A bűnbakok és nemzetárulók sorra vétele, kormányellenes kirohanások, 64 vármegye, lobogó árpádsávosok. Magyarnyúzó rácok, tótok, mócok, francúzok. Nincs a teremtésben vesztes, csak mi. Könny és harag. A hétvégi Trianon-megemlékezések nagyjából a szokásos mederben zajlottak volna, ha a fideszes Németh Zsolt nem veszi el a Trianon-specialista revizionisták elől a show-t.

Irredenta rendezvény.
Nem, nem, soha!

Tavaly az országgyűlési választások előtt néhány nappal meglepő közlemény jelent meg a Fidesz honlapján. A Pokorni Zoltán által szignált szövegben az alelnök a Fidesz nevében Trianon-emléknap bevezetését javasolta az iskoláknak. Másnap a párt sajtóosztálya még meglepőbb bejelentést tett, miszerint a hivatalosnak látszó közlemény voltaképpen „kalózközlemény”. Hammerstein Judit, a párt sajtófőnöke még rendőrségi feljelentést is kilátásba helyezett az „ismeretlen elkövetőkkel” szemben. A nyomozás eredményéről semmit sem tudni, mint arról sem, hogy a Fidesz sajtóosztályáról szétemailezett kalózszöveg hogyan kerülhetett fel a párt portáljára, ha a kezdeményezés „kalóz” volt.

 

A kampány finisében nem túl nagy figyelmet kapott ötlet vagy kalózötlet most, a hétvégi Trianon-megemlékezéseken új életre kelt. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke a tapolcai Trianon-emlékműnél bejelentette: pártja és a KDNP törvényjavaslatot nyújt be arról, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. legyen a magyar összetartozás napja. Tekintve, hogy a két párt már be is nyújtotta a törvényjavaslatát, és egyelőre még nem jött helyreigazítás, érdemes komolyan venni a kezdeményezést.

 

A (kalóz)ötlet persze ma is éppen olyan rossz, mint tavaly volt. De arra azért jó, hogy aki ezt ki meri mondani, az a kezdeményezés támogatói szemében végérvényesen kiiratkozzon a nemzetből. Igaz, a végletes fogalmazással érdemes nekünk is csínján bánni. A Fidesz példája azt bizonyítja, van lehetőség a megújulásra. 1990. június 4-én Szabad György, az Országgyűlés MDF-es elnöke azzal fordult a képviselőkhöz, hogy „a mai napon emlékezzünk meg a számunkra oly tragikus trianoni béke 70. évfordulójáról egyperces néma felállással. Kérem képviselőtársaimat, álljunk fel!” Mire a Fidesz-frakció testületileg kivonult. Arra is emlékszünk még, hogy Kövér László és maga Németh Zsolt is határozottan elutasította a kettős állampolgárságról szóló népszavazási kezdeményezést, hogy aztán 2004. december 5. közeledtével a pártvezetés formális döntése nélkül is feltakarjon Orbán Viktor mellé, és támogassa azt.

 

Most a kormánypártok – bár ritka rossz helyzetben vannak – aligha tehetik meg, hogy támogassák a Fidesz és a KDNP törvényjavaslatát, az ugyanis szükségtelenül megterhelné a környező államok és Magyarország kapcsolatait, illetve gátolná a magyar közösségek autonómiatörekvéseit. Az sem segíti az előterjesztés esélyeit, hogy a tervezet preambuluma a 2004. december 5-iki népszavazást emlegeti, hiszen akkor a kormánypártok határozott nemet mondtak a határon túli magyarok automatikus kettős állampolgárságra, és ezért a „nemzeti oldaltól” megkapták a nemzetáruló – azóta állandósult – jelzőt.

 

A tapolcai gondolat (Oldaltörés)

 

A rutinos külpolitikusnak számító Németh sem gondolhatja komolyan, hogy a szlovákokat, románokat, ukránokat vagy szerbeket most majd sikerül meggyőzni arról, hogy – mint Tapolcán mondta – „Trianonnal végső soron senki sem járt jól, még a látszólagos győztesek sem”. És nyilván tudnia kell neki és a törvényjavaslatot vele együtt jegyző KDNP-s Simicskó Istvánnak is, hogy az ifjúságnak ma is van lehetősége tájékozódni Trianon következményeiről és a határon túl élő magyar közösségekről; ehhez egy újabb, érzelmileg túlfűtött nemzeti emléknap, gyásznap már nem sokat tehet hozzá. Persze, ha a cél valóban a történelem megismerése, nem pedig nemzeti színű propaganda.

 

Mi történt, hogy ütött az óra, most törvényt kell alkotni az emléknapról? Éppúgy, ahogy a két világháború közt nem volt olyan parlamenti párt, amelyik ne küzdött volna a trianoni békével meghúzott határok revíziójáért, nincs ma Magyarországon olyan komoly politikai erő, amelyik ne támogatná a határon túli magyar kisebbségek autonómiatörekvéseit. Németh sem azt mondja (biztosan nem is azt gondolja), hogy a magyarok javára kellene módosítani az 1947-ben újfent meghúzott igazságtalan határokat, ő is az autonómiatörekvések támogatásáról, Trianon „káros következményeinek” a környező államokkal közösen történő felszámolásáról szól. Csak az nem világos, hogyan illeszkedne az üdvös célokhoz a Nemzeti Összetartozás Napjának egyoldalú parlamenti deklarációja.

Ma már világos: illúziónak bizonyult, hogy az uniós csatlakozás egy csapásra orvosolja majd a térség kisállamainak nyomorúságát, a nemzeti és etnikai kisebbségek jogfosztottsága megszűnik, és „testvér lészen minden ember”. Mint ahogy az is jól látszik, az unió magállamai is egyre értetlenebbül tekintenek a csatlakozó keletiek „egyedi” megoldásaira, Románia, Bulgária vagy éppen Lengyelország belpolitikai történéseire. Más sem hiányozna még, mint a szimbolikus politizálás újabb, immár uniós államok viszonyát megterhelő „egyéni kezdeményezése”. Ne felejtsük el, mennyi gondot okozott a lánykorában még státustörvénynek nevezett projekt, amely kínkeservesen létrehozta ugyan a magyarigazolványt, de a vitában az unió nem a mi pártunkat fogta.

 

A Fidesz–KDNP kezdeményezése a rossz irányba vezető, a nemzet életét többször megkeserítő sérelmi politikára épít, a javaslat veszélyesen öncélú és voluntarista, mert nem számol a tőlünk függetlenül létező körülményekkel, lehetőségekkel, illetve azzal, hogy a kisebbségi autonómiák Európában nem történelmi jussokra, hanem a kollektív emberi jogokra épülnek. Sokat elárul a javaslatról annak ultimátumszerű beterjesztése is. Ha Németh Zsolték komolyan gondolták volna, előzetesen egyeztetnek a kormánypártokkal, a határon túli szervezetekkel, sőt, külországi testvérpártjaikkal is. Hétvégi aktivitásuk után az már világosan látszik, hogy a fideszesek más gondolnak a Trianon-megemlékezésekről, mint 17 éve, de a politikai játékszabályokat biztosan helytelen volt felrúgni. Szabad György „osztály, vigyázz!”-áról 1990-ben azért vonultak ki látványosan a fideszesek, mert arról az akkori kormánypártiak előzetesen nem egyeztettek velük. Most, 2007-ben egy ennyire kockázatos, a szomszédsági kapcsolatokat is befolyásoló törvényjavaslatot sem Tapolcán kellett volna bejelenteni, helyes lett volna előtte megfutni a kötelező köröket. És aztán ejteni az ötletet.

Zádori Zsolt

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
hvg.hu Itthon

A Trianon-szindróma

Trianon-szindróma címmel ötrészes ismeretterjesztő dokumentumfilmet mutat be szombaton a Magyar Televízió.

Vélemény

Trianon film Romániában

A románok latin lazaságában gyökerező pragmatizmus fityiszt mutatott a magyarok történelmi görcseiből fakadó merevségnek, és február 10-én este, televíziós főműsoridőben Romániában levetítették Koltay Gábor Trianon című filmjét.

MTI Itthon

Trianoni megemlékezések a fővárosban

A trianoni békeszerződés aláírásának 86. évfordulója alkalmából két helyszínen koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott vasárnap a fővárosban a Magyarok Világszövetsége, majd a Hősök terén emlékeztek meg az 1920. június 4-én történtekről.

MTI Világ

Nem fizet büntetést a Trianon erdélyi levetítője

Nem kell kifizetnie a pénzbírságot Jakab Attilának, az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) elnökének a Trianon-film székelyudvarhelyi levetítéséért, a városi törvényszék ugyanis érvénytelennek nyilvánította az erről szóló jegyzőkönyvet - adták hírül a szerdai romániai magyar napilapok.

Medve támadt két fiatalra egy romániai állatkertben, mert bemásztak a ketrecébe

Medve támadt két fiatalra egy romániai állatkertben, mert bemásztak a ketrecébe

Figyeljen erre az új ikonra a Messengerben, hasznos segítség lehet a beszélgetéseknél

Figyeljen erre az új ikonra a Messengerben, hasznos segítség lehet a beszélgetéseknél

30 mp alatt felismeri a Google mesterséges intelligenciája, ha áttétet képez a mellrák

30 mp alatt felismeri a Google mesterséges intelligenciája, ha áttétet képez a mellrák

Mitől jó vezető Dumbledore és mitől rossz Umbridge?

Mitől jó vezető Dumbledore és mitől rossz Umbridge?

Patkányszámláló Facebook-oldalt indított a Párbeszéd

Patkányszámláló Facebook-oldalt indított a Párbeszéd

Miközben a rendőrség a Kutyapártnál keresi Baskyt, addig Lajosmizse fideszes polgármestere Basky András

Miközben a rendőrség a Kutyapártnál keresi Baskyt, addig Lajosmizse fideszes polgármestere Basky András