Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Arnóth Sándor fideszes képviselő hétfőn lemondott mandátumáról az ülésteremben elhangzott bekiabálása miatt.
"A parlamenti ülésteremben egy rossz mondat elhangzott a számból, emiatt levonom a következtetéseket, és a mandátumomról ezennel lemondok" - közölte a képviselő újságírókkal.
A hétfői napirend előtti felszólalások alatt, az adatgyűjtési ügyről szóló államtitkári válasz után Arnóth Sándor azt kiabálta be: "Lógni fogsz".
Szili Katalin házelnök rendkívüli házbizottsági ülést hívott össze az ügyben, a Fidesz pedig bejelentette: etikai vizsgálatot indít.
Arnóth Sándor Püspökladány polgármestereként júniusban jutott be a parlamentbe a Fidesz Hajdú-Bihar megyei listájáról, a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé választott Pálinkás József helyére.
Arnóth Sándor június 2-án tette le a parlamenti esküt, vagyis csupán néhány hónapig volt képviselő.
A politikus lemondásával ugyanaz a helyzet áll elő, mint néhány hónappal korábban, vagyis a Fidesznek a Hajdú-Bihar megyei listáról kell valakit jelölnie a lemondott képviselő helyére.
Arnóth Sándor 1994-ben lépett be a Fideszbe, és 1998-ban, majd 2002-ben jutott be parlamentbe egyéni választókörzetben. A politikus a 2006-os országgyűlési választásokon nem jutott mandátumhoz, de az önkormányzati választáson, szülővárosában, Püspökladányban polgármesterré választották.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.