Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Békesi: alibicsomag Gyurcsányé

Békesi László szerint a miniszterelnök "alibicsomagot" mutatott be, amelynek semmi köze a bizalomerősítéshez, a versenyképesség helyreállításához vagy a nagy rendszerek átalakításához. A volt pénzügyminiszter erről a Liberális Gazdasági Fórumon beszélt.

  • MTI MTI
  • +${remainingCount} szerző
Békesi: alibicsomag Gyurcsányé

Az Inforádió honlapján elérhető hangfelvétel szerint az egykori szocialista politikus a csütörtöki tanácskozáson azt mondta: nevetséges arról beszélni, hogy 2014-től értékalapú ingatlanadót vezetnek be vagy, hogy 2016-tól évente négy hónappal emelik a nyugdíjkorhatárt.

"Épeszű ember ilyet nem mond. Ha valaki azt akarja, hogy hangosan röhögjön a világ, akkor kell ilyeneket mondani" - fogalmazott. Most 2009 van, a csőd itt van a nyakunkon, az állami kiadásokat kellene csökkenteni - tette hozzá Békesi.

A Horn-kormány pénzügyminisztere hangsúlyozta, hogy a gazdaság csak akkor tud kilábalni a bajból, ha export és beruházás vezérelt, egyensúlyőrző, megtakarításokat ösztönző politikát folytat.

Kiemelte, hogy ehhez a végrehajtás eszközrendszerében más mixre van szükség, mint amit az ország az elmúlt nyolc évben folytatott. Laza fiskális politikával, a teljesítményektől elszakított jövedelempolitikával, és egy ortodox monetáris politikával nem lehet egészséges pályán tartani a gazdaságot. Kőkemény fiskális, növekedést támogató monetáris, és szigorú jövedelempolitikára van szükség - mondta Békesi.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.