"Olyan hibát követtem el, amely összeegyeztethetetlen az országgyűlési képviselői megbízatással, ezért a mai napon lemondok a képviselői mandátumomról" - írta közleményében Kispál Ferenc, a Fidesz Csongrád megyei területi listájáról bejutott képviselője. A Népszabadság pénteki számában azt írta, hogy Kispál Ferenc egy mobiltelefonnal rögzített felvétel szerint több alkalommal parlamenti padtársa helyett is megnyomta a szavazógombot még júniusban.
A képviselő lemondása hátterében az állhat, hogy egy mobiltelefonnal rögzített felvétel szerint több alkalommal
parlamenti padtársa helyett is megnyomta a szavazógombot a fideszes országgyűlési képviselő. A Népszabadság birtokába jutott képsor tanúsága szerint a parlament egyik júniusi ülésnapján a képviselő, miután felhangzik a frakcióvezetők utasítása a szavazásra, megnyomja saját szavazógombját, majd a tőle balra ülő Nagy Sándor fideszes képviselőét is. Egymás után többször is. A felvételen látszik, hogy padtársa nincs a közelben, ellenben a parlamenti jegyzőkönyvek tanúsága szerint Nagy Sándor éppen ugyanúgy voksolt, mint Kispál Ferenc - és a többi fideszes képviselő - olvasható az újságban.
Kispál Ferenc a Népszabadság megkeresésére tagadta, hogy valaha is más helyett szavazott volna a parlamentben. A lap megkeresésére Nyakó István, az MSZP szóvivője annyit mondott: miután nem ismerik a részleteket, érdemben egyelőre nem tudnak állást foglalni. Az biztos, tette hozzá, hogy minden hasonló esetet ki kell vizsgálni.
Lemondott mandátumáról Kispál Ferenc
Lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról Kispál Ferenc, a Fidesz Csongrád megyei területi listájáról bejutott képviselője.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.