A párt alelnöke elmondta, értékelték a Bajnai-kormány adócsomagját, amelyet két részre bontottak, de mindkét részben számtalan bizonytalanságot találtak.
A személyi jövedelemadó változásai kapcsán úgy fogalmazott, hogy azok ebben a formában értelmezhetetlenek.
Az ingatlanadóról úgy vélekedett, hogy arról többet lehet tudni: értékalapú, jelentős a befizetendő adó mértéke és a fizetni nem tudók hátralékát az ingatlanra terhelik, amit az utódok azzal együtt örökölhetnek meg.
Kósa Lajos az elutasítás okait fejtegetve mérhetetlenül igazságtalannak nevezte az ingatlanadót, és azt mondta, hogy annak bevezetésével a mai párttámogatottsági adatok ismeretében "az MSZP-nek hosszabban bíbelődni nem érdemes".
Kósa: el fogjuk törölni az ingatlanadót
A Fidesz elutasítja az ingatlanadót és keddi elnökségi ülésén olyan határozatot hozott, hogy ha a következő választások után kormányra kerül, akkor mindenképpen eltörli azt - mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Kósa Lajos.
Ezt mondta egymásnak Messi és Vozinha a lefújás után
Messiék alig bírtak a Zöld-foki Köztársasággal
Kolumbia egy góllal verte Ghánát, ezzel utolsóként csatlakozott a nyolcaddöntős mezőnyhöz
Büntetőpárbaj döntötte el Egyiptom és Ausztrália párharcát, Szalahék örülhettek a végén
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Csak a FIFA járt jól a létszámbővítéssel, vagy a nézők is?
Most már tényleg érdemes lesz nézni a focivébét: igazi rangadók jönnek a nyolcaddöntőben
Magyar Péter nem áll le, tovább gyepálja Ádert
Most a volt államfő közpénznyelő alapítványáról posztolt a miniszterelnök.
Pikó András a köztévé állítólagos új vezetőjéről: Csak olyat lehet találni, aki gyerekekről gyártott lejárató anyagot a Fidesz-propagandában?
„Ha úgy látnátok magatokat, ahogy én, vennétek egy nagy tükröt, és egész nap nézegetnétek magatokat”
Hogyan lett egy hippiből láma?