A kommunista diktatúrák áldozataira a nagyközség református templomában emlékeztek, ahol felsorolták annak a hatvanhárom embernek a nevét, akiket 1919. június 23-án végeztek ki a településen. "Ha nem tartanánk ébren emlékezetüket, a magyar nemzet történetét csonkítanánk meg. Magunkat csonkítanánk meg, mert minden közösség, még a család alapja is a hagyomány, amelyet magáénak ismer, és folytatni akar" - fogalmazott a nyitóünnepség díszvendégeként a köztársasági elnök.
Sólyom László emlékeztetett arra, hogy négy évtizeden át hivatalosan kellett ünnepelni a Tanácsköztársaságot. Vajon, milyen érzés lehetett Dunapatajon a gyilkost dicsőíteni? - tette fel a kérdést a köztársasági elnök. Mint mondta, a történelem megköveteli, hogy tisztázzuk az eseményeket és összefüggéseket.
Párhuzamot vont a kivégzésekbe torkolló 1919-es nyári Duna menti felkelés és az 1956-os szabadságharc és forradalom között. Mint kiemelte: mindkettő spontánul tört ki, a felkelők hatalomátvétele döntően békés volt, a megmozdulás letöréséhez azonban külső erőket vontak be, a kommunista és szocialista értékelés pedig egyaránt ellenforradalmi akciónak állította be mindkettőt. "Fontos, hogy az az önmérséklet, gyakorlati bölcsesség, emberhez méltó magatartás beivódjék múltunk kollektív képébe, amely a vidéken mindkét korábbi forradalmi változáskor (...) jellemző volt" - mondta.
Dusnoki Csaba, Dunapataj polgármestere arról beszélt, hogy a templomtér, ahol a kivégzések történtek, ma a Béke tér nevet viseli. Erre utalva kijelentette: bízik abban, hogy a megemlékezés mellett a megbékélés is fontos szerepet kap majd az emlékév során.
Kiss Gy. Csaba, az ELTE egyetemi docense történelmi visszatekintésében kiemelte, hogy a történelmi visszaemlékezések többsége máig pontatlan, félremagyarázza a dunapataji eseményeket. Szerinte nem tartják számon azt, hogy innen indult ki a Duna-melléki forradalom, amely felett rövid harcok után győzött a túlerő, s amelyet véres megtorlás követett.
A hatvanhárom áldozat nevét a község határában álló emlékmű őrzi, s a neveket felsorolták a református templomban tartott megemlékezésen is. A legfiatalabb áldozat 16, a legidősebb több mint nyolcvanesztendős volt. Sólyom László az ünnepség után megkoszorúzta az 1919. június 23-án kivégzettek emlékművét.
