6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Gyerekek is kaptak illegális őssejtkezelést, de azt még vizsgálják, hogy pontosan hány emberen végeztek ilyen beavatkozást azok az orvosok, akiket szerdán helyeztek előzetes letartóztatásba - adta hírül a Magyar Televízió Híradója csütörtök este.
A hírműsor a Nemzeti Nyomozó Irodára (NNI) hivatkozva közölte, hogy az őssejt-beültetési ügynek újabb gyanúsítottjai is lehetnek, de azokat a betegeket, akiken ilyen műtéteket végeztek, nem vonják felelősségre. Az NNI főosztályvezetője elmondta, a gyanú szerint a beültetéseket az amerikai professzor végezte. A nyomozók azt is vizsgálják, hogy az elhalt magzatokat honnan szerezték be az orvosok - olvasható a Híradó online oldalán.
A Sonline hírportálnak Káplár Lajos főorvos, a marcali városi kórház egykori megbízott főigazgatója csütörtökön azt mondta: habár a hírek annak idején - 2007-ben - háromról szóltak, két abortumot szállítottak el Kaposvárra. Mint mondta, mindez teljesen legális volt. Az abortumok magzati részéből szöveteket tudományos feldolgozásra átadunk egy cégnek, amely szakhatósági engedélyekkel rendelkezett. A szállítást az abortuszon átesettek előzetes beleegyező nyilatkozatával tették - tette hozzá.
A korábbi főigazgató közölte, hogy a rosszul kezelt hűtőberendezés miatt végül az őssejtek feldolgozására nem kerülhetett sor, és amikor megkérdőjeleződött a szakhatósági háttér, felhagytak az együttműködéssel. Káplár főorvos szerint az IRM-labor Somogyból a kaposvári és a nagyatádi kórházzal is leszerződött, és pécsi intézménnyel is együttműködtek.
A Nemzeti Nyomozó Iroda emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít két külföldit és két magyar állampolgárt, akik a rendőrök szerint illegális őssejtkezeléseket végeztek több helyszínen; mindannyiukat előzetes letartóztatásba helyezte szerdán a bíróság.
Az amerikai állampolgárságú Yuliy Baltaytis a gyanú szerint egy magyar irányítású őssejtkutató labor és egy magyar tulajdonú magánklinika szervezésében, anyagi ellenszolgáltatás fejében 2007. évtől kezdődően egészen napjainkig őssejtkezeléseket végzett a magánklinika épületében. A kezelésekhez szükséges dózisokat egy ukrán állampolgárságú nő, Natalia K. készítette el. Az érintettek egy-egy kezelésért általában 25 ezer amerikai dollárt vagy ötmillió forintot fizettek.
Zamecsnik Péter, az egyik magyar gyanúsított, Seffer István orvos védője szerint a Seffer és Renner Magánklinika - amelynek Seffer István testvére, Seffer Tibor az ügyvezető igazgatója - a kaposvári laboratóriumát bérbe adta az IRM Zrt.-nek, őssejttel kapcsolatos kutatásra, kezelésre 2007-ben. Akkor még az Egészségügyi Tudományos Tanács és az ÁNTSZ engedélyével működtek, de ezeket az engedélyeket 2008 februárjában felfüggesztették. Ekkor Seffer István úgy döntött, hogy be kell fejezni ezt a tevékenységet, meg is indította az IRM-mel szembeni végelszámolást és a kaposvári laboratórium felfüggesztette ezt a fajta tevékenységet - mondta Zamecsnik Péter.
A rendőrség szerint több helyszínen is végezték a gyanúsítottak az illegális őssejtkezelést. Az ezt alkalmazó cégnek csak az őssejt tárolására volt engedélye, az értékesítésre és a beültetésre azonban nem.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.