szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bár Répás József kiskunlacházi polgármester a helyi diáklány, H. Nóra gyilkosának elfogásakor köszönőlevelet írt az országos rendőr-főkapitánynak, azóta olyan nyilatkozatot tett, mintha az ügy nem lenne megoldva. Bencze József a polgármesternek ezzel kapcsolatban írt levelét a police.hu közli.

"P. József kiskunlacházi lakost, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével, 2009. június 25-én 23 óra 15 perckor fogtuk el az állandó lakcímén. A gyanúsított a kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését részben elismerte, és megjelölte a házában azt a helyet, ahova elrejtette az áldozat táskáját és a mobiltelefonját. A házkutatás során a fenti tárgyakat megtaláltuk és lefoglaltuk. Úgy a gyanúsított vallomása, mint a helyszíni szemlén rögzített bizonyítékok és egyéb, a nyomozás során keletkezett információk egyértelműen bizonyítják, hogy egy elkövetőről van szó. Az Ön ezzel ellentétes nyilatkozatai ugyanakkor a közvéleményben azt a képzetet keltik, hogy a rendőrség még mindig nem tudta eredményesen megoldani a kiskunlacházi emberölés ügyét" - írja Répás József kiskunlacházi polgármesternek címzett levelében Bencze József országos rendőr-főkapitány. Bencze felidézi, hogy a gyanúsított elfogásakor Répás még levélben köszönte meg a rendőrség eredményes munkáját.

Pár nappal később Répás már azt állította egy lapinterjúban, hogy ő maga sem hisz a magányos elkövető történetében. Korábban pedig a roma erőszak ellen szónokolt, miközben gyorsan kiderült, hogy H. Nóra meggyilkolását nem a hírbe hozott cigány fiatalok követték el.  
 
"Kérem Polgármester Urat, hogy az üggyel kapcsolatos sajtó- és közszereplései során vegye figyelembe tájékoztatásomat, és amennyiben a rendőrség álláspontjától eltérő, esetleg attól ellentétes véleményt vagy állítást fogalmaz meg, úgy az eljáró nyomozóhatóságnak hozza tudomására ezen állításának okát és részleteit, illetve az üggyel kapcsolatos, de a hatóság előtt nem ismert információit" - írja levelében a főkapitány.

Nem kíván reagálni Bencze József levelére a címzett, Répás József. Kiskunlacháza polgármestere csütörtökön azt mondta: a büntetőeljárás végéig fenntartja a nyomozással összefüggő korábbi kételyeit.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

A kiskunlacházi gyilkosság egy tízezer darabból álló puzzle

Nem fogja megúszni a büntetést a 14 éves Nóri gyilkosa, mert a rendőrök - több száz kiskunlacházi férfi elszámoltatásán túljutva - immár a tettes búvóhelyének közelében járnak - mondta Papp Péter, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója pénteken. Elmondása szerint olyan nagy munka ez, mintha egy 10 ezer darabos puzzle összeillesztésén munkálkodnának a nyomozók.

hvg.hu Itthon

Kiskunlacházai gyilkosság: Bencze válaszol a polgármesternek

Ön minden médiumnak arról nyilatkozott, hogy kevés a rendőr, jelentős a romabűnözés, s minden valószínűség szerint ők voltak az ügyben az elkövetők, a DNS-minta alapján azonban kizárható a beidézett személyek bűnössége – írja Répás József kiskunlacházi polgármesternek Bencze József országos rendőrfőkapitány.

MTI Itthon

Kiskunlacháza és Tatárszentgyörgy: miért nem mondanak el mindent?

A biztonsági és adatvédelmi részleteken kívül a rendőrségnek mindent el kellene mondania a közvéleménynek arról, hogy miért nem sikerült eddig kézre kerítenie a gyilkosokat Kiskunlacházán és Tatárszentgyörgyön, mert a rossz kommunikáció miatt a sziszifuszi munkát végző rendőrség iránti bizalom fokozatosan csökken - mondta Németh Zsolt rendőrségi főtanácsos az MTI-nek.

hvg.hu Itthon

A kiskunlacházi lány elszívott egy cigarettát későbbi gyilkosával

H. Nóra megölése óta hét hónap és két nap telt el, ma hajnalban kettő órakor kattant a bilincs a gyanúsított kezén - mondta Ármós Sándor Pest megyei rendőrfőkapitány a kiskunlacházi gyilkossággal kapcsolatos sajtótájékoztatón. Az elfogott férfi részletes beismerő vallomást tett, s előzetes letartóztatásba helyezték. A nyomozás részleteit olvashatják.

MTI Itthon

Kiskunlacházai gyilkosság: 11 millió a nyomravezetőnek

Bencze József országos rendőrfőkapitány tízmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki érdemi információval szolgál a kiskunlacházi gyilkosság ügyében. Kiskunlacháza polgármestere már korábban felajánlott egymillió forintot a nyomravezetőnek.

hvg.hu Itthon

Elfogták a kiskunlacházi lány gyilkosát

Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint brutálisan meggyilkolt egy 14 éves lányt tavaly novemberben, Kiskunlacházán. Az elkövetéssel gyanúsított férfi egy 25 éves helybeli, P. József akit péntekre virradóra fogtak el lakásán. Az elkövető nem roma, erre emlékeztetik a cigány szervezetek a korábban cigánybűnözést emlegető helyi polgármestert.

MTI Itthon

Kiskunlacházi gyilkosság: hosszabbítást kér a rendőrség

Még mindig nincs gyanúsítottja a tavaly novemberben Kiskunlacházán elkövetett gyermekgyilkosságnak, ezért a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás újabb, hatvan napos meghosszabbítását fogja kérni a főügyészségtől – tudta meg az MTI hétfőn Papp Péter bűnügyi igazgatótól.

MTI/hvg.hu Itthon

A kiskunlacházi polgármester kemény keze a romákat éri el

A kiskunlacházi polgármester szerint kemény kézre van szükség az erőszakos megnyilvánulások visszaszorítására. Megoldásként azt tervezi, hogy elküldi a településről a problémás "csoportokat", s felszólította a helyi romákat, hogy "30 napon belül hozzák létre saját képviseleti szervüket".