Százan dolgoznak a cigányok elleni merényletek nyomozásán

Harminc fővel megemelik a romák elleni fegyveres és Molotov-koktélos támadásokat vizsgáló nyomozó csoport létszámát, így már száz szakember próbálja felderíteni az öt ember életét követelő gyilkosságok elkövetőit - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója.

  • MTI MTI
Százan dolgoznak a cigányok elleni merényletek nyomozásán

Házi István vezérőrnagy, miután átvette a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom és a Roma Polgárjogi Alapítvány által szervezett gyertyás megemlékezéssel egybekötött demonstráción megfogalmazott petíciót, közölte: az Országos Rendőr-főkapitányság a nyomozásokról minden héten sajtótájékoztatót tart, hogy tájékoztassa a közvéleményt. Emlékeztetett: 50 millió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki.
 
A demonstráción megfogalmazott követelésekkel, miszerint a rendőrség garantálja a romák védelmét és védje meg a cigánytelepeken élőket, Házi István azt mondta, "a rendőrség és a demonstráció célja ugyanaz".

A megmozduláson mintegy háromszáz ember vesz részt a rendőrség Teve utcai épülete előtt, köztük a múlt szerdai tiszalöki gyilkosságban áldozatul esett 54 éves férfi családja.