Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Sok mindent elsodort a rendszerváltozás, jót is rosszat is, de az jó, hogy a nőnapot, amely egy nagyon tisztességes baloldali hagyomány, nem sodorta el - mondta a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége nyugdíjas szövetségének és a szakszervezetek női választmányának nőnapi rendezvényén tartott köszöntőjében Gyurcsány Ferenc.
A miniszterelnök hozzátette, a nők jól értik, hogy küzdelemben született a nőnap, de a küzdelem nem ért véget. Úgy fogalmazott, hogy a magyar alkotmány és az uralkodó hivatalos normák kiállnak amellett, hogy férfiaknak és nőknek azonosak a jogaik Magyarországon. A lehetőségeket nézve viszont elég nagy a különbség a férfiak és a nők között - jegyezte meg a kormányfő.
Gyurcsány azt mondta, hogy Magyarországon az azonos munkakörben dolgozó férfiak és nők között érdemi jövedelmi különbség van. Ennél is figyelmeztetőbb adat, hogy minél több gyermeke van valakinek, annál kisebb a jövedelme a férfiakéhoz képest.
A miniszterelnök azt mondta, úgy tűnik, hogy Magyarországon sokan nem értik meg, micsoda érték, micsoda erő, hogy egy munkahely megbecsüli azokat, akik otthon szülőként teszik a dolgukat. A kormányfő szerint aki jól gondolkodik, annak megtérül a befektetése, és arra bátorította a munkahelyi vezetőket, hogy vessenek egy pillantást saját vállalataikra, nézzék meg, hogy bátorítják, segítik-e a szülőket.
Gyurcsány a családmodell kapcsán azt mondta, partnerségre van szükség férfi és nő között, de hogy ennek a partnerségnek mi a tartalma, azt nekik maguknak kell eldönteni. Véleménye szerint úgy kell családot teremteni, hogy a személyes értékek és vágyak kiegészítsék egymást, és az nem jó, ha egy kormány, egy kormányfő mondja meg, milyen a jó családmodell.
Helyesnek nevezte, hogy 2002 óta Magyarországon újra van bölcsődeépítési program, de nem azért, mert a gyermeknek feltétlenül a bölcsődében van a helye. Hangot adott annak a véleményének, hogy ne a politikusok döntsék el, hogy bölcsődébe járjon-e a gyerek vagy sem, inkább teremtsék meg a lehetőséget a döntéshez.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.