szerző:
MTI

Az MSZP január 8-án veheti birtokba a VI. kerületi Jókai utcai új székházát, amelyet az eladott Köztársaság téri épület árából vett és újítatott fel - közölte Nyakó István, a párt szóvivője.

A költözés már megkezdődött, a pártnak december 31-ig kell elhagynia a Vérmező úti bérleményt. A felújított VI. kerületi épületet azonban csak január 8-tól veheti át a párt, de addig sem marad székház nélkül, egy Thököly úti épületben veszik fel a telefonokat - mondta a szóvivő.

A VIII. kerületi Köztársaság téri székházból való kiköltözés után az MSZP politikai központja a Vérmező úton volt, de a Thököly úton is voltak és vannak irodái. Nyakó István azt mondta, az új székház kisebb lesz, mint a régi, mintegy egyharmada a Köztársaság térinek.

Ismertetése szerint a Köztársaság téri ingatlan eladásából származó bevétel, mintegy egymilliárd forint fedezi az új székház felújításának és a költözésnek a költségeit. A szóvivő azt mondta, hogy az irodaházban, amelynek az MSZP száz százalékos tulajdonosa, helyet kapnak a párt tagozatai, platformjai, partnerszervezetei is.

Nyakó közölte, nem szerveznek átadó ünnepséget, de a sajtón keresztül a nyilvánosságnak is lehetősége lesz az új központot megismerni. A szóvivő kitért arra, hogy a Köztársaság téri székház eladásáról azért döntöttek több mint két évvel ezelőtt, mert a magyar történelem rendkívül tragikus pillanatai köthetők az ingatlanhoz.

A VI. kerületi egykori KPVDSZ-székházat 2007 szeptemberében vette meg az MSZP. A ház 2800 négyzetméteres, irodaháznak épült, ötemeletes, pincéje, színházterme és egy nagy aulája is van, 2008 elején kezdték felújítani.

Sajtóhírek szerint az MSZP bruttó 700 millió forintot fizetett érte, a felújítások, az átalakítások további százmilliót emésztenek fel. Az Állami Számvevőszék egy 2007-es jelentéséből az derült ki, hogy az MSZP a Köztársasági téri székháza kapcsán 1,2 milliárd forinthoz jutott. 950 millió forintot kapott magáért a székházért, míg 251 millió forintot egy meghiúsult adásvétel opciós díjaként.

Az MSZP politikai vezetői már a 2007 február végi tisztújító kongresszus után kiköltöztek a Köztársaság téri székházból, egy az I. kerületi Vérmező úton található irodaházba. Azon kérdésre, miből finanszírozza az MSZP az ország több területén összesen megvásárolandó 44 ingatlant, Nyakó István közölte, élnek a minden párt számára biztosított törvényi lehetőséggel és hitelt vesznek fel 22 épület megvásárlásához, a többit pedig a párt vagyonából finanszírozzák.

A szóvivő szerint a többi országos szervezettel rendelkező párthoz hasonlóan úgy vélik, tiszta helyzetet kell teremteni és meg kell előzni a bérleti díjakról szóló találgatásokat. A Népszabadság a közelmúltban azt írta, a szocialisták összesen 723,5 millió forintot vesznek fel a 22 ingatlan megvásárlásához. A vagyontörvény alapján minden parlamenti párt kedvezményes hitelhez juthat a Magyar Fejlesztési Banktól.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
HVG Itthon

Volksbank-hitel az MSZP-székház vevőjének

Zálogjogot jegyeztetett be az MSZP Köztársaság téri székházát tavaly megvásárolt Parkview Hotel Kft. üzletrészeire a Magyarországi Volksbank Zrt. – értesült a HVG.

MTI Itthon

Új székházba költözne a Népszabadság

Tendert ír ki a közeljövőben jelenlegi székháza el- vagy kiadására a Népszabadság Zrt. - közölte Kovács Tibor, a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilap kiadójának vezérigazgatója csütörtökön az MTI-vel.

MTI/hvg.hu Gazdaság

Az MSZP bevételeit 250 millióval növelte a székházeladás

A 2005-ös 66 millió 696 ezer forintról 2006-ban 305 millió 658 ezer forintra nőttek az MSZP úgynevezett egyéb bevételei – derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéséből. A számvevőszék vizsgálata az MSZP 2005-2006 évi gazdálkodására terjedt ki.

A kormány is rábólintott az éjjeli repülési tilalomra

A kormány is rábólintott az éjjeli repülési tilalomra

Szovjet villanyautó, íme a több mint 40 éves elektromos Lada - videó

Szovjet villanyautó, íme a több mint 40 éves elektromos Lada - videó

Halálos fenyegetést kapott az új-zélandi miniszterelnök a christchurchi mészárlás nyomán

Halálos fenyegetést kapott az új-zélandi miniszterelnök a christchurchi mészárlás nyomán

Orbán is beszél a migrációs konferencián

Orbán is beszél a migrációs konferencián

Szörnyű igazság: 15 éve már megjósolták a szakértők, hogy bekövetkezik a "Boeing-tragédia"

Szörnyű igazság: 15 éve már megjósolták a szakértők, hogy bekövetkezik a "Boeing-tragédia"

Az őszödi beszédre is visszaemlékezett Gyurcsány - videó!

Az őszödi beszédre is visszaemlékezett Gyurcsány - videó!