A kormányrendelet augusztus 1-jei hatályba lépéséig ezeket szabálysértésként bírálták el, így helyszíni bírsággal, illetve szabálysértési eljárás során szabálysértési bírsággal voltak sújthatók az elkövetők, valamint közúti közlekedési "előéleti pontot" kellett kiszabni az elkövetőkkel szemben. A kormány július 29-én hozott kormányrendeletében azonban megváltoztatta ezt, és úgy rendelkezett, hogy az ezen közlekedési szabályokat megszegőivel szemben közigazgatási eljárást kell indítani, és közigazgatási bírságot kell kiszabni.
A kormányrendelet melléklete szerint a menet közben kézben tartott rádiótelefon használata miatt lakott területen belül 10 ezer, lakott területen kívül 15 ezer, autóúton és autópályán 20 ezer forint bírságot kell kiszabni a járművezetővel szemben. A biztonsági öv használatát elmulasztó járművezetőre, illetve utasra lakott területen belül 10 ezer, lakott területen kívül 20 ezer, autóúton és autópályán 30 ezer forint bírságot kell kiszabni. A gyermekbiztonsági rendszer használatának elmulasztása miatt lakott területen belül 15 ezer, lakott területen kívül 30 ezer, autóúton és autópályán 45 ezer forint a járművezetővel szemben kiszabott bírság összege. A motorkerékpár-bukósisak használatát elmulasztókat lakott területen belül 10 ezer, lakott területen kívül 20 ezer, autóúton, autópályán 30 ezer forintra kell büntetni.
A változás értelmében - mivel közigazgatási bírságot szabnak ki - nem fognak büntetőpontot adni ezekért a szabálytalanságokért. A kormányrendelet rendelkezéseit a hatálybalépést követően elkövetett szabályszegések esetében kell alkalmazni. A rendőrség tavaly május 1-je óta alkalmazza élesben az objektív felelősség elvét. A jogszabály szerint a gépjármű üzemben tartója felelős azért, ha a járművel túllépik a megengedett legnagyobb sebességet, nem tartják be a vasúti átjárón történő áthaladás szabályait, a közlekedési lámpák utasításait, a megállás és várakozás szabályait, a behajtási tilalomra és kötelező haladási irányra vonatkozó szabályokat, az autópálya leállósávjának igénybevételét meghatározó szabályokat, illetve a természet védelmére vonatkozó előírásokat. Ha ilyet tapasztal a rendőrség, az üzemben tartóval szemben közigazgatási eljárást kell indítania.
Augusztus 1-je után pedig a menet közbeni mobiltelefon-használat, a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer és a motorkerékpár-bukósisak használata is bekerült ebbe a körbe. A gépjármű üzemben tartója csak akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a járművet tőle ellopták, illetve, ha a járművet használó ember magánokiratban, két tanúval hitelesítve elismeri, hogy a szabálysértés elkövetésekor ő vezette a járművet. A közigazgatási bírságot csak akkor lehet kiszabni, ha erről fényképfelvételt készített a rendőrség.
Mától súlyos tízezreket fizethetnek a mobilozó autósok
A kormány rendelete értelmében augusztus 1-jétől közigazgatási hatósági eljárást indít a rendőrség azok ellen, akik megszegik a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer, a bukósisak és a mobiltelefon használatára vonatkozó szabályokat.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.