Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Hatalmi központ lehet a most inkább kifizetőhelyként működő Táncsics Alapítványból, ha Gyurcsány Ferenc veszi át a vezetését.
Évi félmilliárd forintos állami támogatást átfolyató háttérintézményből valódi hatalmi központtá válhat az MSZP Táncsics Alapítványa, ha valóban a távozó kormányfő-pártelnök, Gyurcsány Ferenc veszi át az irányítását. Ez lenne az első eset, hogy valamelyik politikai alapítvány – vagyis olyan pártalapítvány, amelyik jogosult állami támogatásra (lásd táblázatunkat) – „kinövi” magát.
E szervezeteket ugyanis 2003-ban pusztán azért hozták létre, hogy pótlólagos költségvetési pénzhez jussanak a pártok anélkül, hogy ezt nyíltan be kellene vallani. Ezért aztán az ő pénzkeretüket gyakorlatilag befagyasztották, ám a büdzsében nyitottak egy újat a parlamenti pártok politikai alapítványai számára.
A nyilvánvalóan a „birtokon belül” lévőknek kedvező megoldáson aztán – egy alkotmánybírósági döntés nyomán – 2008-ban módosított a parlament: ma már nemcsak a frakcióval rendelkező párt jogosult ilyen szervezet létrehozására, hanem minden olyan, amelyik maga is kap állami támogatást, vagyis túljutott az egyszázalékos szavazatküszöbön a legutóbbi parlamenti választáson. Így aztán a MIÉP-Jobbik a Harmadik Út is.
Párt | Alapítvány |
MSZP | Táncsics Mihály Alapítvány |
Fidesz | Polgári Magyarországért Alapítvány |
KDNP | Barankovics István Alapítvány |
SZDSZ | Szabó Miklós Alapítvány |
MDF | Antall József Alapítvány |
MIÉP-Jobbik Harmadik Út* | (szervezés alatt) |
* E párt csak egy 2008-as törvénymódosítással vált jogosulttá ilyen alapítványra
Eddig mindig technikai szerepet töltöttek be a pártvezetések szoros felügyelete alatt álló alapítványok: konferenciát szerveztek, kiadványokat jelentettek meg, klubhálózatokat támogattak, tanulmányokat finanszíroztak. Mindeközben gyakorlatilag az államkasszából kapott pénzt osztották el, saját bevételük alig-alig volt.
A Táncsics Mihály Alapítvány – amit tavalyig Baja Ferenc vezetett, azóta pedig Lamperth Mónika – például az utolsó számvevőszéki vizsgálaton átesett évében, 2006-ban 522 millió forintot könyvelt el állami támogatásból, s ehhez 3,5 milliót tudott szerezni magánszemélyektől, a pénzügyi műveletei pedig 40 milliót hoztak. E pénz nagy részét – mintegy 350 millió forintot – különféle támogatásokra fizették ki. A Zuschlag-ügyben egy vallomásban felmerült a gyanú, hogy mindezt – fantomszervezetek beiktatásával – kampányfinanszírozásra használták fel, Csiha Judit és Baráth Etele 2006-os korteskiadásának fedezésére, ám ezt az érintettek – a képviselők és az alapítvány – tagadták.
Nem kétséges persze, hogy az alapítványi és a pártpénzek között szoros a kapcsolat. Aligha véletlen, hogy sokáig Puch László akkori pártpénztárnok vezette a Táncsics felügyelőbizottságát, amelyben olyan gazdasági háttéremberek bukkantak fel az elmúlt években, mint a főváros tulajdonosi bizottságában másfél évtizede kulcsszereplő Somlyódy Csaba, a Kossuth Holdingból ismert Barát Tamás (aki korábban egy másik pártalapítvány, a József Attila vezetője is volt), vagy Dávid Gyula ügyvéd-politikus, aki számos MSZP-közeli vállalkozás jogi ügyeit viszi.
A Táncsics-vezérkar
Kuratóriumi elnök | Lamperth Mónika |
Kuratóriumi tagok | Mesterházy Attila |
Papp József | |
Simon Gábor | |
Ujhelyi István | |
Varga László | |
Varju László |
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.