Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Térfigyelőkamera-rendszert építenek ki 2010-re Pécsett az önkormányzat és a rendőrség összefogásának eredményeként - írta kedden az Új Dunántúli Napló.
Schmidt József közbiztonsági és bűnmegelőzési tanácsnok elmondta, hogy összesen 37 kamerát helyeznek el a város frekventált területein, a beruházásra 58 millió forintot költenek. A rendszer kiépítésére azért van szükség, mert a rongálók komoly károkat okoznak a városban. A Cella Septichora Látogató Központ tavaly megrepesztett üvegtetejének helyreállítása 1,7 millió forintba, 7 köztéri eltulajdonított lámpa pótlása pedig mintegy félmillió forintjába került - olvasható a baranyai napilapban.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.