szerző:
MTI

"Barna gátszakadásról" ír a Profil című osztrák hetilap vasárnap megjelent számában a magyarországi belpolitikai helyzetet elemezve.

Az európai parlamenti választások eredményét ismertetve a Jobbikról azt írta, hogy a romák és a homoszexuálisok ellen uszít, és antiszemita üzenetekkel operál, a Fideszről pedig, hogy vezetője, Orbán Viktor a szocialista pártot "elszámoltatással" és büntetőeljárással fenyegeti, kikel a "nemzetközi finánctőke" ellen, és kormányra kerülése esetén "tekintélyelvű elnöki rendszert" akar bevezetni.

Sok európai uniós országban számottevően megerősödtek modernizációellenes, idegengyűlölő és "barna" pártok, Magyarországon azonban a jobboldali populisták és a szélsőjobboldal együttesen a szavazatok több mint hetven százalékát kapták. Gyakran elhangzott már a figyelmeztetés populista vagy fasisztoid pártok előretörésekor, hogy az adott országban felülkerekedik a fasizmus. Magyarország azonban, ahol az elmúlt években a tekintélyelvű magatartás és a romákkal szembeni agresszív előítéletek mélyen gyökeret vertek a társadalomban, valóban erre az útra léphetett - állt a cikkben.

Azok a pártok, amelyek ellensúlyozni tudnák ezt a folyamatot, demoralizálódtak - írta a szerző, Gregor Mayer. A jelenleg egyedül kormányon lévő Magyar Szocialista Párt 17,4 százalékos eredményével kudarcot vallott, korábbi koalíciós partnerét, a Szabad Demokraták Szövetségét az a veszély fenyegeti, hogy megszűnik önálló politikai szereplő lenni.

A Magyar Gárda harcias, fenyegető felvonulásokat rendez romák lakta településeken - állt a cikkben. A Jobbik és a Gárda a "cigánybűnözés" elleni hathatós fellépés ígéretével mindenekelőtt olyan, szegényebb szavazókat tudott mozgósítani, akik nyomorúságra jutott és szociálisan elhanyagolt romák közvetlen közelében élnek. A Barikad.hu-n heteken át látható volt egy képregény, amely a tücsök és a hangya meséje alapján készült és a Der Stürmer (egykori hírhedett náci hecclap) modorára emlékeztető módon elembertelenedett élősködőkként és erőszaktevőkként ábrázolta a romákat - írta szerző, a Jobbik internetes honlapjaként említve a portált.

Az uszítás stratégiája bevált - fogalmazott, s rámutatott: főként Magyarország eddig baloldali fellegvárnak tartott északi és keleti részén, ahol magas a roma lakosság aránya, kapott a Jobbik több szavazatot, mint a szocialisták. "Riasztó dinamika" - vélekedett Mayer, föltéve a kérdést: "vajon nem profitáltak-e Hitler nácijai is előretörésük idején abból, hogy a gazdasági válság miatt korábban a szociáldemokratákra és a kommunistákra szavazó munkavállalók tömegei pártoltak át hozzájuk?"

A szélsőjobboldal által felizzított légkör máris fajgyűlölő gyilkosságokat eredményezett, tavaly november óta öt roma halt meg a lakóhelyük elleni fegyveres támadásban - írta. Idézte Vásárhelyi Mária szociológust, aki szerint a Jobbik előretöréséért mindenekelőtt Orbán Viktor a felelős, aki "előkészítette a terepet ahhoz". A Jobbik alapítói tevékenységi és mobilizációs platformként használták a polgári köröket a Jobbik céltudatos felépítéséhez. A Fidesz elnöke már miniszterelnöksége idején szélsőjobboldali publicisták udvartartását "nevelte fel" - írta a szerző.

A közbeszéd ma Magyarországon olyan züllött, hogy már senki nem döbben meg az agresszív, obszcén, rasszista megnyilvánulásokon - véli Vásárhelyi Mária. A szociológus szerint ezért részben a balliberális kormánypártok is felelősek, akik "hét év alatt alig vittek valamit előbbre".

A vidéki romák életkörülményei akkor is romlottak, amikor az országban összességében javult az életszínvonal. Ezekben a térségekben a polgármesterek és a lakosság úgy érezte, hogy teljesen magukra hagyták őket az ebből fakadó problémákkal - mondta Vásárhelyi Mária. A szociológus mindamellett reméli, hogy a Fidesz, ha kormányra kerül, józan, pragmatikus irányvonalat követ majd. Mások abból indulnak ki, hogy az Európai Unió közepén egyszerűen nem jöhet létre "barna" diktatúra.

Orbán Viktor azt sugallja, hogy mindent kézben tart. Korábban egyszer azt mondta: a Magyar Gárdának "kioszt két pofont, mint Horthy (Miklós) a nyilasoknak". Azt azonban nem említette, hogy Horthy Miklósnak 1944 őszén le kellett mondania, és át kellett adnia a helyét a nyilaskeresztesek fasiszta terroruralmának - zárult a cikk.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tíz éve nincs velünk a Gusztáv és a Vuk alkotója

Tíz éve nincs velünk a Gusztáv és a Vuk alkotója

Észak-Koreából elkezdték erőből támadni a számítógépeket

Észak-Koreából elkezdték erőből támadni a számítógépeket

Délután szavaz a brit parlament a Brexit-megállapodásról. Vagy mégsem?

Délután szavaz a brit parlament a Brexit-megállapodásról. Vagy mégsem?

Magyar Nemzet: Spanyol ingatlant vett a volt kispesti MSZP-s

Magyar Nemzet: Spanyol ingatlant vett a volt kispesti MSZP-s

Másfél ezren vették eddig igénybe a falusi csókot

Másfél ezren vették eddig igénybe a falusi csókot

Lenyugodna, relaxálna? Próbálja ki itt a színezést

Lenyugodna, relaxálna? Próbálja ki itt a színezést