Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Visszautasítja és nevetséges próbálkozásnak tartja a Lungo Drom elnöke az MCF Roma Összefogás Párt elnökének azon kezdeményezését, hogy vállalja el a roma párt európai parlamenti (EP) választási listájának vezetését.
A www.romnet.hu az MCF elnökségi tagjaitól szerzett információkra alapozva a hét elején azt írta, Kolompár Orbán, az MCF Roma Összefogás Párt és az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke arra készül, hogy felkéri a Fidesszel szövetségben lévő Lungo Drom elnökét, Farkas Flóriánt, a Fidesz országgyűlési képviselőjét, vállalja el a roma párt EP-választási listájának vezetését.
Kolompár Orbán csütörtökre négyszemközti találkozóra hívta a Lungo Drom elnökét, hogy közös álláspontot alakítsanak ki a cigányságot ért támadásokkal kapcsoltban, értékeljék az aktuális politikai helyzetet, külön hangsúllyal a júniusi EP-választásokat és a 2010-es országgyűlési választásokat illetően.
Farkas Flórián szerdai közleményében úgy fogalmazott: a médiából ismert kezdeményezést visszautasítja, ugyanakkor szánalmas és nevetséges próbálkozásnak tartja. Megjegyezte: a Lungo Dromnak, így rajta keresztül a magyarországi cigányságnak a Fidesszel való megállapodás alapján van európai parlamenti képviselőjelöltje Járóka Lívia személyében, aki a Fidesz-lista biztos befutónak számító hetedik helyén áll.
A cigányságot ért jogsértések kezelésével kapcsolatban a roma szervezet elnöke úgy fogalmazott, végzik a feladatukat, és hozzátette: múlt pénteken személyes egyeztetést folytattak Miskolcon az országos rendőrfőkapitánnyal és a polgárőr szövetség elnökével. A találkozón a régió cigány kisebbségi önkormányzatai is részt vettek, ellentétben Kolompár Orbánnal - hívta fel a figyelmet.
Farkas Flórián szerint a cigánypolitika jelenlegi helyzetén csak abban az esetben lehetne változtatni, ha az OCÖ elnöke lemondana tisztségéről, vagy feloszlatná a testületet, és új választásokat tartanának. Megemlítette, 2007-ben a Lungo Drom nyert ugyan az országos önkormányzati választást, de a "kormányzat politikai döntéséből eredően, balkáni és törvénysértő módon" Kolompár Orbánt helyezték az elnöki székbe, a kormányzat így elérte célját, lezüllesztette és teljesen tönkretette a cigánypolitikát.
Kolompár Orbánhétfőn azt mondta: hivatalos döntés még nincs arról, hogy az MCF indul-e az EP-választáson, mert, mint mondta, erről az országos választmány a hétvégi ülésén dönt. Farkas Flórián esetleges jelöléséről annyit mondott: "lehet ilyen forgatókönyv is". A roma párt vezetője hangsúlyozta: az OCÖ és az MCF Roma Összefogás Párt elnökeként is széles körű társadalmi összefogást hirdet, és úgy véli, "ha a roma politikusok valóban a cigányság érdekeit akarják képviselni, és pártpolitika fölé akarják helyezni a roma ügyet, akkor félreteszik korábbi sérelmeiket, és egy emberként állnak ki a romák érdekei mellett, felsorakozva a roma zászló alatt".
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Árvízvédelemre, a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztésére és kórházfejlesztésre költenének idén és jövőre a legtöbbet.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.