Panker József vasárnap reggel fedezte fel József Attila utcai házának falán a 60-70 centiméter nagyságú fekete horogkeresztet. Az MTI-nek azt mondta: nem ez volt az első eset, mert néhány nappal korábban szintén erre a helyre - több méterre a kerítésen belül - ugyancsak horogkeresztet mázolt valaki, de annak nyomait más festékkel megpróbálta eltüntetni. A háztulajdonos biztos abban, hogy a nála albérletben élő cigány férfi és annak párja miatt támadják, ugyanis a közvetlen szomszédjában lakó testvére néhány napja fenyegető levelet kapott. Ebben a náci szimbólum rajzán kívül az áll, hogy az albérlők miatt ne számítsanak semmi jóra.
A férfi mostanáig nem tett feljelentést. A rendőrök a testvére bejelentése nyomán, az MTI tudósítója után érkeztek a helyszínre, hogy fényképet készítsenek és jegyzőkönyvet vegyenek fel a történtekről. A szomszédos utcában élő bátyjuk házára ugyancsak vasárnapra virradóra festettek horogkeresztet, a kerítéstől néhány centiméterre beljebb lévő falra.
Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az esetek kapcsán rongálás miatt indítanak eljárást. Hozzáfűzte, hogy a házakra festett szimbólumok fordított szárú horogkeresztek, amelyek így nem minősülnek önkényuralmi jelképnek.