Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője nem ért egyet azzal, hogy frakciótársa, Kelemen András aláírta a Kossuth téri tüntetők egy csoportjának petícióját.
Navracsics Tibort a Magyar Televízóban azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a hétfőn elkészített petíciót, amely alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását, ideiglenes kormány felállítását és a tárgyalások azonnali megkezdését követeli, mások mellett Kelemen András fideszes parlamenti képviselő is aláírta. Navracsics nem ért egyet ezekkel a követelésekkel; mint mondta, közölte véleményét Kelemen Andrással, de erről majd a frakcióülésen tárgyalnak.
Hangsúlyozta ugyanakkor: nem gondolja, hogy a Fidesz ezzel az alkotmányos rend megdöntésében asszisztálna, vagy bármilyen gyűlöletkampányt folytatna, hiszen az alkotmányozó nemzetgyűlés és az ideiglenes kormány - mint követelés - nem az alkotmányos rend megdöntését jelenti. Jogállamban nem elfogadhatatlan követelés az alkotmányozó nemzetgyűlés, vagy az új alkotmány, a szólásszabadságba ez belefér - tette hozzá.
Navracsics Tibor azt javasolta a pártoknak, hogy tárgyaljanak a szakértői kormány megalakulásáról.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.