szerző:
hvg.hu

„Az MSZP-SZDSZ koalícióját támogató baloldali polgármesterjelölt Ferencvárosban” – ez olvasható a szocialista Kökény Mihály plakátján, miközben a IX. kerületben nincs közös koalíciós jelölt. Gegesy Ferenc 16 éve regnáló szabad demokrata polgármestert szocialista ellenfelei élesebben támadják, mint a helyi Fidesz-frakció.

Aki Gegesy Ferencre szavaz, a jobboldalra szavaz – a ferencvárosi szocialisták egy ideje ezt próbálják sulykolni a kerület szavazóinak, akik pedig tizenhat éve mindig megválasztották a szabad demokraták – időnként a helyi Fidesszel is együttműködő – polgármesterét.

A baloldali érzelmű kerületnek számító Ferencvárosban közös MSZP-SZDSZ jelölt híján vált háromesélyessé a polgármester-választás. A koalíciós viszály másfél évre nyúlik vissza. Az MSZP-frakció akkor nem szavazta meg a kerület költségvetését, ezért Gegesy polgármester a jobboldallal együttműködve vitte keresztül a képviselőtestületen, deklarálva egyúttal azt is, hogy a szocialisták lépése nyomán a helyi MSZP-SZDSZ koalíciót semmisnek tekinti. (Szép történet, olvassa el keretes írásunkat.)

Vita a sportpályán
A vita igazán a Gastorg-üggyel pattant ki, de előtte is előfordult, hogy Bánsághi Tamás, az egyik szocialista alpolgármester a vagyongazdálkodás terén kifejezetten rosszat lépett - magyarázza a tavaly a sajtóban is tálalt esetet a polgármester. A kerületben több mint kéttucat vendéglátóhelyet bérlő részvénytársasággal szemben visszamenőleges követelései keletkeztek az önkormányzatnak, a teljes díjtöbblet, 450 millió forint behajtása helyett az alpolgármester viszont olyan alkut, peren kívüli egyezséget közvetített saját testülete felé, amellyel csupán 100 millióhoz jutott volna hozzá a kerület. Bánsághitól a polgármester erre megvonta a beruházási és vagyongazdálkodási jogokat.

Ezt követte a sportcentrum ügye: a helyi MSZP szívének oly kedves beruházást a szocialisták próbálták átpasszírozni a képviselőtestületen, a kerület költségvetésébe azonban nem került be ez a 400 millió forintot ugyan hozó, de ennél több önrészt igénylő beruházás. "Inkább a fővárostól nyert 1,4 milliárdhoz tettük hozzá a meglévő 600 milliónkat, így 2 milliárd jutott rehabilitációra" - magyarázza Gegesy. A szocialisták az elmaradó sportcemtrum-beruházás miatt döntöttek úgy, hogy nem szavazzák meg a költségvetést, amitt a jobboldal helyettük is elfogadott. 
Gegesy és Bánsághi
© Marton Szilvia

Bár idén tavasszal némi közeledés látszott - a választások első körében második helyen végzett Kökény Mihály visszalépett a bronzérmes Gegesy javára –, az egyik szocialista forrásunk szerint így is evindensnek tűnt, hogy a tavaly tavaszi affér után az SZDSZ-es polgármester nem lesz többé közös koalíciós jelölt. Ellenszenvükre a szocialisták a két forduló között sem felejtették el Gegesyt emlékeztetni: a korábban lefokozott, majd – Kökény visszalépése után - jogköreit részben visszakapó MSZP-s alpolgármester, Bánsághi Tamás többször úgy nyilatkozott: a második fordulóban a szocialista szavazóknak igen nehéz lesz választaniuk „két jobboldali jelölt közül”. (Nem volt annyira nehéz, Gegesy simán nyert fideszes alpolgármester ellenfelével, Zombory Miklóssal szemben.) 

„Kökényék tavasszal lépéskényszerbe hozták Gegesyt” – fogalmaz egyik, a kerületben politizáló forrásunk. Gegesy azonban rövid úton közölte, hogy polgármesterként is újra megméreti magát: Kökény visszalépése végeredményben nagypolitikai, s nem kerületi alku eredménye volt, amelynek során a szabaddemokraták 55 visszaléptetéssel viszonozták a három MSZP-s visszalépést, köztük Kökényét. Békülési gesztusnak pedig beillett, hogy Bánsághi jogköreit részben visszakapta.

Ez viszont a baloldali szavazók visszacsábításához adhat muníciót a szocialistáknak, akiknek  elegendő felemlegetniük: lám, Gegesy nem viszonozza a gesztust, a parlamenti mandátum mellett még több hatalmat akar. 

„Természetesen szerettük volna, ha ősszel Kökény indul közös jelöltként, a májusban körvonalazott, júniusra rögzített MSZP-SZDSZ választási együttműködésből azonban végül ez kimaradt.” – mondja a hvg.hu-nak Bánsághi Tamás. A megállapodás így csak azt rögzíti, hogy a kerület 15 körzetéből kilencben közös jelöltet állít a két párt, s a kerületi vezető reményei szerint tizenkét körzetben biztosan nyernek a szocialisták.

Kökény mondja

„Az MSZP-SZDSZ koalícióját támogató baloldali polgármesterjelölt Ferencvárosban” – olvasható a furfangosan megfogalmazott felirat Kökény Mihály választási plakátján, aki ugyan nem a koalíció közös jelöltje, de tény: azt támogat, akit akar. Kökény kampányában időnként felemlegeti a meghiúsult sportpálya-beruházást, mint olyat, „aminek többet nem szabad megtörténnie”.

A dolog pikantériája, hogy Gegesyt éppen a helyi Fidesz nem készül lejáratni. „A polgármesterben korrekt együttműködő partnert találtunk, ha pedig megpróbálnánk ellehetetleníteni, szavazói inkább a szocialistákhoz csapódnának” – ad magyarázatot a látszólagos visszafogottságra Bácskai János, a helyi Fidesz-frakció vezetője.

Kökény Mihály: országos hírű politikus
© Fazekas István

Bár Kökény Mihály nem a semmiből bukkant elő, mondja egyik forrásunk, országos hírű politikusnak ugyanúgy lehet tekinteni, mint kétszeresen is bukott egészségügyi miniszternek. Az pedig mindenképpen Gegesy malmára hajthatja még a vizet, hogy a kerülethez híresen jól sikerült projektek fűződnek: a háztömb-rehabilitáció, vagy éppen a Ráday utca felújítása.  

Gegesy Ferenc a két legutóbbi önkormányzati választáson 63,31, illetve 68,46 százalékos eredménnyel simán verte vetélytársait, azt azonban ne feledjük, hogy ilyenkor koalíciós kihívó nélkül indult. Amikor a két párt külön jelöltet indított – például az elmúlt három parlamenti választás első fordulójában -, akkor egyedül egyik sem kapott több szavazatot, mint a Fidesz aktuális jelöltje. Bár a koalíció pártjai bizakodva nyilatkoznak az esélyekről, négy éve egymás ellen indított jelöltjeik éppen így kaptak ki Zuglóban: úgy futott be elsőnek a fideszes Rátonyi Gábor, hogy egy közös jelölt ellenében esélye sem lett volna. „A Zugló-szindróma nem ismétlődhet meg” – hajtogatják, s részben igazuk van: Zuglóban valóban nem ismétlődhet meg (ott MSZP-SZDSZ közös jelöltként indul Weinek Leonárd).

Méltányolt együttműködés

Háromesélyes a választás – erősíti meg a szórványosan meglévő balliberiális félelmeket a szocialisták kerületi vezetője, aki azért ad mégis némileg nagyobb sanszot Gegesynek és Kökénynek, „mert az MSZP hagyományosan erős a kerületben, Gegesy pedig mind a baloldali, mind a Fidesz-szimpatizánsok egy részének támogatását élvezi.” Utóbbiak – vélekedik Bánsághi - méltányolják, hogy a polgármester együttműködik a jobboldali frakciókkal. 

Gegesy Ferenc
© Dudás Szabolcs

Ezt mintha a helyi Fidesz is érezné, mert egy nem túl esélyes, kevéssé ismert jelöltet állított ki, Kandolka László személyében. (2002-ben éppen a helyi frakciót vezető Bácskai János, előtte Fölk B. Zoltán kapott ki nagyon Gegesytől.) „A Fidesz-tagság úgy döntött, érdemes új emberrel próbálkozni” – mondja Bácskai János. A képviselő visszafogottan fogalmaz, hiszen - mint arról a Magyar Hírlap is beszámolt - nemrég kis híján kizárta a régi fideszeseket az újonnan érkezettekkel feldúsított tagság. A kerületi frakcióvezető azért optimista: a közhangulatot nézve arra számítanak, hogy a kerületben a Fidesz-frakció lesz a legnagyobb, ezért arra buzdítják a választókat, a kerület zökkenőmentes irányítása érdekében polgármesterként is a Fidesz jelöltjét támogassák. (A helyi frakcióvezetőt az utcai zavargások előtt kérdeztük meg, "közhangulat" alatt tehát a kormánypártok népszerűség-vesztését érthetjük.)  

Gegesy Ferenc a hvg.hu-nak úgy latolgatott: minthogy az önkormányzati választásokon sokkal kevésbé esik latba a pártkötődés, mint a parlamentin, egy jól bevált polgármestert nehéz egy ismeretlen kihívónak leváltani.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vélemény

Gegesy Ferenc, Ferencváros polgármestere

A rendszerváltás forgatagában - már aktív szabaddemokrataként - Gegesy Ferencet az újpesti polgárságból adoptálják ferencvárosi polgármesterré, és immár a negyedik ciklusban ő a változó összetételű testület eleje.

MTI Itthon

Az SZDSZ-es Gegesy elfogadta Tarlós meghívását

Gegesy Ferenc, Ferencváros szabad demokrata polgármesterjelöltje elfogadta Tarlós István, a Fidesz és a KDNP által is támogatott független főpolgármester-jelölt meghívását, és pénteken este egy IX. kerületi étteremben négyszemközti beszélgetést folytattak.

MTI Itthon

Tudtán kívül tették fővárosi listára az SZDSZ-es Gegesyt

Jövő héten pénteken módosítja az SZDSZ fővárosi választmánya a párt budapesti listáját - közölte Lakos Imre, a párt budapesti elnöke. A február elején elfogadott listán ötödik helyre sorolt ferencvárosi polgármester, Gegesy Ferenc lekerül a listáról, mivel nem akar rajta indulni.

Meghalt Török Zsolt aradi hegymászó

Meghalt Török Zsolt aradi hegymászó

Meghalt egy 10 hónapos kislány, akit anyja bántalmazott Kunmadarason

Meghalt egy 10 hónapos kislány, akit anyja bántalmazott Kunmadarason

A Sziget már jó ideje nem a magyar fesztiválok között játszik

A Sziget már jó ideje nem a magyar fesztiválok között játszik

Kígyómasszázs az új divat, csak bírja idegekkel

Kígyómasszázs az új divat, csak bírja idegekkel

Csak így történhetett a vasfüggöny átvágása - drMáriás megmutatja

Csak így történhetett a vasfüggöny átvágása - drMáriás megmutatja

Kínának teljesen át kell szabnia a csodafegyverét?

Kínának teljesen át kell szabnia a csodafegyverét?