Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A diákok több mint egyharmada elektronikus úton nyújtotta be az idén felsőoktatási jelentkezését, tavaly még csak 13 százalékuk élt ezzel a lehetőséggel – közölte honlapján az Országos Felsőoktatási Információs Központ.
Évről évre növekszik a hagyományos, papír alapú helyett elektronikus jelentkezést választók aránya: két évvel ezelőtt a felvételizők mintegy 10, tavaly 13, az idei évben pedig már közel 38 százaléka használta ki az e-felvételi lehetőségét.
Az elemzés szerint a férfiak 43, a nők 31 százaléka választotta az e-jelentkezést. Lakóhely szerint vizsgálva a főváros és megyei jogú városok jelentkezői körében a legmagasabb az arány – a fővárosiak 43 százalékával szemben a községekben élők mindössze 33 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.
Az elmúlt években az elektronikus jelentkezés főleg az idősebb, már diplomával rendelkező felvételizők körében volt népszerű. A tendencia alapjaiban az idén sem változott meg, de a korábbi évekhez képest a legfiatalabb korosztályokban is számottevően – 25 százalék körülire – emelkedett az e-jelentkezők aránya.
Az elsősorban az idősebb korosztályokból kikerülő, már diplomával rendelkezők csoportjában 58 százalékos az e-felvételizők aránya, míg a diplomával még nem rendelkező jelentkezők 35,5 százaléka választotta jelentkezéskor az elektronikus utat.
A szakemberek szerint az e-jelentkezés térhódítása mögött számos ok húzódhat meg: az általános számítógép-használati, informatikai ismeretek egyre szélesebb körben terjednek, az internet is mind többek számára érhető el, mindez nagyban magyarázhatja az elektronikus jelentkezések növekvő számát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.