A közleményből kiderül, hogy a fővárosban szombaton lezárhatják az alsó rakpartokat. Mivel a budai alsórakpart egy része a budai főgyűjtőcsatorna építése miatt már le van zárva, ezért az alsó rakpartok további szakaszainak lezárása várhatóan pénteken, az éjszakai órákban kezdődik meg. Amennyiben az árhullám az előrejelzéseknek megfelelően vonul le a Duna budapesti szakaszán, szombaton feltehetően a teljes budai és pesti alsó rakparti szakaszt le kell zárni.
Az árhullám Budapesten várhatóan vasárnap 704 centiméteren tetőzik, ezt követően előreláthatólag szerdán húzódik vissza medrébe a Duna. Ezután kezdődhet a rakpartok megtisztítása. A főpolgármester felkéri a budapestieket, hogy az árvízhelyzetre tekintettel pénteken és a hétvégén, ha tehetik, hagyják otthon személyautóikat, és a közlekedéshez vegyék igénybe a BKV járműveit. A Főpolgármesteri Hivatal kéri azokat az autósokat, akik a rakpartokon parkolnak, hogy pénteken mindenképpen vigyék el azokat, mert a rakpart lezárásakor a gépjárműveket a rendőrség elszállíttatja.
A Margitszigetet az árhullám az előrejelzések szerint nem veszélyezteti. A Római parti üdülőövezet mélyebben fekvő hullámtéri területein esetlegesen szükségessé váló védekezéshez a Főváros Polgári Védelmi Igazgatóság nyújt segítséget. A közlemény szerint a rakpartok lezárásán kívül más korlátozó intézkedésre előreláthatólag nem lesz szükség a fővárosban, az árhullám a lakóterületeket várhatóan nem érinti.
Elsőfokú árvízvédelmi készültségnél a vízügyi igazgatóságok munkatársai fokozott figyelőszolgálatot tartanak, lezárják a zsilipeket, folyamatosan elemzik a hidrológiai, vízjárási helyzetet. Másodfokú készültségnél - amikor a folyó már eléri a védtöltéseket - megerősítik a figyelőszolgálatot, növelik a készenlétben állók létszámát. Harmadfokú készültség esetén állandó a járőrözés a töltéseken, beavatkozásra készenlétben vannak a védelmi osztagok.
Elsőfokú árvízvédelmi készültség Budapesten
Demszky Gábor főpolgármester elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el Budapesten csütörtök este - közölte a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája.
Világcsúcs lenne, ha a paksi atomerőműből fűtenék Budapestet
Magyar Péter: Vizsgálják a postások halálát, a debreceni polgármesternek le kellene mondania
Meghalt két postás munka közben
Magyar Péter: Vármegyék helyett megyék, főispánok helyett kormánymegbízottak
Kiderült, kik kapják meg a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást
Tarr Zoltán: A közmédiát nem a kormány, nem a minisztérium, hanem az ideiglenes csapat alakítja át
Megrendítő képek: nyaralók és katasztrófaturisták a térdig érő Velencei-tóban
552 millió eurót kap Magyarország energiaprojektekre az EU-tól
Sulyok Tamás lemondatásának ügyében tárgyalt a Velencei Bizottsággal
Korrupciós botrány: meghosszabbították Őrsi Gergely, Láng Zsolt és Molnár Zsolt letartóztatását
Vitézy Dávid felszólította Szentkirályi Alexandrát, hogy számoljon be az általa vezetett kekva pénzügyeiről
Lépett a Védvonal: felszólították az egyik hírportált, hogy távolítsák el a súlyos beteg Kovács Ákost gyalázó kommenteket
Korábbi RTL-es lesz Vitézy Dávid tárcájának sajtófőnöke
Úgy is aranybánya a foci-vb a magyar boltoknak, hogy nem tartunk hajnali háromkor közös meccsnézéseket
Videó: hosszasan szlalomozott a biztonsági őrök között a pályára rohanó szurkoló a Belgium–Szenegál-meccsen, kis növésű társát már az oldalvonalon leszerelték
Több mint egy hónap után, ünneplő szurkolók között találta meg eltűnt kutyáját egy mexikói nő
Nem igaz, hogy ezermilliárdból nem csináltunk semmit – interjú a NER sztrádakoncessziós cégének vezetőjével
Fontos új tényezőket azonosítottak a fiatalkori vastagbélrák kialakulása mögött
Egyre több fiatalt diagnosztizálnak vastagbélrákkal, a kutatók pedig most új nyomokra bukkantak.