A főpolgármester-helyettes elmondta: felkérésére a Városháza közlekedési szakemberei a hétvégéig közlekedésszervezési, forgalomtechnikai és pénzügyi szempontból áttekintik azt, hogy a rekonstrukció alatt milyen megoldásokkal biztosíthatnák a város közlekedésének zavartalanságát. A Margit hídon jelenleg naponta mintegy ötvenezer autó halad át, s ez jelzi a megoldandó feladat nagyságát - mutatott rá.
A szocialista politikus emlékeztetett arra, hogy a második világháborúban felrobbantott Margit híd mellett 1946 májusától több mint két éven át működött a köznyelv által "Manci hídnak" elnevezett pontonhíd. Az új Margit hidat 1948. augusztus 1-jén adták át a forgalomnak. Úgy vélte, hogy egy ilyen ideiglenes pontonhíd a reggeli és a délutáni közlekedési csúcs idején mindenképpen segíthetné az autók átkelését, napközben viszont lehetővé tennék a hajók közlekedését a Dunán.
A pontonhíd létesítésével kapcsolatban Hagyó Miklós már megkereste Szekeres Imre honvédelmi minisztert. A szakértői elemzés azonban kitér majd arra is, hogy nem lenne-e célravezetőbb külföldről beszerezni egy ilyen pontonhidat. Megvizsgálják a pontonhíd létesítésének lehetőségét közbeszerzési oldalról is - fűzte hozzá.
A Margit híd rekonstrukciójával összefüggő kérdéskör napi áttekintésére operatív csoportot hozott létre a főpolgármester-helyettes Becker László főmérnök és Kerényi László Sándor közlekedési ügyosztályvezető irányításával. Rövidesen elkészül a Főmterv Zrt. a rekonstrukció idejére javasolt forgalomszervezési, közlekedési tervvel.
Hagyó Miklós kulcsfontosságú kérdésnek tartja, hogy megoldást találjanak az agglomerációból érkező napi 400 ezer autó problematikájára. A 600 ezer budapesti gépkocsival együtt milliós nagyságrendű a fővárosban naponta közlekedő gépjárművek száma. Vizsgálják annak lehetőségét, hogy a város határán hol lehet ideiglenes P+R parkolókat kialakítani.
Tervezik azt is, hogy újabb buszsávokat jelölnek ki. Ezek üzemelhetnének akár időszakos jelleggel, a reggeli és a délutáni csúcs idején. A szakértői vizsgálat kiterjed majd arra is, hogy a BKV, a MÁV és a Volán miként tudna hatékony szolgáltatással közlekedési alternatívát biztosítani az autósok számára - jegyezte meg.
Pontonhíd venné át a Margit híd kieső forgalmát
Ideiglenes pontonhíd létrehozásának a lehetőségét, a város határán ideiglenes P+R parkolók kialakítását, valamint újabb buszsávok esetleges kijelölését is vizsgálják annak érdekében, hogy a Margit híd felújításának egy éve alatt minél kevesebb kellemetlenséget kelljen elviselniük a budapestieknek - közölte Hagyó Miklós szerdán.

Axl Rose a házban: a celebek kivonultak a Hungaroringre
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Sikeres volt Hadházyék antiloplese, pedig Benny Hillként próbálták az állatokat elhajtani a látóterükből (fotók)
Több mint 500 év után tört ki egy vulkán Oroszországban
Dopeman saját Digitális Polgári Kört alapít
Felrobbant egy üzlet Romániában, az esetet biztonsági kamera rögzítette
Napóleon ráfaragott, az ukránok mesterien űzik: az EU-nak is beválhat az oroszok ellen a mocsári hadviselés
Propaganda helyett: először dolgozhatták fel Sorosék családi levelezését
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
Üzleti titkokat tárt fel a Tritonlife vezérének hirtelen halála, Tiborcz köre is felbukkan a képben
Nem adott vissza egy bernáthegyit, segített a trumpos kamudiplomák ügyében, most az Epstein-botrányban kell varázsolnia az elnöknek
És akkor a kormány belenyúlt az üres zsákba, hátha van miből osztogatni
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.