A napilap szerint a korrupcióellenes csomag része - a hivatal felállítása mellett - egy etikai kódex a közszolgáknak és a lobbitörvény szigorítása is. A kormány szándékai szerint a parkolóőrök esetleges megvesztegetése ugyanúgy a Közérdekvédelmi Hivatal látókörében lenne, mint a földhivatal vagy az adóhivatal munkája. Elsősorban azonban a közpénzek becsületes beszedése, elköltése, illetve az állam és az önkormányzatok ügyfeleivel való tisztességes bánásmód lesz az új intézmény dolga.
A hivatal vesztegetés vagy más bűncselekmény észlelése esetén feljelentést tesz, máskor maga bírságolhat. Védi a bejelentőket, sőt, ha a tőlük szerzett információ alapján eljárás indul, és bírságot szabnak ki, ennek arányában jutalmazza is őket. Meghatározott időtartamra már azokat a cég-, illetve intézményvezetőket is eltilthatja tisztségüktől, akik csak tudván, hogy szabálytalanul működik vezetésükkel a szervezet, eltűrték ezt.
A Közérdekvédelmi Hivatal az elképzelés szerint független lesz, amit az biztosít, hogy feladatait törvény határozná meg, elnökét a kormányfő és a köztársasági elnök együttes jelölése alapján az Országgyűlés választaná meg, egyszerű többséggel.
A "tiszta kezek" hivatalát állítja fel a kormány
A kormány Közérdekvédelmi Hivatal néven önálló és független intézményt kíván létrehozni a korrupció ellen - ismerteti a Népszabadság. A napilap úgy tudja, hogy a kormány korrupcióellenes csomagjának fő elemeit csütörtökön jelenti be a miniszterelnök.

Gulyás és Szalay-Bobrovniczky harcjárműbe ült: „Nagyon menő lenne ezzel behajtani a Karmelitába”
Megszületett Szoboszlai Dominikék kislánya
Propaganda helyett: először dolgozhatták fel Sorosék családi levelezését
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Nemzetközi lapszemle: Zelenszkij és Trump jobban hasonlít egymásra, mint gondolnánk
Nem adott vissza egy bernáthegyit, segített a trumpos kamudiplomák ügyében, most az Epstein-botrányban kell varázsolnia az elnöknek
Ha Forma-1, akkor helikopterek: hiába ígérte meg egy cég, hogy nem a Belváros felett repül, a többiek nem változtattak az irányon
Késelés az Ozorán: az elkövető és a sértett is izraeli állampolgár
„Lesz majd, amikor más vezeti a politikai közösségünket, de jövőre nekem van legtöbb esélyem választást nyerni” – Orbán Viktor az MCC Feszten
Szeptember 13. – írja fel, ekkor érkezik a felújított Super Mario Bros., amit PC-n játszhat majd – videó
Üzleti titkokat tárt fel a Tritonlife vezérének hirtelen halála, Tiborcz köre is felbukkan a képben
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
Amerikai professzor: Trump Orbán forgatókönyvéből játszik
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Coulson ügynök a HVG-nek: Ironikus lenne, ha épp Trump miatt kellene óvatosabban bánni a szexuális témákkal
Elvitelre: Nyár a magyar egészségügyben
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.