Betöréses lopással összesen 109 nagy értékű grafikát loptak el egy lakásból. A kulturális örökségvédelem alatt álló alkotások között Rippl-Rónai József, Czóbel Béla és Kmetty János grafikái, rézkarcai is voltak - mondta Baricska Róbert, a VIII. kerületi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője.
A százados közölte: a bűnügyi megfigyelés alatt álló autó utasait ellenőrizték március 9-én az Oktogonon, és a járműből hat kép került elő. Az autó vezetője és egy másik férfi ellen orgazdaság miatt indítottak eljárást, míg a járműben utazó másik két embert tanúként hallgatták ki. Még aznap este a XIII. kerületben, egy kórház parkolójában kommandósok segítségével fogtak el két újabb férfit, akik a a gyanú szerint a bűncselekményt elkövették, és a járműben megtalálták a gyűjteményből hiányzó 103 grafikát.
A százados elmondta, azért kellett a kommandósok segítségét kérni az elfogáshoz, mert olyan információik voltak, hogy a gyanúsítottak korábban fegyveres bűncselekményeket is elkövethettek. Betöréses lopás miatt korábban már álltak eljárás alatt.
A két férfit előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, egyikük részleges vallomást tett, míg a másik megtagadta a vallomástételt.
Baricska a Róbert elmondta, a szakértők szerint 25 millió forintot érő alkotásokat több hónapos "pihentetés" után 15 millióért próbálták értékesíteni, de hogy kinek akarták eladni, vagy megrendelésre követték-e el a betörést, egyelőre még nem sikerült kideríteni.
Ormossy Attila, a Budapesti Rendőr-főkapitányság belvárosi bűnügyi régióvezetője azt mondta: a grafikagyűjtemény egy árverésen a szakértő által becsült ár többszörösét is érhette volna.
Megtalálták a Józsefvárosból ellopott műkincseket
Kommandósok fogták el azokat a férfiakat, akik a gyanú szerint még tavaly szeptemberben egy VIII. kerületi lakásból 25 millió forint értékű grafikai gyűjteményt loptak el; két férfi előzetes letartóztatásba került - közölte a rendőrség.

Hadházy Ákos: Meg akartak ölni, vagy nem tudom
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.
Állami kitüntetést kapott Rubint Réka
Végképp kitörölték a Matolcsy-korszakot Mészáros Lőrinc bankjából
Enyedi Ildikó: Feszült, keserű és méltatlanul alantas a közbeszéd, annál meglepőbb, hogy mennyi kedvességgel találkozik az ember
Két körben is egyeztettek a washingtoni tárgyalások eredményeiről a világ politikai vezetői, Orbán Viktort az egyikre nem hívták meg
Toroczkai László zavarta meg Magyar Péter országjárását Dorogon – videó
Pedig még kezet is ráztak.
„Neked jó lesz az albérlet is” – újabb hamis AI-videó jelent meg Magyar Péterről
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom videója szerint Magyar „megtámadta” a fix 3 százalékos lakáshitel-programot.
Fehér cápa támadt egy ausztrál szörfösre, kettéharapta a deszkáját
Sikerült elkapni az 5 méteres állatot, de hamar ki is szabadult a fogságból.
Thürmer Gyula lánya és Bencsik András fia is feltűnik az orbáni nagystratégia új alapítványában
Nagy Mártonnal és Gönczi Gáborral támad a Gazdálkodj Okosan Digitálisan Polgári Kör
Bekapcsolva maradt a mikrofon, amikor Giorgia Meloni arról beszélt: legszívesebben sose nyilatkozna az olasz sajtónak
A Bundeswehr főtervezője elmondta, hogy vonulna át orosz fenyegetés esetén több százezer NATO-katona Európa keleti szélére
Le Monde: Magyarország Európa beteg gazdasága
Öngyilkos lett egy finn képviselő a helsinki parlamentben
Elpusztult Szása, a budapesti állatkert kistigrise
A tavasszal született kölyök agyvérzés és epilepsziás rohamok miatt kezelték, de nem tudtak segíteni rajta.