Az egyelőre ismeretlen tettesek a múlt hétfőn késő éjszaka, fél tizenegy körül hatoltak be a XV. kerületi Győztes utca egyik lakóházába, ahol fegyverrel megfenyegették és megkötözték az ott tartózkodó négy embert, miközben készpénzt követelt tőlük.
A támadók ezt követően átkutatták a házat, végül a talált pénzzel, ékszerekkel és festményekkel együtt elmenekültek a helyszínről. A nyomozás adatai szerint az egyik elkövető 28 év körüli, 180-185 centi magas, hosszúkás arcú, kék vagy szürke szemszínű férfi volt, aki fekete vászonnadrágot, hosszú orrú fekete bőrcipőt és sötét, kabátszerű felsőrészt viselt.
Társa 25-30 év körüli, 170 centi magas, erős testalkatú, kerek arcú, feltűnően nagy orrú férfi volt, aki fekete ruhát hordott. A rendőrség kéri, hogy aki bármit tud a bűncselekményről vagy annak elkövetőiről, tegyen bejelentést a ,,Telefontanú" ingyenesen hívható 06-80-555-111 zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Négy embert rabolt ki a fegyveres páros
A lakosság segítségét kérve keresi a rendőrség azt a két huszonéves férfit, akik egy hete négy embert kötöztek meg és raboltak ki egy rákospalotai lakóházban - értesült a HavariaPress.
Magyar Hang: Orbán Gáspárt a háta mögött királyfinak hívták csádi tartózkodása alatt
A lap szerint Orbán Viktor fia „úgy viselkedett, mint egy hadgyakorlatra betévedt filozófus”.
Már meg is van a Paks II. új vezérigazgatója
Bomlik a korábbi lengyel jobboldali kormánypárt
Magyar szerint Tuzson inkább keressen egy jó védőügyvédet a bírák és ügyészek fenyegetése helyett
Tarr Zoltán: Több mint 2,5 milliárdot utaltak vissza már az NKA-kedvezményezettek
Egy évvel kinevezése után visszahívták a párizsi nagykövetet
Ez az egyik titka a sikertelen fogyókúráknak
Peták István: A rákgyógyításból ma már nem a tudás, hanem az időben meghozott jó döntés hiányzik
Bóka János Tusványoson: A magyar emberek 2030-ban szerintem semmivel sem lesznek hülyébbek, mint 2026-ban voltak
Kérdésesnek látja a Fidesz jövőjét Navracsics Tibor
Tízezreket evakuálnak Európában a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt
Annyira alacsony a Duna vízállása, hogy a szállodahajók utasait buszok hozzák Budapestre
„Ez tényleg hajmeresztő” – elektromos rollerre szerelt hintában szállította egy férfi másfél éves gyermekét
Rövidnadrágban és pólóban találták meg a magyar fiatalt az osztrák hegyimentők
Ornella Muti és lánya orosz állampolgárságot kérnek
A világhírű olasz színésznő és lánya ingatlanvásárláson is gondolkodnak.
Csődben a vezető elemgyártó, a Varta
Elemzők szerint a vállalatot valószínűleg feldarabolják.
Mi ez a politikai feszültség Ukrajnában, és kicsoda Mihajlo Drapatij, az ukrán fegyveres erők új parancsnoka?
A fiatal főparancsnok nincs híján a harctéri tapasztalatoknak.