szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem tudott érvényes, fel- és leszálló hely kijelölésére vonatkozó engedélyt bemutatni a helyszínen annak a helikopternek a pilótája, aki gépével felszállás után zuhant le szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyhalászon.

Műszaki hibára utaló jelet nem találtak – számolt be a helyszíni vizsgálat eredményéről Bajkó Erika, a Polgári Légiközlekedési Hatóság szóvivője.

A Kamov KA26 típusú mezőgazdasági permetező helikopter a felszállást követően nem sokkal zuhant le szombaton Nagyhalászon a Gálik tanyánál.

A helyszíni vizsgálat befejeztével műszaki hibára utaló jelet nem találtak, a nagy területen szétszóródott rotorlapátok sérüléseiből arra lehet következtetni, hogy a baleset bekövetkeztekor a helikopter motorja járt.

A startolást követően a helikopter rotorja egy villanyvezetéknek ütközött, aminek következtében a vezeték elszakadt, s a rotorlapátok megsérültek. A helikopter pilótája elveszítette uralmát a helikopter felett, ezért a jármű a felszállási helytől mintegy 20 méterre a földnek csapódott.

A balesetben személyi sérülés nem történt, a gépen a pilóta mellett egy utas is tartózkodott.

Minden mezőgazdasági munkát végző légi járműnek – amennyiben nem repülőteret használ – a nem nyilvános fel- és leszálló hely kijelölésére engedélyt kell kérnie a légiközlekedési hatóságtól, amit annak függvényében kaphat meg, hogy az adott terület alkalmas-e repülési célra. A pilóta a helyszínen nem tudott erre vonatkozó érvényes engedélyt bemutatni.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Itthon

Perre mennek a mentőhelikopterek miatt

Pereket indít a BASe Kft. a mentőhelikopterek ügyében, miután az Országos Mentőszolgálat feljelentése nyomán indult nyomozást az ügyészség bűncselekmény hiányában megszűntette.

MTI Itthon

A BASe átadná a mentőhelikoptereket

A BASe Kft. kész átadni az állami tulajdonban lévő, több mint tíz éve üzemben tartásra átvett mentőhelikoptereket. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) üdvözli a kft. döntését.

Csizmadia Ervin: Milyen értelemben érhetne véget a történelem?

Csizmadia Ervin: Milyen értelemben érhetne véget a történelem?

Szijjártó: Budapesten lesz a Diligent új termékfejlesztő központja

Szijjártó: Budapesten lesz a Diligent új termékfejlesztő központja

Hiába a figyelmeztetés, amerikaiak milliói utaztak repülőn a hálaadás napi ünnepségre a rokonaikhoz

Hiába a figyelmeztetés, amerikaiak milliói utaztak repülőn a hálaadás napi ünnepségre a rokonaikhoz