Magyar Attila, a vasárnapi állami ünnepségről előállított két férfi jogi képviselője a rendőrség fővárosi Teve utcai székháza előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: ügyfelei a szabad véleménynyilvánításhoz való alkotmányos jogát gyakorolták, így nem történt szabálysértés. Ezért nyolc napon belül kifogással élnek a bírság kiszabása ellen. Továbbá a Független Rendészeti Panasztestülethez és az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordulnak.
Hernády Zsolt Géza és Rosdy Tamás azt mondta: az esetről szóló rendőrségi jelentés több ponton is valótlanságokat tartalmaz. A motozást jogszerűtlennek tartják, ezért az intézkedést elrendelő rendőr ellen ügyészségi feljelentést tesznek.
A rendőrségi jelentés több pontját is nevetségesnek és hazugnak tartották. Rosdy azt mondta: félóránként kérte, hogy felhívhassa feleségét, így hazugságnak nevezte, miszerint nem kívántak élni ezzel a lehetőséggel. Hernády nevetségesnek tartotta az étkeztetésükről szóló megállapítást, miszerint az egyik rendőr élelmét elkérte volna, majd azt megette. Kijelentette, a kiállított orvosi véleménnyel ellentétben rendőri bántalmazás miatt nem tett panaszt, hiszen a rendőrök őt nem bántották.
Kifogásolják azt is, hogy a Budapest rendőrfőkapitánya által kedden elrendelt belső vizsgálat során megállapított hibás intézkedések miatt négy embert vontak felelősségre: a befogadás szakszerűségéért felelős osztályvezetőt, a befogadást végrehajtó fogdaőrt és a szabálysértési eljárást lefolytató két előadót. Véleményük szerint a két előadó rendőrnő semmilyen jogsértést nem követett el, ők voltak velük a leghumánusabbak.
A rendőrség szerint indokolt, szakszerű és törvényes volt Hernády Zsolt Géza és Rosdy Tamás előállítása március 15-én a Kossuth térről, ugyanakkor a rendőrség kétszer hibázott. A rendőrség szerint a két férfi megsértette az egyesülési, a gyülekezési szabadság, valamint a választási gyűlésen való részvétel jogának szabályait. A rendőrség az eljárás során két alkalommal követett el hibát: a fogdai befogadásra vonatkozó jogszabályt tévesen alkalmazták rendőrök a két férfival szemben, s megszegték az előállítottak étkeztetésére vonatkozó szabályokat.
Feljelentik a motozásra parancsot adó rendőrt
A rendészeti panasztestülethez és az állampolgári jogok biztosához fordul az a két férfi, akiket a március 15-i zászlófelvonásról rendőrök állítottak elő. Hernády Zsolt Géza és Rosdy Tamás ügyészségi feljelentést tesz a motozást elrendelő rendőri vezető ellen, ügyvédjük pedig kifogással él a pénzbírság kiszabása ellen.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.