A baleset során a két autóban ülő nyolc ember - három gyermek és öt felnőtt - mindegyike megsérült. A balesetet okozó gépjármű vezetője olyan súlyosan, hogy a helyszínen életét vesztette. A sérülteket a mentők Pécsre szállították.
Az előzetes vizsgálatok szerint a vétlen autós Szentlőrinc irányából szabályosan közlekedett Pécs felé, amikor a baranyai megyeszékhely felől érkező személygépkocsi vélhetően előzésbe kezdett, áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a vele szemben érkező járművel - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.
A rendőrség szakértők bevonásával megkezdte a baleset okainak vizsgálatát.
Halálos baleset a 6-os főúton
Halálos közlekedési baleset történt szombaton a 6-os főút Szigetvár felé vezető szakaszán, a bicsérdi elágazásnál két személyautó frontálisan ütközött. -
Példátlan változások előtt állhat az MVM a vezetőcserék alapján
Navracsics odaszúrt az őt a HVG-ben kritizáló polgármestereknek
Lemondott az SZFE rektora, Sepsi Enikő
Közös megegyezéssel szűnik meg a megbízása.
Egy nyomozás leállt, egy még folyik a Covid-tesztek milliárdos biznisze után felszívódott cégek ügyében
Tiszások lakják be Orbánék uniós fellegvárát
Kirúgták az MCC főigazgatóját, Szalai Zoltánt: szívből drukkol, hogy „a műhely értékei fennmaradjanak”
Nagy feladat vár a magyar válogatottra: Marco Rossi az eredménykényszer és a csapatépítés között kénytelen egyensúlyozni
Szolnokon folytatja az országjárást Magyar Péter
Még két hónapig a rácsok mögött maradhat Juhász Péter Pál és élettársa
Meghosszabbították a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának letartóztatását.