"A német szocialisták, a cseh szocialisták meg a szlovák szocialisták azok úgy gondolják, hogy az nekik nem jó, ha a Fidesz nagyon jól szerepel Magyarországon. Mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy - ha lehet - egy-két mandátumot tőlünk áttereljenek a magyar szocialistákhoz. Egy európai szintéren zajló néppárti kontra szocialista küzdelem is zajlik" - hívta fel a figyelmet Orbán Viktor. A Fidesz elnöke kiemelte: nem a németek, nem a csehek, nem a szlovákok reagáltak, hanem a szocialisták.
A politikus rámutatott: ahogy a német, a cseh és a szlovák szocialisták támogatják egymást, úgy az Európai Néppárt is kiállt a Fidesz mellett az ügyben. A pártelnök szerint a szórakoztatóipar műfajába tartozó kampányesemény az, hogy a szlovák parlament rendkívüli ülést tartott szerdán, ezt megelőzően pedig cseh és német vezető politikusok is kifejezték aggodalmukat az esztergomi beszéd miatt. (A Fidesz elnöke a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjával május 23-án közösen megtartott választási nagygyűlésen úgy fogalmazott: az európai parlamenti választáson eldől, hogy a Kárpát-medencei magyarságot hányan képviselhetik Brüsszelben.)
Orbán ma reggel arról is beszélt, hogy a mérsékelt erőknek nem szabad kétségbe esniük, ha azt látják, hogy a szélsőségesek előre törnek. A szélsőjobboldal erősödése azonban azt jelzi, hogy a néppárt valamit rosszul csinál. Meg kell érteni, mi annak az oka, és világossá kell tenni, hogy nem az a politika jelent megoldást a bajokra, amit a szélsőségesek kínálnak, hanem az, amit a Fidesz - hangsúlyozta az ellenzéki párt elnöke.
Orbán szórakoztatóipari műfajba sorolta a szlovák reakciókat
Orbán Viktor szerint a német, a cseh és a szlovák szocialisták esztergomi kijelentéseivel kapcsolatos reakcióikkal az MSZP-t kívánják segíteni az EP-választáson. A Fidesz elnöke a Kossuth Rádióban úgy fogalmazott, hogy a szórakoztatóipar műfajába tartozó kampányesemény, ami az elmúlt napokban ebben a kérdésben történt.

Washington a NATO 5-ös cikkelyéhez hasonló védelmet biztosíthat Kijevnek
Zelenszkij: Olyan biztonsági garancia kell, ami a gyakorlatban működik, földön, vizen, levegőben
Vonatpótlás MÁV-módra: „Egy órája rostokolunk, tájékoztatást nem kaptunk”
Összeomlott a békéscsabai vonal.
A szolnoki polgármester nem várt Pintérre: „magunk oldjuk meg a közbiztonság kérdését”
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.