Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Akár félmilliárd forintot is visszaperelhet a BKV-tól trolis szakszervezete, miután a Fővárosi Bíróság jogerősen kimondta: a BKV mulasztást követett el, amiért nem módosította időben a trolibuszvezetők bérezési formáját - mondta Szabó István, a Budapesti Trolibuszközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke.
A BKV korábban azt vállalta, hogy 2009 január elsejével áttér az egyedül a trolibuszvezetőknél alkalmazott teljesítmény alapú bérezésről az órabérre, de ezt a Fővárosi Bíróság másodfokú, jogerős ítéletének értelmében elmulasztotta, mivel most is teljesítmény alapon kapják a trolisok a fizetésüket - fejtette ki Szabó István, hozzátéve: emiatt - ha pontosak a számításaik - akkor mintegy félmilliárd forintos kár érte a trolibuszvezetőket. Ezt a dolgozók peres eljárásban behajthatják a BKV-n - fűzte hozzá.
Hangsúlyozta: azt sérelmezik a legjobban, hogy miközben a BKV 8-10 havi munkaviszony után több tízmilliós végkielégítéseket fizet ki, arra már nem maradt pénz, hogy a trolisok bérelszámolását a munka törvénykönyvében leírtakhoz igazítsa. Ennek költsége mintegy 30 millió forint lett volna - mondta.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.