Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Húsz kilométerrel lépte túl a megengedett sebességet egy 14 éves "sofőr" az M6-M8-as autópálya közös szakaszán; a kocsiban utaztak a fiú szülei is.
A kocsit még augusztus 20-án, Baracsnál mérték be a rendőrök. Amikor a fiú - aki alig látszott ki a volán mögül - észrevette az egyenruhásokat, a belső sávból a külsőbe hajtott, ott megállt, helyet cserélt a mellette ülő édesapjával, s elhajtottak - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Nem jutottak messzire, mert a rendőrök megállították őket. Mint kiderült, a kocsit egy ismerőstől kapták kölcsön. Az autónak - mivel tavaly több mulasztás miatt kivonták a forgalomból - nem volt rendszáma, műszaki érvényessége és kötelező biztosítása sem - tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados. Elmondta: arra a kérdésre, hogy miért a kiskorú fiú vezetett, a vezetői engedéllyel rendelkező édesapa a rosszullétére hivatkozott. Amikor azonban a rendőrök mentőt akartak hívni hozzá, nyomban "jobban lett".
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei család a mintegy féltucatnyi szabálysértés miatt több százezer forint bírságra számíthat, valamint a rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt a szülők felelősségét is vizsgálja.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.