Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Júniusban csökkent a két nagypárt közötti különbség, de a Fidesz még így is utcahosszal vezet az MSZP előtt – derül ki a Mediánnak a HVG által rendelt közvélemény-kutatásából.
© HVG |
Úgy tűnik azonban, hogy az elmúlt hetek politikai eseményei, különösen Orbán Viktor zártkörű rendezvényen elhangzott mondatainak kiszivárgott részletei nyomot hagytak az emberekben. A közelmúlt hírei közül a megkérdezettek 39 százaléka említette a Fidesz-elnök megnyilatkozását a legfontosabbak között, így ez volt a lakosság szemében a hónap elsőszámú belpolitikai eseménye. Igaz, az embereket most sem elsősorban a politika, hanem inkább a saját pénztárcájuk érdekelte: az elmúlt hetek hírei közül a legtöbben a lakossági gáz, illetve az üzemanyagok árának jelentős emelkedését sorolták a legfontosabbak közé (85, illetve 76 százalék).
Azt egyelőre korai lenne kijelenteni, hogy Orbán napvilágra került mondatai tartós trendfordulatot váltottak ki, de tény, hogy a legnagyobb ellenzéki párt támogatottsága az elmúlt fél év legalacsonyabb szintjére, a teljes szavazókorú népesség körében 41 százalékra esett vissza, miközben az MSZP támogatottsága 20 százalékosra nőtt. A választani tudó biztos szavazók körében a Fidesz májusi 42 százalékpontnyi előnye 33-ra csökkent. A két kisebb parlamenti párt eközben egyaránt 3-4 százalékon stabilizálta a helyzetét.
Orbán nyugdíjjal kapcsolatos elképzeléseinek kiszivárgását követően az ellenzéki pártvezér népszerűsége a nyugdíjasok körében 41-ről 36 százalékra esett, és a teljes lakosság körében is csökkent: 51-ről 48 százalékra. Ezalatt Gyurcsány Ferenc megítélése, bár továbbra sem mondható jónak, de érezhetően javult (19-ről 23 százalékra). Valamelyest szűkült a különbség a két elsőszámú vezető miniszterelnöki alkalmasságának megítélésében is: az Orbánt rátermettebbnek tartók aránya 50-ről 47 százalékra csökkent, míg a Gyurcsányt preferálóké 20-ról 25 százalékra nőtt – derül ki a holnap utcára kerülő HVG-ből.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.