Az európai nyílt tendereket összesítő honlap adatai szerint a BKV hét tendert hirdetett meg buszfelújítási szolgáltatások címen, a pályázatok lezárása után pedig 1 milliárd 138 millió forint értékben kötött szerződést három céggel.
A beszerzés legnagyobb részét a Draspó-Tempó Kft. nyerte el, ez a cég fogja a futóművek, szervokormányok, automata sebességváltók egy részének felújítását elvégezni 783 millió forintért. A pályázatokon nyertes másik két cég 355 millió forintért fog motor- és szervokormány-felújítási munkákat végezni.
Kiricsi Karola szóvivő közölte: a közbeszerzési eljárás nem az egyes buszokra, hanem a szükség szerint felújítást igénylő főalkatrészekre vonatkozik. A megkötendő szerződések alapján 70 motor, 184 sebességváltó, 160 futómű és 160 kormánymű felújítását fogják elvégezni a vállalkozók.
A felújítás költségeit saját bevételi forrásból és az önkormányzati fejlesztési támogatásból finanszírozza a BKV - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a buszok átlagos életkora idén eléri, sőt meghaladja a 16 évet, és az említett felújítások sem oldják meg azt a problémát, hogy naponta negyvennel több forgalomba állítható autóbuszra lenne szüksége a társaságnak.
Több mint egymilliárdért újíttatja fel Ikarus buszait a BKV
Több mint egymilliárd forint értékben rendelt buszjavítási szolgáltatásokat a BKV nyílt közbeszerzési eljárás keretében; az Ikarus buszok motorjait, futóműveit, váltóit, kormányműveit újítják fel - közölte a cég szóvivője.
A zöld-fokiak sírtak az öltözőben, Messi szenvedésről beszélt
A címvédő Argentína ellen is nagyot küzdött az újonc.
Ez mind átverés a foci-vb híreiből
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
A titkos favoritok mítosza – agyonnyomja a teher a norvégokat, vagy Haalandék megtörik az átkot?
Elbúcsúzott az első házigazda a foci-vb-n, Marokkó bejutott a legjobb nyolc közé
Magyar Péter benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik Sulyok megbízatása
Több ponton is változtattak az eredeti terveken.