Unicummal indult, veszekedéssel ért véget a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.
Göndör István (MSZP) számításai szerint havi több tízezer forinttal is csökkenhet az országgyűlési képviselők jövedelme, ha a Ház elfogadja a javadalmazásukat érintő alkotmánymódosítást, valamint jogszabályt.
A társadalomban kivédhetetlenül gyenge pont lett a képviselői jövedelem kérdése és annak adómentes volta - kezdte felszólalását a szocialista előterjesztő az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az alkotmány vonatkozó része módosításának együttes általános vitájában kedden az Országgyűlésben.
Emlékeztetett arra, hogy a költségtérítéssel - törvényi jellegéből fakadóan - eddig nem kellett a képviselőknek elszámolni, hanem egy az egyben költségként elszámolhatták azt az adóbevallásukban. Az általa benyújtott javaslat szerint azonban az országgyűlési képviselők a magánszemélyekkel azonos módon és feltételekkel adóznának a jövőben, a költségtérítésük pedig megszűnne.
Az előterjesztés összefüggésben van azzal, hogy ebben a kérdésben az Országgyűlés Seres Mária magánszemély kezdeményezésére népszavazást rendelt el áprilisban. A referendumot elrendelő határozat jelenleg az Alkotmánybíróság előtt van.
Göndör István expozéjában hangsúlyozta, nem az volt a szándéka, hogy a népszavazás jogintézményét megkérdőjelezze, ezért két törvényjavaslatot nyújtott be. Egyrészt módosítaná az alkotmányt, hogy töröljék belőle a kedvezmény és a költségtérítés kifejezést, másrészt kezdeményezi, alkosson a Ház törvényt az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről címmel.
Közölte: minden képviselő dönthetne, hogy vagy nem gyűjti a számlákat, és ebben az esetben a bevételének tíz százalékát tekinti költségnek, vagy számlákat gyűjt, és előzetesen megbecsüli, hogy bevétele hány százalékát tudja elszámolni az év folyamán.
Göndör István számításai szerint az előbbi megoldás - a tízszázalékos - esetén a képviselőknek havi nettó több tízezer forintos jövedelemcsökkenéssel kell számolniuk.
Avarkeszi Dezső, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára elmondta: a javaslatokat a kormány részéről időszerűnek és megfontolandónak tartják. Hozzátette ugyanakkor, hogy a javadalmazásra vonatkozó szabályozás elsősorban az Országgyűlés belső ügyének tekinthető.
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.