Az ÁNTSZ szerint nem volt engedélye a kórháznak arra, hogy a területén őssejt-beültetést vagy magzati abortumot gyűjtsenek. A beavatkozásokhoz a marcali és a nagyatádi kórházból is gyűjtöttek abortumot. A lap felidézi, hogy a Nyírő Gyula Kórház főigazgatója és az intézmény területén működő Róbert Károly Körúti Egészségügyi Szolgáltató Kft. is elhatárolódott a történtektől. A kórház a bérlőjére, a bérlő a kórház orvos-igazgatójára hárítja a felelősséget. A magáncég közleménye szerint intézetükben őssejt-kezelés soha nem zajlott, a négy ember letartóztatásával végződő "orvosi beavatkozást" is a Nyírő Gyula Kórház orvos-igazgatója rendelte el.
Az ügy pikantériája, hogy az orvos-igazgató - a Népszabadság információja szerint - az őssejt-terápiára készülőkkel együtt, a letartóztatás helyszínén volt. Bucsek Gábor, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni osztályának vezetője a Népszabadságot arról tájékoztatta, hogy a nyomozók kezelt betegeket hallgatnak meg, és egyelőre értékelik az eddig összegyűjtött anyagokat a hétfőn kirobbant őssejt-terápiás ügyben.
Vizsgálat a Nyírő Gyula Kórházban az őssejtügyben
Vizsgálatot rendelt a fővárosi Nyírő Gyula Kórház főigazgatója, hogy megtudja: pontosan mi történt abban a tömbben, amit egy magáncégnek adtak bérbe, s ahol hétfőn elfogták az illegális őssejt-beültetéssel gyanúsítottakat - ismerteti a szombati Népszabadság.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Magyar Péter: Úgy hallom, hogy Nagy Márton távozik
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Forgatás közben halt meg az Emily Párizsban rendezőasszisztense
Ez a nagy különbség Putyin és Trump gondolkodása között
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Így maradhatunk fittek akár 100 év felett is anélkül, hogy edzőterembe járnánk
Egy legendás hang, amelyre több generáció emlékszik: így működött a betárcsázós internet
Felfüggesztette a kereskedelmi csomagok kézbesítését Amerikába több európai posta
Két Fülöp-szigeteki vendégmunkás is perel, mert ki akarják őket utasítani Magyarországról
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.