III/III-2-a alosztály beosztottja
Terjéki Nándor hadnagy  
Tétényi Pál  
Tihanyi László őrnagy  
Tihanyi Sándor vezérőrnagy 1962-ben alezredes, a BRFK politikai osztályát vezeti, 1972-ben ezredes, a március 15-i megtorló akciók irányítója
Tímár Péter főhadnagy  
Tímár R. Zoltán alezredes 1989-ben alezredes és a III/III-2. osztály vezetője
Tokaji Lajos százados 1989-ben százados és a III/III-3-b alosztály beosztottja
Tóth Béláné őrnagy  
Tóth Endre őrnagy  
Tóth Endre százados "Madarász" fedőnevű tmb. tartótisztje, 1973-ban, 1989-ben százados és a III/III-3-b alosztály beosztottja
Tóth Ferenc alezredes 1989-ben alezredes és a III/III-1 osztály vezetője
Tóth Gyula hadnagy  
Tóth Imre őrnagy  
Tóth István százados  
Tóth János dr., százados  
Tóth József százados  

 

Tóth-Zsömle (Oldaltörés)
Név, beosztás Megjegyzés
Tóth József tóhadnagy  
Tóth Kálmán százados 1989-ben a III/III-A alosztály beosztottja
Tóth László ezredes  
Tóth Mihály hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-2-a alosztály beosztottja
Tóth Pál őrnagy  
Tóth Sándor hadnagy  
Tóth Sándor százados 1989-ben százados és a III/III-2-a alosztály beosztottja
Törőcsik Kálmán őrnagy 1970-ben őrnagy és a Baranya megyei RFK III/III kirendeltségén alosztályvezető
Török József hadnagy  
Török Sándor alezredes  
Török Zoltán hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-5-b alosztály beosztottja, hozzá tartoztak a Bős-Nagymarosi vízierőmű ellen tiltakozó csoportok, valamint a homoszexuális személyek elleni eljárások
Törzsök István százados 1989-ben a III/III-2-b alosztály beosztottja
Trencsényi Sándor százados  
Troll György hadnagy 1989-ben hadnagy és a III/III-3-b alosztály beosztottja
Tubl Roger százados 1980 után a III/III-4-b osztály beosztottja, Malgot István, Konrád György és Poór György elleni eljárások részese
Tuboly Sándor főhadnagy  
Turai István  
Turányi László dr., százados  
Túri Kis Károly százados  
Turucz István hadnagy 1984 Molnár Tamás és az "Olimpia" ügy vizsgálótisztje
Turza Mihály őrnagy  
Tüzes János százados  
Udvardi Ernő őrnagy 1989-ben őrnagy, és a III/III-6-a alosztály vezetője
Udvardi Károly őrnagy  
Ulviczky Andrásné törzsőrmester  
Unatényi József százados 1989-ben százados és a III/III-A alosztály beosztottja
Urbán István hadnagy 1976-tól Forró Tamás, azaz "Szilágyi Ákos" tartótisztje, jelenleg jól menő vállalkozó Szolnokon
Urbán Tibor főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-4-b alosztály beosztottja
Vágó János főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-1-c alosztály beosztottja
Vágó Sándor  
Vágott Anna hadnagy 1978 III/7.o.v., 1986 Nagy Jenő és a Demokrata, valamint a Beszélő című lapok elleni eljárások, valamint október 23-i megemlékezések
Vagyoczky Béla alezredes 1981-ben az állambiztonsági miniszterhelyettes titkárságának vezetője, Beszélő elleni nyomozás
Vámos László százados  
Vándor Imréné alezredes  
Váradi Béla százados  
Varga Antal  
Varga Gábor százados  
Varga Gergely százados  
Varga György őrnagy 1989-ben őrnagy és a III/III-5-a alosztály beosztottja
Varga István II. százados 1989-ben százados és a III/III-A alosztály beosztottja
Varga István dr., százados 1989-ben százados és a III/III-1-a alosztály beosztottja
Varga János őrnagy 1924-ben született, eredeti foglalkozása vasesztergályos, 1959-ben a szegedi politikai osztály vezetője, eljárt papokkal szemben, 1967 és 1970 között az I. kerületi tanács elnöke, a rendszerváltás után meghalt.
Varga János százados  
Varga József dr., őrnagy 1982-ben a III/III-1-c alosztályon a református egyházzal szemben dolgozott, 1963-ban százados és "Virág" tartótisztje, 1966-ban őrnagy, és "Fabó Pál", "Fekete István" tartótisztje
Varga Lajos őrnagy 1982-ben a III/III-1-c beosztottja, "Aldebrői" és "Tímár Lajos" tartótisztje mint százados
Varga Tamásné  
Várhelyi Ferenc dr., alezredes 1982-ben százados, és a szegedi III/III kirendeltség osztályvezetője
Varró Vendel főhadnagy 1966-ban főhadnagy a III/III-3-a alosztályon, eljárt kisgazdapárti politikusok ügyében
Varsányi István főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-4-a alosztály beosztottja
Vásárhelyi Ferenc százados 1982-ben a Csongrád megyei III/III osztály vezetője
Vásárhelyi György dr., alezred  
Vasas János őrnagy  
Vaske István hadnagy  
Vass István főhadnagy  
Végső Gyula főhadnagy  
Végvári József őrnagy 1989-ben a III/III-5-b alosztály beosztottja, neki köszönhető az iratmegsemmisítés leleplezése, a Dunagate-ügy kirobbantója, a Legfelsőbb Bíróság megrovásban részesítette
Velez Gyula alezredes  
Vellai Tibor őrnagy szamizdat-iroda elleni vizsgálat, "Zóna" ügynök tartótisztje, 1989-ben őrnagy és a III/III-4-b alosztály beosztottja
Veres Imre hadnagy  
Veres László százados 1989-ben százados és a III/III-4-c alosztály beosztottja
Veres Mihály őrnagy  
Vértes János őrnagy  
Vési János alezredes  
Vida Ferenc hadnagy 1973-ban a Galántai György elleni eljárás, "Lámpás" fn. tmb. Tartótisztje
Vida László százados  
Vidák István főhadnagy  
Viktor József alezredes  
Vincze Béla ezredes  
Vincze János százados  
Vincze Károly főhadnagy  
Virág György százados  
Virág Sándor alezredes  
Virágh Tibor százados  
Völgyi Lajosné I.o.sgti. 1989-ben a III/III-1 osztály beosztottja
Vörös Balogh Lajos őrnagy  
Vörös Ferenc százados  
Vörös László százados  
Vörös Sándor hadnagy Esterházy Mátyás, azaz "Csanádi" tartótisztje
Wagner György hadnagy 1981-ben Krassó György zaklatása
Wéber Gyula ezredes 1981-ben a III/1. osztályvezető, Krassó György zaklatása
Wimmer Gyula százados  
Zajki Sándor ezredes  
Zalai Emil őrnagy 1964-ben a III/III-2-b, "Zoltán" tartótisztje
Zalai Ilona őrnagy  
Zámbó Árpád százados 1989-ben százados és a III/III-A alosztály beosztottja
Záveczki Bertalan alezredes 1978-ban ezredes és a III. főcsoportfőnök első helyettese
Závodi Antal főhadnagy  
Zengő Zoltán főhadnagy a III/II-B alosztályon Ábrahám Dezsővel foglalkozott
Zentai Dénes  
Zima Péter alezredes ÁVH-karrier, 1953-ban lépett be a testületbe. 1962 Bácskai Tamás azaz "Nagy Lajos" tartótisztje, 1973-ban cionista ügyek, 1963-ban a Péntek István elleni koncepciós eljárás egyik vezetője, 1966-1967 között "Harmath" azaz Sóvágó Gábor tartótisztje, 1968-ban őrnagy és a III/III-3-a alosztály vezetője, 1989-ben nyugalmazott alezredes és a III/III csoportfőnökség titkárságának beosztottja
Zsabka János százados 1978-ban a III/11. Osztályvezetője
Zsarnóczai József alezredes 1973-ban osztályvezető és a Galántai György elleni eljárások egyik tagja
Zsebeházi László százados  
Zsemberi Andral százados 1978-ban a szegedi III/III kirendeltség munkatársa
Zsiga Árpád alezredes 1984-ben a Krassó György elleni eljárások egyik vezetője
Zsiga Ferenc őrnagy 1958-ban a szegedi III/III kirendeltség "c" alosztály vezető helyetteseje
Zsigmond Ferenc alezredes  
Zsikó Imre főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-3-b alosztály beosztottja
Zsitva József főhadnagy  
Zsohár István 1952-ben született, 1975-től a III. Főcsoportfőnökség beosztottja, 2002-től vezérőrnagy és a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője
Zsolnai Ferenc százados  
Zsótér Sándor százados  
Zsömle Vince főhadnagy 1989-ben főhadnagy és a III/III-A alosztály beosztottja

Források:  
Az 1956-os Intézet évkönyvei és szakportálja
Adriányi Gábor: A Vatikán keleti politikája és Magyarország 1939- 1978. A Mindszenty-ügy. Kairosz, Budapest, 2004.
Galántai György balatonboglári kápolnatárlatainak története
Hodosán Róza: Szamizdat történetek
Kahler Frigyes: III/III-as történelmi olvasókönyv, I-II. Kairosz, 2001, 2002.
Kenedi János: K. belügyi iratfelmérő jelentése a kastélyból. Magvető, Bp., 2000.
Kenedi János: Kis állambiztonsági olvasókönyv I-II. Október 23, március 15, június 16 a Kádár-korszakban. Magvető, Bp., 1996
Kiszely Gábor: Állambiztonság (1956-1990). Korona, Bp., 2001.
Krahulcsán Zsolt: "Ellenséges, ellenzéki csoportosulás". Dokumentumok a Galamb utcai butikról
Majsai Tamás publikációi a Magyar Narancsban az egyházi ügynökökről. 2005. márc. 3., 10., 17.
Máté-Tóth András: A II. Vatikáni zsinat és a magyar elhárítás
Modor Ádám: A titok meg a nyitja. Titkos szolgák és jelentések. Kairosz, 2004.
politicalcapital.hu/lista/vazlat.htm
Révész Béla: Az állambiztonságtól a nemzetvédelemig. (A belső biztonsági szolgálat átalakításának alternatívái a rendszerváltás idején). Szegedi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karának Tudományos Bizottsága, Szeged, 2003.
Szilágyi Sándor: A Hétfõi Szabadegyetem és a III/III. Interjúk, dokumentumok. Új Mandátum Könyvkiadó, 1999
Trezor, 1-3. (A Történeti Hivatal és az ÁSZTL évkönyve)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Dezső András (hvg.hu) Itthon

Felkutattuk a kémkedésért elítélteket (dokumentumok)

A hvg.hu-nak sikerült felkutatnia a pártállam idején kémkedésért elítélt személyeket. Sorsukban közös, hogy koncepciós perek áldozatai lettek és egyelőre esélytelennek látják rehabilitációjukat. Néhányuk már többször szerepelt a sajtóban, de összeállításunkban vannak olyan személyek is, akiknek neve és néhány, ügyével kapcsolatos adata most kerül először nyilvánosságra.

hvg.hu Itthon

III/III-as telefonregiszter 1989-ből

Mostanában válik világossá, hogy mennyire szerteágazó volt az állambiztonság rendszere: titkos hálózatok, a hálózaton kívüli kapcsolatok vagy a III. Főcsoportfőnökség operatív és titkos állománya. Ám - miközben a mezei halandónak évtizedeket kellett várni a telefonra - a III/III. Csoportfőnökség közvetlen vonalakkal rendelkezett a hivatalokhoz, határátkelőkhöz és pártszervezetekhez is. És mindig volt, aki a telefont felvette.

Itthon

Puccini-levelek és a III. ügyosztály

Horváth Ádám rendezőt is megkörnyékezte a hatvanas évek közepén az állambiztonsági szolgálat, ám nemet mondott. A történetet és következményeit naplószerűen idézi fel.

Itthon

A továbbszolgálók kérték

Újabb késedelmet szenvedhet a szavazás az ügynöktörvény módosításáról, miután az SZDSZ hétfői frakcióülésen sem alakították ki végső álláspontjukat a szabaddemokraták. Az azonban már biztosnak látszik, igen korlátozott lesz az ügynökakták internetes nyilvánossága.

hvg.hu Itthon

Kommunisták az ügynökhálózaton kívül és belül

Máig tartja magát az a legenda, hogy az egykori állampárt tagjait és funkcijait nem szervezte be az állambiztonság ügynöknek vagy informátornak. Valójában azonban a párttagok sem éltek rezervátumban. A hvg.hu által közölt lista ezt példázza, illetve azt bizonyítja, hogy a Szakértő ’90 által feltett ügynöklistáról „érdemtelenül” maradtak le az MSZMP-tagok.

hvg.hu Itthon

Állambiztonsági iratjegyzék az interneten

A napokban került fel az internetre a Belügyminisztériumi Iratfeltáró Bizottságának 1995-ös jelentése. A Nyilvánosság Klub honlapján megtalálható dokumentumból kiderül, hogy milyen iratokat őriztek a minisztériumi irattárban a BM III. Főcsoportfőnökség és a III/III. Csoportfőnökség tevékenységéről.

MTI Itthon

Egyházi ügynöklista a Magyar Narancsban

Majsai Tamás református teológus, egyháztörténész 57 fedőnévből álló egyházi „ügynöklistát” tett közzé a hetilapban. A lajstromban szereplők többsége lelkész, protestánsokat éppúgy találunk köztük, mint katolikusokat.

hvg.hu Itthon

Politikusok, akik az állambiztonsági jelentéseket kapták

Az "ügynökkérdés" egyik vetülete, hogy derüljön ki végre, kik kaptak az állambiztonság jelentéseiből. A kérdés korántsem annyira "fogas", mint azt keserű nyilatkozatok sejtetik. Valójában mára jól körülhatárolható, hogy kik kaptak a BM és a kebelén belül működő állambiztonsági szervek szigorúan titkos információs jelentéseiből. A hvg.hu összeállítása azt mutatja be, hogy az állampárti vezetők közül ki mit kapott, hogyan nézett ki az "olvasó mozgalom".

Szellem

Szigorúan titkos tisztek

Egy állambiztonsággal foglalkozó kutató mintegy 5 ezerre becsüli a Belügyminisztérium III. főcsoportfőnöksége által a rendszerváltás előtt foglalkoztatott szigorúan titkos állományú tisztek létszámát. A hálózat legkevésbé ismert csapatáról eddig csak szórványosan kerültek elő - olykor azért meglepő - adalékok.

hvg.hu Itthon

A III/III. központi állománya: nevek, beosztások, rendfokozatok

Kik szervezték be a hálózati személyeket? Kik működtették az állambiztonság rendszerét? A hvg.hu most azoknak az állambiztonsági tiszteknek és főtiszteknek a nevét sorolja fel, akik 1989-ben a BM III/III. Csoportfőnökség központi állományának tagjai voltak és a megyei osztályokat vezették.