A Duna-parti város főterén ezúttal is ezrek gyűltek össze, hogy a borzas busóbundába öltözött és faragott álarcokat viselő hagyományőrzőkkel együtt, kereplők, kolompok és ágyúlövések zajára elbúcsúztassák a telet.
A húshagyó keddi záró program késő estébe nyúló népünnepéllyé vált, amelynek keretében a résztvevők táncra perdültek a hatalmas hangszórókból szóló népzenékre, éhségüket pedig helyben főtt és sült ételekkel, szomjúságukat forralt borral csillapíthatták.
A sokácok, azaz a baranyai horvátok messze földön híres, múlt hét csütörtökön kezdődött farsangi népszokásának hangulatáról idén is több száz maskarás gondoskodott. A hétvégi fő programokon a húszezer lelkes városban több tízezer érdeklődő vett részt.
A legnagyobb attrakció vasárnap volt, amikor csónakos busók keltek át a szigeti oldalról a Dunán. A maskarások még aznap látványos felvonulást is tartottak Mohács főterén, majd a Duna vizére bocsátották a "kimúlt" telet jelképező fakoporsót. Hétfőn házról-házra járva, beszélgetve, iszogatva, lányokat ijesztgetve mutatták be télűző tudományukat.
A mohácsi sokácok körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, s rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.
Véget ért a busójárás Mohácson
Máglyagyújtással és koporsóégetéssel ért véget kedden a busójárás Mohácson.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.