Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Júliusban megkezdődik az igen rossz állapotú Margit híd felújítása, ám az autósoknak forgalomkorlátozásokra várhatóan csak augusztustól kell számítaniuk - közölte Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. A sajtótájékoztatón bemutatták a híd felúújítás utáni állapotát mutató tervrajzot is. A margitszigeti villamosmegállónál megszűnik az aluljáró, s zebrán lehet majd átkelni a szigetre
A 133 éves híd szerkezeti és műemléki rekonstrukcióját a fővárosi önkormányzat részben európai uniós forrásokból finanszírozza; a beruházás teljes költsége a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közlése szerint 13 milliárd forint; ebből az uniós forrás 6 milliárd forint. A főváros tájékoztatása szerint további 1,85 milliárd forint tartalékkeretet állítottak be. A főpolgármester továbbá jelezte: akár még ennél is nagyobb lehet az összeg. Utalt arra, hogy a közbeszerzési pályázatok még nem zárultak le.
A Margit hídon a tervek szerint a felújítás megkezdését követő egy év múlva, tehát várhatóan 2010. augusztus végén indulhat meg újra a gépkocsiforgalom. Demszky Gábor közölte: a beruházás 2011-re készül el minden tekintetben és "pénzügyi zárással".
Demszky Gábor a hídon. Tekerés © Stiller Ákos |
1876-tól |
A Margit híd a francia Ernest Gouin tervei alapján 1876-ban készült el, a főváros második állandó hídjaként. A középső pillérhez csatlakozó margitszigeti bejárót azonban csak 1900-ban nyitották meg, ennek építéséig a szigetet csak csónakkal lehetett megközelíteni. 1935-37 között a hidat déli irányban kiszélesítették, így további két közúti sávot lehetett elhelyezni rajta. Ekkor került a híd közepére az 1879 óta közlekedő villamos pályája is. 1944. november 4-én, a délutáni csúcsforgalomban a Pest felőli három pillért felrobbantották, a detonáció számtalan áldozatot követelt. A híd budai részeit később, 1945 januárjában robbantották fel. A háború után először csak fele szélességében építették újjá a hidat, a teljes híd 1948 nyarára készült el. A Margit hidat legutóbb 1978-ban újították fel. Azóta az állagmegóváson kívül komolyabb beavatkozást nem végeztek a hídon, így az acélszerkezetek egyes részei tönkrementek, a pillérek kőburkolata mállik. Az elmúlt években a biztonságos közlekedés érdekében a pályalemezt acélgerendákkal dúcolták alá, a korlátokat pedig a kidőlés veszélye miatt meg kellett erősíteni. |
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki hallott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.