A Szent István körúti Milady és a Váci utcai Madame Pompadour's éjszakai bárok bezárásáról rendelkezett a belvárosi kerület jegyzője. A két éjszakai bárral, illetve személyzetével szemben szabálysértési, illetve büntetőeljárás is indult a közelmúltban.
|
Hiába indultak sorra eljárások a túlszámlázó és a pénzt fenyegetésekkel behajtó éjszakai szórakozóhelyekkel szemben, a night klubok, mintha semmi sem történt volna, továbbra is nyitva vannak. A rendőrség szerint az a baj, hogy az eljárás alá vont cég helyére új lép, amelynek számára a helyi önkormányzatok nem tagadhatják meg a működési engedély kiadását. Részletek. |
Az ügy előzménye, hogy április 4-én, a Milady nevű szórakozóhelyen a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) két képviselőjét, egy luxemburgi és egy brit állampolgárt tartottak fogva, míg ki nem fizették a vastagon fogó ceruzával megírt félmilliós számlát. (A túlszámlázásokkal kapcsolatban olvassa el
cikkünket!)
A rendőrség az esetet követő feljelentés után őrizetbe vette a lokál biztonsági emberét és egyik felszolgálóját, akiket emberrablással gyanúsítanak. A két éjszakai bárral szemben a BRFK szervezett bűnözés elleni osztálya is nyomoz, emellett mindkét helyen gyakoriak a hatalmas túlszámlázások.
A Milady az amerikai nagykövetség által összeállított feketelistán is előkelő helyen szerepelt. Azt, hogy a jegyzői határozatba foglalt bezárásnak a két lokál vezetése eleget tesz-e, a kerületi rendőrség fogja ellenőrizni.